Arcok és sorsok az iskolagalériában

A Németvölgyi Általános Iskola diákjainak szerencséje, hogy gyakran láthatják neves festőművészek alkotásait, és ehhez ki sem kell lépniük intézményük falai közül. „Házhoz jönnek a művészek” – fogalmazott Dimanopulosz Andrea igazgató.Arcok_es_sorsok1

Most a Hatvani Galéria XXII. Országos Portré Biennáléjának anyagából válogatott képekből nyílt kiállítás a hegyvidéki iskolában. A galéria vezetője, Tompa Z. Mihály a megnyitón elmondta, tájkép- és portrébiennálékat rendeznek kétévente, legutóbb portrékat mutattak be Arcok és sorsok címmel. Közel négyszáz munkát küldtek be az alkotók az egész országból, ezek közül nagyjából százat mutattak be Hatvanban. Az ott szereplő művekből látható az iskolagalériában jó néhány különféle technikájú és stílusú alkotás: olajképek és fotómontázsok, realisztikus és elvont ábrázolásmóddal készült munkák egyaránt.Arcok_es_sorsok2

Az alkotók közül a legismertebb Gyémánt László Kossuth-díjas festőművész és grafikus, akinek a biennále „Ezüst diplomájával” kitüntetett Makk Károly-portréja tekinthető meg az iskolában. Az idős mester és felesége tervezte, hogy ellátogat a megnyitóra, ám azt végül le kellett mondaniuk. Ott volt viszont Zsuráffy Mária, aki a Viki című művével szerepel.

„Viki a tanítványom volt még a nyolcvanas években – mesélt portréalanyáról az egykor rajztanárként dolgozó művész. – Nehéz családi háttere miatt akkoriban meglehetősen rendezetlen körülmények között élt, az iskolában mindig csapzottan jelent meg, ám rendkívüli, szerethető jelenség volt, akinek arcképét emlékezetből festettem meg.”Arcok_es_sorsok3

„Fontos, hogy lássák a gyerekek, milyen a minőségi alkotóművészet. Ezért járok velük rendszeresen a Hegyvidék Galériába, és az iskolában is ezért mutatjuk be neves alkotók képeit” – beszélt a kiállítások céljáról azok főszervezője, Horváth Katalin történelem–rajz szakos pedagógus. Mint mondta, a Hatvani Galéria már több mint egy évtizede évről évre elhozza ide biennáléi válogatásanyagát, és másoktól is kölcsönöznek képeket. Terveik szerint a következő tárlatot májusban rendezik meg rajzokból, metszetekből.Arcok_es_sorsok4

d.

Az Arcok és sorsok című kiállítás március végéig tekinthető meg a Németvölgyi Általános Iskolában (XII., Németvölgyi út 42–46.).