Kertészeti tennivalók fergeteg havában

A fagyos januárban – vagy ahogy a székelyek mondják, fergeteg havában – sem pihennek azok, akik dísz- és haszonnövényeiket gondozzák. Az aktuális tudnivalókról és érdekességekről a Hegyvidéki Kulturális Szalonban beszélgettek a Jókai Növény- és Kertbarát Klub vendégei.

A fenntartó metszést számos fa esetében már most el lehet kezdeni – mondta el a klub vezetője, Komiszár Lajos kertészmérnök, nyugalmazott egyetemi főtanácsos. Érdemes figyelni arra, hogy a metszés során milyen állású rügyeket hagyunk a vessző végén. Ha az a cél, hogy a fa felfelé növekedjen és erősödjön, akkor az úgynevezett végálló rügyek legyenek felső állásúak. Amennyiben inkább oldalirányú fejlődést szeretnénk elérni, a metszést az alsó állású rügyek mellett végezzük el, továbbá a fa csúcsából is vágjunk le egy részt.

Tőből metszés esetén fokozott sebkezelésre van szükség, amihez Vályi István növényvédelmi szakember szerint lenolajat is használhatunk. Az olaj vizes oldatban téli lemosókezeléshez is alkalmazható a rovarok – például a vértetű – ellen.Kerteszeti_tennivalok_a_fergeteg_havaban

Szó esett arról is, hogyan maradhat életben a karácsonykor lakásban tartott földlabdás fenyőfa. Frang Gyula kertészmérnök azt tanácsolta, olyan helyen tároljuk azt, ahol a gyökérzet nem tud elfagyni. Enyhébb időben öntözésre van szükség, ha pedig erősebben süt a nap, keressünk neki árnyékos helyet. A kiültetést időzítsük áprilisra, amikor a gyökerek aktívan fejlődni kezdenek.

A tulipánok már most, januárban virágoznak a kertekben. Nem fagynak el a nagy hidegben? – hangzott el a kérdés az egyik jelenlévőtől. Frang Gyula elmondta, hogy a hagymás évelők rendkívül szívósak, akár fagyott talajban is kihajtanak. A tulipán alapvetően a hűvös környezetet kedveli, ezért is virágzik el gyorsan tavasszal, amikor hirtelen felmelegszik az idő.

A kertészeti katalógusokban nemrégiben megjelent egy hazánkban újdonságnak számító gyümölcs, a mézbogyó. Vajon érdemes ilyet ültetnünk? A szibériai vagy kamcsatkai mézbogyó – mint arra Klincsek Pál botanikus felhívta a figyelmet – szubarktikus növény, ahogyan a neve is utal rá, a sarkkörhöz közeli területekről származik. Magyarországon több helyen is próbálkoznak a termesztésével, változó sikerrel. Inkább az északi lejtőkön, hűvös és párás helyeken van rá esély, hogy megmaradjon. Ezzel együtt meglehetősen rosszul viseli a szélsőségesen meleg és száraz nyarakat – nemhogy nem terem gyümölcsöt, hanem el is pusztul a számára mostoha körülmények miatt.

d.

A Jókai Növény- és Kertbarát Klub február 19-én, szerdán 15.00–17.00 óráig tartja következő összejövetelét a Hegyvidéki Kulturális Szalonban (XII., Törpe utca 2.). A belépés díjtalan.