Ujra_zakatol_a_gyermekvasut_1

Újra zakatol a gyermekvasút

Három hónapos üzemszünet után ismét közlekedik a gyermekvasút. Az újraindítás alkalmából megnyílt a 100 millió forintos beruházással rendbe tett hűvösvölgyi végállomás.

Ahogy a felhőtlen kikapcsolódásra vágyó utasok, úgy a gyermekvasútnál dolgozó fiatalok is nagyon várták már, hogy a járványhelyzet miatti kényszerű leállás után ismét újrainduljanak a kis szerelvények. Az ifjú vasutasok az elmúlt hónapokban az interneten tartották egymással a kapcsolatot, ily módon szerveztek közösségi programokat, és elevenítették fel szolgálati teendőiket. A leendő gyermekvasutasok tavasszal induló képzése szintén online formában zajlott, s mivel a tanfolyam nem állt le, a nyár közepére a legfiatalabbak is szolgálatba állhatnak.

Néhány nappal ezelőtt elérkezett a várva várt pillanat, három hónapos kényszerszünet után kigördült az első szerelvény Hűvösvölgyből. Ez alkalomból avatta fel a közel 100 millió forintos beruházással felújított állomásépületet és annak rendbe tett környezetét Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára, Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója és Besztercán Kornél, a gyermekvasút vezetője.

Az állomásépület teljes homlokzatát újrafestették, a tetőt és az aluljárókat szigetelték a kivitelezők. Felújították a várótermet, a forgalmi irodát, a peronokat és a mellékhelyiségeket, valamint egy pelenkázóhelyiséget alakítottak ki. Új utasirányító táblákat és információs kijelzőket szereltek fel, továbbá modern LED-világítást telepítettek. Az indulóállomáshoz vezető sétautakat, parkos területeket is rendezték. Az üzemszünet idején a vonal többi részén is történtek kisebb felújítások. Kifestették a Szépjuhászné állomást, továbbá számos olyan karbantartási munkát végeztek el a pálya mentén, ami a menetrendszerű forgalom fenntartása mellett csak nehezen vagy egyáltalán nem lenne megvalósítható.Ujra_zakatol_a_gyermekvasut_2

A kisvasúti járműpark fejlesztése sem állt le. Teljes felújításon esett át két kék színű nosztalgiakocsi, emellett június elején egy újabb felújított nyári kivitelű, úgynevezett „nagykilátó” kocsi érkezett vissza a MÁV Vagon székesfehérvári üzeméből. A flotta egy 1961-ben készült mozdonnyal is bővült, amely először Békéscsabán, majd Szegeden szolgált, végül „élete” nagy részét Kecskeméten töltötte. A felújítása még legalább egy évet vesz igénybe.

A gyermekvasút a nyár végéig mindennap – hosszabb üzemidőben, 19 óráig –, szeptembertől pedig keddtől vasárnapig várja az utasokat. A járványügyi előírások miatt az arcunkat maszkkal vagy sállal kell eltakarni utazás közben. Most csak a pénztárban vásárolhatunk jegyeket, korlátozott számban: a megfelelő védőtávolság betartása érdekében az ülőhelyek felét értékesítik. Az ideiglenes menetrend szerint a vonatok a végállomások között mindössze két helyen, a kedvelt kirándulócélpontok közelében található Szépjuhászné és Jánoshegy állomásokon állnak meg, ám csak akkor lehet felszállni, ha van elegendő szabad ülőhely.

sz.