Gyerekek_ajandekoztak_gyerekeknek

Gyerekek ajándékoztak gyerekeknek

Hagyomány a Hegyvidéken, hogy az iskolák év végén különböző adománygyűjtéseket szerveznek, ezzel szebbé téve határon inneni és túli fiatalok karácsonyát. Ezek egy részéről előző lapszámunkban olvashattak, most a többi akcióra tekintünk vissza. Nem csak gyerekek ajándékoztak gyerekeknek: a Gennaro Verolino iskola egy cégtől kétmillió forint értékben kapott élelmiszert.

Az évek óta meghirdetett akcióra ezúttal 5200 pár jó állapotú cipőt gyűjtöttek össze a gyerekek a Svábhegyi Jókai Mór Általános Iskola és Német Nemzetiségi Általános Iskolában. Ezeket mintegy húsz településre küldték el, részben az előzetesen beérkező konkrét kérések alapján. A családok tanszereket is kaptak. Jutott az adományokból a halmozottan hátrányos települések óvodáinak, tanodáinak is.
Az Új Start Alapítvány akciójához csatlakozva a jókais diákok szegény sorsú gyerekeknek ajándékoztak játékokat, színes tollakat, ceruzákat, mesekönyveket. A beérkező adományokat az alapítvány önkéntesei válogatták, csoportosították és csomagolták, hogy minden felajánlás a lehető legjobb helyre kerüljön. Újdonság volt a Cseppkő Gyermekotthonban élők számára szervezett akció, amire hatzsáknyi ruhanemű gyűlt össze.
*
Az előző évhez hasonlóan a Testnevelési Egyetem Gyakorló Sportiskolai Általános Iskola és Gimnázium diákjai ismét a Rákóczi Szövetségen keresztül juttatták el ajándékaikat határon túli oktatási, nevelési intézményekhez. A csomagokba tartós élelmiszereket, édességeket, játékokat és gyermekkönyveket tettek.
*
A Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége ebben az évben is elküldte felhívását a csángó magyar gyerekeket támogató Egy osztály – egy karácsony című jótékonysági programról az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolába. December elején kezdődött a szorgos munka, a diákok cipődobozokba gyűjtötték a meglepetéseket, összesen 114 doboznyi játékot, édességet, gyermekruhát és tisztálkodószert. Az adományokat a szülők segítségével válogatták össze, életkor szerint.
*
Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke és Majnek Antal, Kárpátalja katolikus püspöke fővédnökségével ismét karácsonyi adománygyűjtést hirdetett a Szent László Társulat külhoni magyar gyermekotthonok, iskolák és óvodák javára. A felhíváshoz minden évben csatlakozik a Zugligeti Általános Iskola. Ezúttal Kárpátaljára, a Felső-Tisza vidékre, a ráti árvaházba, Böjte Csaba gyermekotthonai közül Gálospetribe, Székelyhídra, a környező magyar iskolákba, óvodákba, a Vajdasági 3 Lurkó Ház gyermekotthonba, észak-erdélyi, partiumi, kelet-felvidéki, bodrogközi, moldvai magyar oktatási intézményekbe juttatott el a hegyvidéki oktatási intézmény tartós élelmiszereket, édességet, tisztálkodószereket, mesekönyveket és játékokat.Gyerekek_ajandekoztak_gyerekeknek2*
A tavalyi évhez hasonlóan az idén is csatlakoztak a cipősdoboz-akcióhoz a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola diákjai. Rengeteg adomány érkezett, az ünnephez illő módon csomagolt ajándékokat az iskola saját karácsonyfája alatt gyűjtötték össze, majd a meglepetésdobozok onnan kerültek a rászoruló gyerekekhez, családokhoz.
*
A Városmajori Gimnázium tanulói újból csatlakoztak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Rákóczi Szövetség és a Szent László Társulat akciójához, könyveket, játékokat és tartós élelmiszereket gyűjtöttek. Az adományokat határon túli magyar óvodák, iskolák és gyermekotthonok kapták. Emellett a 11. a osztály vezetésével az iskola bekapcsolódott a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett, „cipősdoboz-akció” néven ismert országos jótékonysági adománygyűjtésbe, és 80 ajándékcsomagot juttatott el rászoruló családokhoz, gyermekotthonokba, civil szervezetekhez.
*
Kétmillió forint értékben kapott élelmiszereket a Gennaro Verolino Általános Iskola és Speciális Szakiskola, Diákotthon és Gyermekotthon annak az adománygyűjtő akciónak köszönhetően, amit a budai CBA Mcsemege Príma boltokat üzemeltető, 2019-ben harmincéves Budaconsum Kft. hirdetett meg karácsony előtt egy hónappal. Az édességeket a gyerekek kapták meg, míg a tartós élelmiszereket az intézmény tankonyhája.
A cég tavaly már megszervezte ugyanezt az akciót, a különbség az volt, hogy akkor kevesebb üzlet vett részt benne, és csupán néhány napig fogadták a felajánlásokat – beszélt az előzményekről az ajándékok átadása alkalmából szervezett házi ünnepségen Pokorni Zoltán polgármester. Ezúttal tizenegy bolt csatlakozott a kezdeményezéshez, így nem csoda, hogy rengeteg adomány érkezett.
A hagyományok tiszteletére, az emberi összefogás erejére hívta fel a figyelmet Fodor Attila, a CBA kommunikációs vezetője, hozzátéve, hogy az adománygyűjtés ezeket az értékeket hordozza. Mint kiemelte, a felhívás sikeres volt, a vásárlók közel egymillió forint értékben járultak hozzá a Gennaro Verolino karácsonyához. Mivel nagyon sok édesség gyűlt össze, az akciót szervező kft. úgy döntött, a „duplázás” helyett – az eredeti felhívásban az szerepelt, hogy minden árucikk mellé egy ugyanolyat tesz – az iskola kérésének megfelelően feldolgozható élelmiszerekkel egészítette ki a tetemes ajándékmennyiséget.
A tartós élelmiszereket és alapanyagokat, mint Ammerné Nagymihály Emília intézményvezető elmondta, az iskola tankonyháján használják fel. Ez hozzátartozik az oktatáshoz, ugyanis a gyakorlati évfolyam szakmai moduljai között a konyhai kisegítő és a háztartástan is megtalálható. A közös ünnepségekre, köztük karácsonyra is a diákok az így készült finomságokkal lepték meg egymást és tanáraikat.Gyerekek_ajandekoztak_gyerekeknek3

MM.

Közös ünneplés

Hagyomány a Virányos Általános Iskolában, hogy az alsósok Tóth Emese pedagógus vezetésével karácsonyi műsort adnak a közeli zugligeti idősek otthonában. Így volt ez most is, azzal a nem kis különbséggel, hogy ezúttal nemcsak a gyerekek mutatták be betlehemes játékukat, hanem az előadók kis időre nézőkké váltak, és nagy tapssal jutalmazták az otthon lakóinak produkcióját. „Az idősek ragaszkodnak hozzánk – mondta a főszervező. – Ezzel az osztállyal a harmadik karácsonyt ünnepelhettük együtt, összesen pedig már tíznél is több műsort adtunk.”