Az év állata a tavaszi álganajtúró

Az év állata 2020-ban a tavaszi álganajtúró. Erről az ízeltlábúról azért érdemes szólni, mert a Hegyvidéken is otthon van, és nyáron könnyen összefuthatunk vele a zöld területeken. Egyike a legnagyobb és legszebb bogaraknak a környékünkön, ráadásul elég gyakori is, így aztán szinte biztosan utunkba kerül egy-egy erdei kirándulás során.

A tavaszi álganajtúró név hallatán valószínűleg mindenkinek a legnemesebb rokon, az egyiptomi skarabeusz jut eszébe először. Az ókori Egyiptomban szentként tisztelt galacsinhajtó bogarat egyrészt – talán a bölcsőként görgetett galacsin miatt – a felkelő nappal és az újjászületéssel hozták összefüggésbe, másrészt a halotti kultuszban a halott védőjeként jelent meg.

Ezért aztán gyakran tettek sírokba kőből faragott skarabeuszt, és amulettként is hordták. Olyannyira, hogy Egyiptomban a legnagyobb számban készített szobor a kis skarabeusz hasonmása volt. A múzeumok ma is százezrével őrzik az ókori kabalákat.

A mi tavaszi álganajtúrónk, persze, csak szegény rokona a szent skarabeusznak, és bár rendszertanilag közel állnak egymáshoz, nem képeznek közvetlen rokonságot. Hazánkban összesen hat álganajtúrófaj él, ezek közül a tavaszit feltűnő színe és fémes csillogása alapján lehet a legkönnyebben kiválasztani.

A zömök, gömbölyded rovarok akár két centiméter nagyságúra is megnőhetnek, ezzel kifejezetten nagynak számítanak a hazai bogarak között. Sima kitinpáncéljuk színe a fémes zöldtől a kéken és ritkán a lilán át egészen a feketéig terjedhet. Érdekes, hogy délen és az alacsonyabban fekvő vidékeken a zöld szín a gyakoribb, míg északabbra haladva és a magasabb tengerszint feletti magasságon a kék, majd a fekete egyedek kerülnek többször szem elé. Nálunk, a Hegyvidéken, mivel átmeneti területnek tekinthető, mindkét fő szín megtalálható. A színváltozatok egyébként egy fajhoz tartoznak, és a bogár nemére vonatkozóan sem hordoznak információt.

A tavaszi álganajtúró – vagy ahogyan egyes vidékeken emlegetik: ganéjtúró – a meleg és ritka erdőségeket kedveli. Sem a zárt, árnyékos és hideg erdőkben, sem az északi oldalakon nem él, viszont ahol a fák között besütő nap felmelegíti az erdő alját, ott tömegesen is előfordulhat. Egyedei egész Európában elterjedtek, hazánkat is benépesítik, bár a művelés alatt álló alföldi részekről hiányzik. Szerencsére egyedszáma alapján nem indokolt a védelme.

A ganajtúróbogarak a mindenevő bogarak közé tartoznak, amiből már sejthető, hogy étrendjük nem olyan egyhangú, mint ahogyan azt a nevéből következtetni lehetne. A kérődzők trágyáján túl fogyasztanak hullott gyümölcsöt, gombákat és korhadó növényi részeket, avart, sőt egyes kísérletek szerint a dögöt sem vetik meg. Fő táplálékforrásuk azonban a trágya, amiben szintén nem válogatósak.Az_ev_allata_a_tavaszi_alganajturo

Hagyományos értelemben vett galacsint nem készítenek, és nem hajtanak – talán ezért álganajtúrók. A párok nyár végén alakulnak ki, ekkor kezdenek költőhelyet készíteni egy trágyakupac közelében vagy alatt. Először egy földbe vájt, sekély üregbe és annak mellékjárataiba gyűjtik a szükséges mennyiségű trágyát, majd egy akár fél méter mély aknát ásnak, a végén egy nagyobb üreggel. Párosodás után ebbe hordják le a trágyát, emberi szem számára láthatatlanul gömbbé formálják, és a nőstény elhelyezi rajta a petéit. A szülők ezután elhagyják a fészket, és betömik földdel a járatot.

Bár az álganajtúrópár tagjai ilyenkor olyan képet festenek, mintha pontosan kidolgozott haditerv szerint egymást segítve munkálkodnának, de valójában csak ugyanazon munkafolyamatokat végzik egymástól függetlenül, egy helyen és egy időben. Az őszi hidegben aztán a legtöbb kifejlett álganajtúró elpusztul, csak néhánynak sikerül védett helyen áttelelni.

A föld alatti fészekben a peték kikelnek, és a pajorok egész télen védett körülmények között fejlődnek, majd nyár elején egyszerre rajzanak. Az áttelelő példányok néhány héttel később csatlakoznak a fiatalokhoz, és együtt készülnek a fészeképítésre. Leggyakrabban ilyenkor láthatók, amikor nap közben mozogva – sokszor gyalogolva, ritkán röpülve – keresztezik a sétautakat. Feltűnő színük miatt könnyű észrevenni őket. Ha a nyári klíma túl szárazzá vagy meleggé válik, az álganajtúrók a földbe ássák magukat, és kivárják a kedvezőtlen időjárás végét.

A tavaszi álganajtúrót elsősorban kirándulásainkon láthatjuk, a hegyvidéki kertekben ritka vendég. Ha megjelenik, nem kell aggódni, semmiféle kárt nem tesz növényeinkben.

(Barta)