Kiállítás és hangverseny Aradon

A testvérvárosi kapcsolatok keretében „élő/világ” címmel nyílt kiállítás a legutóbbi Hegyvidéki Nemzetközi Művésztelepen készült alkotásokból Aradon, az Arad Megyei Múzeum Clio-termében a múlt év végén. A megnyitón Fonti Krisztina hegyvidéki és Bognár Levente aradi alpolgármester köszöntötte a jelenlévőket.

A művek alkotói a határon túli magyar területekről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, a Vajdaságból és Muravidékről, valamint Oroszországból, Svájcból és Budapestről érkeztek a tavaly nyári művésztelepre. A megadott téma köré szerveződő tábor sokféle értelmezési lehetőséget adott az alkotók számára. Egymástól eltérő, egyéni felfogásuk változatos, mégis több ponton kapcsolódó anyagot eredményezett. Legtöbben a természeti tájból indultak ki, megragadva annak hangulatát, és különböző művészi technikákkal jelenítették meg gondolataikat. Többeknél megjelent a tájban az ember, izgalmas festői megoldásokkal, hol racionálisan, hol az álmok világába engedve bepillantást.Kiallitas_es_hangverseny_Aradon

A Hegyvidéki Önkormányzat támogatásával működő, a Solti György Zeneiskola művésztanáraiból álló Divertimento Kamarazenekar az aradi Kölcsey Egyesület által szervezett adventi hangversenyen lépett fel az aradi kultúrpalotában. A műsorban két olasz szerző művei szerepeltek: Corelli g-moll „Karácsonyi” concertója, valamint Respighi Antik áriák és táncok szvitjének részlete. A nagy érdeklődéssel kísért, telt házas program során szólalt meg először a nagyközönség előtt a kultúrpalota új orgonája, amelyen Németh Zsuzsa orgonaművész, a Solti György Zeneiskola fiatal művésztanára Louis Vierne orgonaművét adta elő.

(H.)