„Fűszálon a világ” – mélyre ásott emlékek előhívása

Egyfajta emlékképeket, emléktájakat tekinthetnek meg a látogatók Maria B. Raunio festőművész Hegyvidék Galériában megnyílt új kiállításán, amely az utóbbi néhány évben készült munkáiból válogat. A „majdnem monokróm” festmények zöldes, kék színeikkel a levegőt és a vizet idézik, a szakralitással érintkeznek.

Maria B. Raunio finn származású festőművész húsz éve él hazánkban. Korábbi alkotásai a női lét legfontosabb szakaszait, stációit örökítették meg, majd a természet tájait tette vizsgálat tárgyává. Tájrészleteket örökít meg, motívumai egyre inkább absztrahálódnak, szinte feloldódnak a légies vagy vízszerű hatást keltő, foltszerű háttérben, a tájélmény adta hangulatot megidézve. Egyes képein a növényi részletek nyomatszerűen, vagy éppen röntgenképszerűen sejlenek ki a háttérből, a formák nem olyan konkrétak, inkább csak utalnak a természetben fellelhető alakzatokra.Fuszalon_a_vilag1A Hegyvidék Galériában látható új kiállításának címe – Fűszálon a világ –, bár látszólag a természethez kötődik, absztrakt témájára utal. A legtöbb képét „cím nélkül” jegyzi (akad néhány kivétel: Tájrészlet, Egy est emléke, Zárt szállingózás, Mikrovilág sorozat), ezzel is lehetőséget hagyva a különböző asszociációkra. Saját bevallása szerint azért nem nevezi el műveit, mert szeretné átadni azt a szabadságot a szemlélőknek, amit ő érzett alkotás közben.
„A kiállítás éppen a magyar kultúra napján nyílik. Ezen a napon országszerte sok rendezvényt szerveznek, amelyen megemlékeznek a magyarság gyökereiről, hagyományainkról – kezdte köszöntőjét Fonti Krisztina alpolgármester. – Mi, talán egy kicsit rendhagyó módon, egy finn származású festőművész kiállítását nyitjuk meg a Hegyvidék Galériában, de ezen különösebben nem kell csodálkoznunk. A művésznő két évtizede hazánkban él, így személyiségét nemcsak a finn hagyományok határozzák meg, hanem mindez ötvöződik a magyar kultúra hatásával, amit felfedezni vélhetünk az alkotásain.”Fuszalon_a_vilag2Maria B. Raunio a Hegyvidékhez is kapcsolódik, több itteni nemzetközi művésztelepen részt vett már. Munkáit itthon és Aradon is megtekinthették a művészetbarátok, a többi alkotó művésztelepen született műveivel együtt. Az alpolgármester végezetül hozzátette: mivel finnugorisztikát és finn nyelvet is tanult, hisz a magyar és a finn közös nyelvi eredetében. Nézete szerint tekinthetjük úgy is, hogy ez a kiállítás a két nép közötti barátság erősítését szolgálja.
A megnyitó hangulatát Bánkövi Bence csellóművész impulzív játéka tette különlegessé. Maria B. Raunio jelen lévő művészkollégái és tanítványai közül néhányan – Konsánszky Dóra divattervező, Mayer Éva képzőművész, Szécsi Kata egyetemi hallgató, Tayler Patrick festőművész, Uhl Gabriella művészettörténész – megosztották gondolataikat, benyomásaikat a művekkel kapcsolatban.Fuszalon_a_vilag3Szécsi Kata elmondta, hogy egy finn kifejezés, a „maailma” a világmindenséget jelenti, és ez a szó két tagból áll össze: az egyik a felsőre, a levegőre vonatkozik, a másik az alsóra, a földre. E kettősséget Maria B. Raunio képein egységben érezhetjük. Ha az ember a képek elé áll, találkozik az egységgel, a hétköznapokkal és az ünnepekkel is – ez a találkozás viszont nem mindig kockázatmentes. „Merjük bevállalni azt, hogy egyszerre éljük át a közösségi élményt és annak a magányát, hogy mi szakad ránk ebből az egységből!” – fogalmazott.
Tayler Patrick festőművész lírai szavaival a lassan felszámolódó színekre hívta fel a figyelmet, valamint arra, hogy a „majdnem monokrómia” által Maria B. Raunio festészete mélyre ásott emlékeket hív elő egy olyan korból, amikor még érinthető közelségben volt a jelen idő.
Aki az alkotóval is találkozna, február 13-án, csütörtökön 18.00 órakor megteheti. A finisszázs alkalmával Maria B. Raunio vezet végig minden érdeklődőt a Hegyvidék Galériában.Fuszalon_a_vilag4

szd

A kiállítás megtekinthető: február 13-ig, keddtől péntekig 10.00–18.00, szombaton 10.00–14.00 óráig a Hegyvidék Galériában (XII., Királyhágó tér 10.).