Trianon hatásai a Hegyvidéken

1920. június 4-én lesz száz esztendeje, hogy aláírták a trianoni békeszerződést, aminek következményeként Magyarország elvesztette területei és lakossága kétharmadát. Több mint 3 millió magyar ember került az anyaországon kívülre. Az első világháborút lezáró esemény és hatásai mind a mai napig erősen foglalkoztatják a hazai közvéleményt. Június 4-e 2010 óta a nemzeti összetartozás emléknapja. Habár a XII. kerületet közvetlenül nem érintette, a trianoni döntéshez kapcsolható a svábhegyi csillagvizsgáló kialakulásának története, amely a vesztes világháború következményeként „menekült” Budapestre, míg a hegyvidéki közterületek egy része határon túli tájakról, városokról kapta a nevét – nem véletlenül.

Konkoly-Thege Miklós határokon átívelő öröksége

 

A Svábhegyen található Magyarország legnagyobb és legrégebbi csillagvizsgálója. Ennek egyes műszereit az elcsatolt felvidéki Ógyalláról – az első magyar obszervatóriumból – menekítették ide még a trianoni békeszerződés aláírása előtt.

 

Konkoly-Thege Miklós, a kitűnő csillagász 1871-ben alapította Európa egyik legrégebbi obszervatóriumát a felvidéki Ógyallán. Később a mindenkori magyar államnak adományozta magán-csillagvizsgálóját – ezzel a legtöbb műszerét tulajdonképpen megmentette hazánk számára.

A vesztes első világháború után lassan biztossá vált, hogy Magyarország több területét elveszíti majd, így az állam elővigyázatosságból már 1918 végén intézkedni kezdett az ógyallai műszerek leszereléséről és azok Budapestre szállításáról. A Kultuszminisztérium táviratban utasította az intézet vezetőjét, hogy készítsék össze a berendezéseket, és mielőbb induljanak meg vele, mielőtt mások lefoglalják. A műszerek 1919 januárjában értek Budapestre. Az 1920. június 4-i békeszerződés-aláírás után néhány nappal már akadt is jelentkező az országos csillagvizsgáló befogadására: „Esztergom város tanácsa most mozgalmat indított, hogy az obszervatoriumot helyezzék át Esztergomba.” (Nemzeti Ujság, 1920. június 22.)Konkoly_Thege_Miklos_hatarokon_ativelo_oroksege1

A békediktátum kompenzálására 1921-ben átfogó kulturális infrastruktúra-fejlesztésbe kezdett a magyar állam, aminek részét képezte a csillagvizsgáló újraélesztése is. Így kerültek végül a közel két éve pihenő műszerek a Svábhegyre, miután 1921-ben a fővárosi önkormányzat egy 8 holdas területet adott erre a célra. Ezt először ötven évre kapta meg a csillagvizsgáló, majd korlátlan időre, azzal a kikötéssel, hogy a jövőben is csak a csillagászat kutatására lehet használni.

Az építkezések 1921-ben indultak meg; elsőként a Meridiánház készült el, ahol sokáig a pontos időt mérték az országban. Az anyagi keretek azonban nem engedték meg a komoly fejlődést. Sokat köszönhetett a csillagda gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszternek, aki támogatásul 1923-ban létrehozta a Stella csillagászati egyesületet, amelynek ő maga lett az elnöke.Konkoly_Thege_Miklos_hatarokon_ativelo_oroksege2

Ám mielőtt megkezdődhetett volna a komolyabb fellendülés, Csehszlovákia kormánya jelezte, hogy visszaköveteli a műszereket, amiket Ógyalláról vitt el a magyar állam. A lapok még arról is írtak, hogy kémek járták az országot felfedezni, mi hová került a csonka országba az egykori nagy Magyarország területéről. Miután kiderült, hogy az eszközök a Svábhegyen vannak, „a cseh kormány a budapesti antantmisszió közvetítésével jegyzéket nyújtott át a királyi kormánynak, melyben a trianoni békeszerződésre hivatkozva, követeli az Ógyalláról elhozott csillagvizsgáló-állomás fölszerelését”. (Szózat, 1923. április 1.)

Ekkor vált igazán értékessé, hogy Konkoly-Thege Miklós előrelátóan a magyar államra hagyta mindenét. A Szózat így írt arról, miért is volt jogtalan a kérés: „A kívánság még a békeszerződés értelmében sem jogos, mert a visszakövetelt műszerek a Konkoly-Tege Miklós-féle alapítványból származnak. Ezeket pedig Konkoly az 1899-ben kelt alapítvány-levél értelmében kimondottan a mindenkori magyar állam tulajdonaként a magyar kultúra fejlesztésére és ápolására, minden épületével és felszerelésével együtt az ebből létesítendő Konkoly-féle asztrofizikai állomás céljaira adományozta. Az obszervatórium Konkoly életében Ógyalláról el nem vihető, halála után azonban a magyar államnak joga van azt Magyarországon bárhol felállítani. E szerződés értelmében […] még mi követelhetjük vissza az ottan maradt műszereket és a terület és épületek értékének megtérítését.” (Szózat, 1923. április 1.)Konkoly_Thege_Miklos_hatarokon_ativelo_oroksege3

Miután tehát Konkoly-Thege Miklós 1916 februárjában elhunyt, a magyar államnak minden joga megvolt arra, hogy elszállítsa a csillagászati eszközöket, így az ország megtarthatta ezeket, és a Svábhegyen megkezdődhetett a csillagvizsgáló fejlesztése. A neoklasszicista főépület 1926-ra készült el, majd 1928-ban átadták a 7-es kupolát, ahová a 6 hüvelykes lencsés távcső – egy Ógyalláról kimenekített műszer – került. Ebben az évben épült meg a 24-es kupola is, egy hatalmas, 60 centiméter tükörátmérőjű és 5 méter hosszú távcsővel.Konkoly_Thege_Miklos_hatarokon_ativelo_oroksege4

Az 1938-as bécsi döntés értelmében néhány esztendőre ismét Magyarországhoz tartozott Ógyalla, de mire a magyar küldöttség kiérkezett volna oda, a távozó csapatok – a fent említett „alapítvány-levél” szövege ellenére – elvitték az ottani nagy távcsövet, a könyvtár jó részét, sőt még a villanytelepet is. A második világháború után hamar újra az akkor már működő svábhegyi csillagvizsgáló lett az ország elsődleges csillagászati központja, 1951-től a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagvizsgáló Intézete néven működött tovább. Ma a pontos neve MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézete, de mindenki csak svábhegyi csillagvizsgálónak hívja, ahogyan régen nevezték.

A 2010-es évek elején teljes körű felújítás kezdődött az intézetben. 2019 óta újra látogatható Magyarország legnagyobb bemutató távcsöve, és számos izgalmas, korosztályra szabott program várja az érdeklődőket.

FG.

****

Beszélő XII. kerületi utcanevek

 

A XII. kerület sok részén sétálhatunk olyan utcákon és tereken, dűlőkön és lépcsőkön, amik a történelmi Magyarország valamelyik földrajzi helységének nevét viselik. A Királyhágó, Ugocsa, Breznó szavak mind furcsán ismerős csengésűek, de térképeinken hiába keresnénk bármelyiket is. Trianon máig ható következményei közt ritkán jut eszünkbe, pedig velünk élő történelem a két világháború közötti időszak közterület-keresztelő és utcanév-változtatási gyakorlata.

 

Az 1920-as évek itthoni politikai és közgondolkodásának alapvető témája volt a revizionizmus, ami megjelent a közterületek elnevezésében is. A két világháború közötti időszakban egész Magyarországon rengeteg utca és tér kapott nevet az elcsatolt településekről, vármegyékről, folyókról, hegyekről. Budapesten és vidéken is komoly törekvés mutatkozott a nemzeti emlékezet erősítésére és a trianoni békeszerződés következményei elleni tiltakozásra, amihez ez bizonyult az egyik legkézenfekvőbb módszernek.

Alátámasztja mindezt a Gondolat című lap egyik 1921-ben kelt írása is, amely arról szól, hogy a külhoni magyarokhoz való tartozást úgy lehet a legjobban hirdetni, hogy „az lépten-nyomon mindenkinek beleütközzék a lelkületébe, belefúrja magát az utcán járó-kelők leghétköznapibb gondolatai közé, s ezen a réven ki nem irtható erővel egye bele magát Budapest egész vérkeringésébe. [...] az elcsatolt magyar városok, megyék és velük összefüggő fogalmak neveit kell kiszögezni messzire fehérlő táblákon a budapesti forgalmas utcák és közterek sarkaira!” (Gondolat, 1921. február 26.)

Az 1920-as évek elején ez az elképzelés főleg jobboldali lapok és politikai szervezetek által fogalmazódott meg, azonban az évtized végére már a teljes magyar politikai élet kiemelten kezelte a revízió kérdését. Egyik forrása ennek a Fővárosi Közmunkák Tanácsának alábbi rendelkezése: „…az elnevezéseknél elsősorban a helyi, földrajzi és történeti vonatkozásokat, továbbá az elszakított országrészek jóhangzású neveit kell figyelembe venni”. (Fővárosi Közmunkák Tanácsa 13.011/1928. km. sz. határozata.)Beszelo_XII._keruleti_utcanevek

A cél az volt, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak a települések, földrajzi egységek magyar névalakjai, és az utókor számára is egyértelmű legyen, hogy az adott helyszín egykor a Magyar Királyság fennhatósága alá tartozott. Ebben a korszakban csak a fővárosban összesen 343 közterület kapta nevét valamely határon túlra került helységről. Érdekes, hogy a második világháború óta ezek átvészelték a politikai és ideológiai alapú átnevezéseket.

Zuglóban 1929-től folyamatosan 18 határon túli település neve jelent meg az utcanévtáblákon. Szintén a korszak öröksége a VIII. kerületi Fiumei út, vagy az óbudai Nagyszombat utca, valamint Budán az akkori I. és II. (ma I., II., XI. és XII.) kerület újonnan beépülő területei is ezekben az években kapták neveiket.

A Hegyvidéken ma több mint 40 határon túli földrajzi névhez kapcsolódó közterület található, legnagyobb részük a tárgyalt korszakban – némely esetben korábban vagy később – kapta a ma is használt nevét. Számos külhonhoz kapcsolódó személy is névadó lett, mint például Brassai Sámuel, Greguss Ágost, Gaál József, János Zsigmond, Józsa Béla, Márton Áron vagy Tamási Áron, és még sokan mások.

Az alábbiakban ábécésorrendben olvashatók a Hegyvidék egykori és mai határon túli településekről, földrajzi helyekről elnevezett közterületei, a keresztelés évével, zárójelben a település mai nevével és az államéval, amelyhez jelenleg tartozik.

 

Abos utca, 1937 és Abos lépcső, 1999 (Obisovce, Szlovákia)
Bazin
utca, 1932 (Pezienok, Szlovákia)
Breznó lépcső, 1932 és Breznó út, 1931–1941 között (Brezno, Szlovákia)
Dobsinai utca, 1925 (Dobšiná, Szlovákia)
Galántai utca, 1928 (Galanta, Szlovákia)
Gálszécs út, 1929–2000 között (Sečovce, Szlovákia)
Gyimes utca, 1929 (Ghimeș, Románia)
Hunyad lejtő, 1928, Hunyad köz, 1933 és Hunyad orom lépcső, 1974 (Huneodara, történelmi vármegye Románia területén)
Királyhágó utca, 1900 és Királyhágó tér, 1935–52, 1991 óta (Bucea, Románia)
Korompai utca, 1928 (Krompachy, Szlovákia)
Krasznahorka utca, 1929–1968-ig (Krásna Hôrka, Szlovákia), 1968-tól Álom utca
Lelesz utca, 1939 (Leles, Szlovákia)
Liptó utca, 1934 (Liptov, történelmi vármegye Szlovákia területén)
Enyedy utca, 1879, majd Enyedi utca, 1906, utána Nagyenyed utca, 1938 (Aiud, Románia)
Maros utca, 1879 (Mures, folyó Románia és Magyarország területén)
Nagykapos utca, 1939 (Veľké Kapušany, Szlovákia)
Nagysalló utca, 1931 (Tekovské Lužany, Szlovákia)
Nógrádi utca, 1925 és Nógrádi köz, 1974 (Nógrád vármegye a történelmi Felvidék területén)
Ormódi utca, 1900 (Ukrajna)
Pelsőc utca, 1939 (Plešivec, Szlovákia)
Perbete utca, 1939 (Pribeta, Szlovákia)
Somorjai utca, 1928 (Šamorín, Szlovákia)
Szalánci utca, 1935 (Slanec, Szlovákia)
Szamos utca, 1879 (Somes, folyó Románia és Magyarország területén)
Szendrő
utca, 1931 óta és Szendrő köz, 1934 óta (Smederevo, Szerbia)
Szepesi utca, 1910 (Spiš vagy Spisz, történelmi vármegye, Szlovákia és Lengyelország osztozik területén)
Szolyva utca, 1929 (Szvaljava, Ukrajna)
Tarpatak utca, 1929 (Studená, patak a Magas Tátra Nemzeti Parkban, Szlovákia)
Temes utca, 1902 (Timis, folyó Románia és Szerbia területén)
Tordai utca, 1910 (Turda, Románia)
Tornalja utca, 1939 (Tornaľa, Szlovákia)
Trencséni utca, 1925 (Trencin, Szlovákia)
Tusnádi utca, 1925 óta és Tusnádi köz, 1966 óta (Tușnad Sat, Románia)
Ugocsa utca, 1900 (történelmi vármegye, Szlovákia és Ukrajna osztozik területén)
Vöröskő utca, 1929 (Červený Kameň, Szlovákia)
Zalatnai utca, 1925 (Zlatna, Románia)
Zólyom lépcső, 1933 és Zólyomi lépcső, 1953 (Zvolen, Szlovákia)
Zsibói utca, 1925 (Jibou, Románia)
Zsolna utca, 1929 (Žilina, Szlovákia)

 

Az elnevezések a mai napig jelzik nekünk, hogy ha területileg nem is, de közös múltunkon keresztül összetartozunk külhoni magyar testvéreinkkel. Amikor felpillantunk egy-egy ilyen utcanévtáblára, jussanak eszünkbe azok az emberi sorsok, amelyekre kihatással volt a történelem az elmúlt száz évben.

Tüske Tamás–Földváry Gergely