Gregersen Béla, a Ráth György utcai remete

A Gregersen név, valamint a Gregersen G. és Fiai Építővállalat csaknem hatvan esztendeig jól csengő márkának számított idehaza és külföldön egyaránt. A cég alapítója, a Norvégiában született Gregersen Gudbrand (1824–1910) hídmérnök, építész hihetetlen karriert futott be rövid időn belül, és ezzel családja gazdagságát is hosszú időre megalapozta.Gregersen_Bela1

A norvég ácsmester […] a vasútépítés kezdeti időszakában érkezett Magyarországra, s minden adottsággal – megfelelő szakképzettséggel, megtakarított pénzzel, ambícióval és szorgalommal – rendelkezett ahhoz, hogy egzisztenciát teremtsen magának. Jelentős szerephez jutott a hazai vasúthálózat kialakításában, részt vett a főbb magyarországi vasútvonalak építési munkálataiban, s úgy tudott saját vállalkozása megindításához, majd továbbfejlesztéséhez megfelelő tőkét előteremteni e munkálatok során, hogy neve mindvégig tiszta maradt…” – írja dr. Gönczi Ambrus helytörténész a szegedi árvizet követő újjáépítési munkájáért saági előnévvel magyar nemességet kapó és a Ferenc József-rend lovagkeresztjével kitüntetett vállalkozóról.

Majd így folytatja: „A Gregersen család főága minden sajátságával, összességében sikeresen tagozódott be az ország nagypolgári társadalmi csoportjába. […] A vidéki társadalmi életben való elhelyezkedés kiterjedtebb és mélyebb volt, de ennek a norvég társadalmi eredet és háttér is lehetett oka, Gudbrand mintaként hagyhatta örökül a vidékhez való ragaszkodást.

Gregersen ugyanis feleségével, Sümegh Alojziával (1836–1906) Szobon lakott, és a család igényeihez igazodva 1856-ban kastéllyá bővítette otthonát. Ennek Magyarországon addig ismeretlen fürdőszobái csodaszámba mentek, az 1875-ben felépült Lónyai utcai palotában pedig, szintén kuriózumként, már vízöblítéses illemhelyeket használtak (!).

A házaspárnak tizenkilenc gyermeke született, többségük Szobon, de közülük csupán tizenketten érték meg a felnőttkort: György (1854–1905), Hugó (1855–1916), Nils (1857–1951), Emma (1860–1941), Ödön (1861–1903), Margit (1863–1941), Hermin (1864–1934), Anna (1866–1959), Sarolta (1875–1942), Béla (1875–1957), Endre (1877–1942) és Ilona (1878–1965). A hat fiú részt vett a cég munkájában, öten mérnökként, egyedül Endre, a későbbi norvég főkonzul választotta az ügyvédi pályát. Apjuk halálát követően Nils örökölte a vállalatot.Gregersen_Bela2

Gregersen Béla 1902-től a vállalat boszniai fatelepét vezette. A hatalmas zavidovici gyárban kétezer munkás dolgozott. Huszonöt évig élt Boszniában, szabad idejében a növényvilágot kutatta. Amikor visszaköltözött Budapestre, unokaöccsével építtetett házat a Ráth György utca 38. szám alatt. Ifjabb Gregersen Hugó (1889–1975) építési vállalkozó, festőművész 1928. március 20-án szignózta a háromszintes épület terveit, majd az engedély birtokában elkezdte a kivitelezést is.

A Digitális Tankönyvtár Családi házak fejezetében olvasható, hogy Gregersen Hugó „villaépületei az »Új tárgyiasság« szellemében készültek, de gazdag ornamentikával, melyet legtöbbször felesége, Lux Alice tervezett. A Ráth György utcai ház még inkább klasszikus stílusú reprezentatív villa, mely az utca szintje fölé magasodó teraszon áll. A telekhatáron húzódó támfalkerítésbe vágott kapu után egy hosszú lépcsőn jutunk fel a ház hátsó sarkához, ahol a bejárat található.

Az előszobából lehetett a 25 négyzetméteres hallba jutni, onnan indult a lépcső az emeletre, és várta vendégeit a hasonló nagyságú szalon terasszal, két oldalán az úriszoba és az ebédlő volt, utcai ablakokkal. Az emeleti hallból szemben a nappali, jobbról a háló-, balról a vendégszoba nyílt, mögöttük a fürdőt és a két cselédszobát helyezték el, külön lépcsővel. Az alagsorba került a házmester két szoba-konyhás lakása, a kazánház, a szén- és faraktár, a kor szokásának megfelelően a mosókonyha, a vasalószoba, a zöldség- és a borpince, előtte hatalmas hűtőszekrénnyel. A villa szobafestési és mázolómunkáit a Steiner és Szimper cég végezte.Gregersen_Bela3

A szabadkőműves „Gregersen Béla és felesége meglehetősen zárkózott életet élt Ráth György utcai házukban, a visszaemlékezések szerint ritkán mozdultak ki otthonról, akkor is elsősorban családi események miatt. Gyermekük nem született, s ez is inkább az elzárkózást erősíthette, mintsem oldotta volna.” Dr. Gönczi Ambrus szavait megerősíti, hogy az államosítás utáni időszakban még kevésbé mozdultak ki több lakásra osztott házukból.

Rajtuk kívül a villaépületben lakott Jakab József gépészmérnök-hallgató és édesapja, Jakab Sándor nyugalmazott tiszthelyettes, dr. Lukács László klinikai tanársegéd, ortopéd szakorvos is. Saági Gregersen Bélát felesége, békei Koós Margit tizenöt évvel élte túl.

Verrasztó Gábor