Víztakarékosság esővízgyűjtéssel

Azóta, hogy eresz lett a tetők alatt, minden parasztházban egy kimustrált kád is került a csatorna levezető csöve alá, hogy összegyűjtse az esővizet. Mára viszont mintha elfelejtettük volna, hogy az esővíz érték, amellyel nemcsak a vízszámlánkat, de ökológiai lábnyomunkat is hatékonyan mérsékelhetjük.

Kinyitjuk a csapot, és folyik a víz. Beleszülettünk ebbe a különlegesen szerencsés helyzetbe, és annyira megszoktuk, el sem tudjuk képzelni, hogy máshogy legyen.
A világ egyik legnagyobb édesvízkészlete felett élve kivételezett helyzetünkben szinte meg sem halljuk azokat a híreket, amik arról szólnak, hogy a bolygó lakosságának több mint fele nem jut egészséges ivóvízhez. Vagy semmilyen vízhez. Vagy jut, de ahhoz naponta kilométereket kell gyalogolni egy visszafelé már nagyon nehéz kannával. Ami pedig a kannában lötyög, az milyenségét tekintve nyomába sem ér ásványvíz minőségű csapvizünknek, amellyel itt, a Hegyvidéken is a WC-inket húzzuk le…Viztakarekossag_esovizgyujtessel1Ha változtatni szeretnénk ezen a nem túl dicsőséges helyzeten, és a víztakarékosság egyik hatékony lépéseként összegyűjtenénk a tetőnkre hulló, eddig hasznosítatlan vizet, akkor csak annyit kell kitalálnunk, hogy a rendelkezésre álló megoldások közül melyik esővízgyűjtési módszer alkalmazható a házunkban. A legösszetettebbek és leghatékonyabbak komoly – de végül megtérülő – beruházást igényelnek, és érdemes ezeket már a ház építésekor betervezni.
A tetőre hulló csapadék, természetesen szűrve, egy föld alatti, nagy tartályba ömlik, ahonnan szivattyú juttatja a kerti öntözőrendszerbe vagy akár a ház egyes helyiségeibe. A lágy esővíz az öntözésen kívül is jól használható, például kíméli a mosógépet, és kevesebb mosószerrel biztosít azonos tisztítási teljesítményt. Szintén működtethetők a mellékhelyiségek, sőt, akár a tusolók is a „becsapdázott” esővízzel. Ez utóbbi esetében a bőrünkön is érezhetjük, hogy a kemény csapvízhez képest mennyivel természetesebb érzés az esőben fürdés.
Ha már kész az épület, akkor is több lehetőség közül választhatunk. Amennyiben a tetőről érkező függőleges csatorna a ház külső oldalán fut le, akkor egy egyszerű vízlopó beépítésével kivezethetjük az esővizet, és tetszésünk szerinti méretű és kinézetű edényben gyűjthetjük.Viztakarekossag_esovizgyujtessel2Ennél kényelmesebb, ha egy pár száz literes, erre a célra tervezett gyűjtőedényt vásárolunk, amely általában tartalmazza a szükséges kiengedő csapot és a vízlopó rendszert is. A tartályt csak egy vízszintesen futó csővel kell összekötni az eresszel, ez utóbbi mellé állítva. Eleinte, esőzés idején a cső tölti a tartályt, ha pedig az megtelik, akkor túlfolyóként elengedi a felesleges vizet. A csapon könnyen kiereszthető a víz, a hermetikusan záró tető pedig megakadályozza, hogy a szúnyogok bölcsőnek tekintsék a készleteinket. A tartály sötétségében az algák sem telepszenek meg.
Mire számíthatunk, ha gyűjtögetésbe kezdünk? Kerületünkben átlagosan évente 500 milliméter csapadék hullik, ami azt jelenti, hogy négyzetméterenként és évente 500 liter vízzel számolhatunk. Egy 100 négyzetméteres tetőfelületről tehát 50 000 liter, azaz 50 köbméter vizet lehet begyűjteni. Sajnos a tetszetős matematikába bezavar, hogy a téli csapadék nem hasznosítható a kertben, és a fagyveszély miatt a tárolása sem oldható meg egykönnyen. Az április és szeptember közötti locsolási szezonban csak mintegy 300 milliméter csapadék esik, ezt viszont ideálisan lehet használni a szárazabb periódusokban.Viztakarekossag_esovizgyujtessel3A Hegyvidéki Önkormányzat kiemelten foglalkozik a víztakarékosság témakörével. Két éve energiatakarékos vízadagolókat (ún. perlátorokat) telepíttetett a XII. kerületi óvodákba és bölcsődékbe, emellett helyi rendeletben is igyekszik ösztönözni az egyedi esővízgyűjtők telepítését. Az építési szabályzat előírása szerint új építés esetén a telek burkolt felületének minden megkezdett 50 négyzetmétere után 1 köbméter tárolókapacitású, zárt csapadékvíz-tározó tartályt (ciszternát) kell elhelyezni, ahonnan már csak egy kis lépés az összegyűjtött esővíz hasznosítása. A Hegyvidéki Zöld Iroda a KEHOP 5.4.1 Energiatudatos Hegyvidék program keretében is szeretné felhívni a figyelmet a téma fontosságára, ezért különböző ismeretterjesztő foglalkozásokat, szakköröket és előadásokat szervez a kerületi óvodákban, iskolákban és lakossági rendezvényeken.

(Barta)

(A cikk a KEHOP-5.4.1-16-2016-00123 támogatásával készült.)