A_fajdalom_enyhulhet_de_sosem_mulik_el

„A fájdalom enyhülhet, de sosem múlik el”

Királyhágó tér, Ugocsa utca, Zsolna utca – a XII. kerület sok részén találkozhatunk a történelmi Magyarország földrajzi helységneveivel. Talán kevesen tudják, hogy a Székely himnusz szövegének írója is a Hegyvidéken élt. Csanády György tiszteletére egykori lakóhelyénél, a Városmajor utca 28/c-nél emléktáblát avatott a Hegyvidéki Önkormányzat a trianoni döntés századik évfordulóján.

1920. június 4., budapesti idő szerint 16 óra 32 perc: aláírták a trianoni békediktátumot, ahogy a korabeli újságok nevezték, a „halálbékét”. Magyarország elvesztette területeinek több mint a kétharmadát, lakosságának pedig több mint a felét. Száz év elteltével a magyarok 94 százaléka még mindig úgy gondolja, hogy a trianoni békeszerződés igazságtalan és túlzó volt – derült ki a Magyar Tudományos Akadémia Trianon 100 Lendület Kutatócsoportja által végzett országos felmérésből.

Bár a döntés a Hegyvidéket nem érintette közvetlenül, számos olyan utca, tér, szobor és emléktábla található itt, ami külhoni kötődésünket jelképezi. A Városmajor utca 28/c-ben élt családjával Csanády György író, lapszerkesztő, a Magyar Rádió vezető munkatársa, aki a Székely himnusz szövegét írta.

Csanády György 1895-ben Székelyudvarhelyen született. A trianoni döntés után Magyarországra menekült, és négy társával együtt Szegeden megalapította a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesületét. A Székely himnusz 1921-ben született a Májusi Nagyáldozat névre keresztelt székely ünnepélyes találkozóra. A magyarság összetartozását is jelképező verset Mihalik Kálmán zenésítette meg. A Székely himnusz a magyarság motívumává vált, s bár a kommunizmus idején betiltották, terjedését nem tudták megállítani a hatóságok.A_fajdalom_enyhulhet_de_sosem_mulik_el_2

Csanády Györgyöt 1952-ben a Farkasréti temetőben temették el – koporsójára erdélyi földet szórtak, majd hamvait, végakarata szerint, a székelyudvarhelyi református temetőben helyezték el. A nemzeti összetartozás emléknapján, június 4-én egykori lakóhelyénél emléktáblát avatott a Hegyvidéki Önkormányzat.

„A külföldi országok himnuszai gyakran harcba hívó, lelkesítő indulók – a magyar himnusz, de a Székely himnusz sem ilyen. Panasz, remény és könyörgés szólal meg benne, nem harcra hív, sokkal inkább vigasztalni próbál, vigaszt nyújtani, ami a költészet és a zene egyik fő hivatása és értelme volt mindig is. Nem gyógyítani, hanem elviselni segíti a bajt. Hogy a Székely himnusz ma is él és hat, hogy az illegalitás, a betiltottság hosszú évtizedei után a szabadság levegőjében sem enyészett el, ez arról tanúskodik, hogy a baj is él – fogalmazott a táblaavató ünnepségen Pokorni Zoltán polgármester. – Kettős tragédia történt a magyarsággal. Egyfelől maga a szétszakítás drámai fájdalma és azóta teljesen be nem hegedő sebe. A tájak és emberek, hegyek, folyók, falvak és városok, a három és fél millió magyar elveszítése a magyarországi kortársak számára a személyes kirablottság, a csonkolás sokkját, a határon kívül rekedtek számára pedig a leigázottság kétségbeesését jelentette.”A_fajdalom_enyhulhet_de_sosem_mulik_el3

A polgármester arról is beszélt, hogy a békediktátum nemcsak a határokat, hanem minket is megváltoztatott. „Trianonnak van egy másik tragikus hatása, amely talán nem olyan hirtelen csapott le ránk, magyarokra, mint az amputáció sokkja, de amely kártékonyan árnyékot vetett az utóbbi száz év magyar történelmére. Ez Trianon hatása a gondolkodásunkra önmagunkról. Mert a békediktátum nemcsak a határokat változtatta meg, de minket, magyarokat is. Megváltoztatta a gondolkodásunkat, hitünket, a lelkünket. A dualizmus kor olykor talán délibábos, de többnyire nagyvonalú optimizmusa és önbizalma elillant. Kicsúszott a kezünkből a történelem, elvesztettük életünk tágasságát. Ez már a háború, majd az azt követő forradalmi rendetlenség idején elkezdődött. Tizenkilencedik századi elődeink általában nem voltak sem okosabbak sem jellemesebbek, mint a huszadik századiak, de mindenesetre jobban bíztak önmagukban és az igazságban. Trianon infantilizálta a nemzeti öntudatot. Nemcsak kisebbek lettünk, de kiskorúbbak is. A tapasztalat, hogy nem a kezünkben van a sorsunk, hogy gyengék vagyunk, hogy mindig mások segítségére kell támaszkodnunk, hogy az igazságot mindig másoktól remélhetjük, bénítóan hatott, és ma is kártékonyan befolyásolja közgondolkodásunkat. »Merjünk kicsik lenni« – hangzott a jó tanács, amire nem a nagyhatalmi handabandázás a válasz. Inkább merjünk azok lenni, akik vagyunk. Merjünk felnőtt módjára viselkedni. Sose tévesszük össze az okosságot az önfeladással, a bátorságot a felelőtlenséggel. Merjünk a saját ítéleteinkre támaszkodni és azokért felelősséget vállalni, merjünk másoktól tanulni, és merjük azt tenni, amit helyesnek gondolunk. Trianon a vereség metaforája is. A felette érzett fájdalom enyhülhet – de sosem múlik el. Ám a gondolkodásunkon esett bajtól, a kiskorúság hendikepjétől ideje száz év után megszabadulnunk. Győzelem volna ez is” – zárta szavait Pokorni Zoltán, aki ezután Fonti Krisztina alpolgármesterrel közösen koszorút helyezett el Csanády György emléktáblájánál.

A Székely himnusz meghallgatását követően Csanády György legkisebb unokájával, dr. Csanády Mártonnal beszélgettünk. „A családommal én is itt, a Városmajor utca 28/c-ben éltem. A nagyapámat, sajnos, nem ismertem személyesen. Kisgyerekként egyszer felmentünk a padlásra, ahol kék füzeteket találtunk. Ez a Májusi Nagyáldozat kötete volt. Sajnos nem lehetett nyilvánosságra hozni, mivel akkoriban ez politikailag igencsak veszélyes lett volna – idézte fel élete emlékét dr. Csanády Márton, aki azt is elmondta nekünk, mit jelent számára a Székely himnusz. – Azon kevés művek közé tartozik, amelyek képesek megfogalmazni az összetartozás erejét. Nem szétválaszt, hanem összetart. Másfelől a Székely himnusz számomra nagyapámat jelenti…”A_fajdalom_enyhulhet_de_sosem_mulik_el4

BM.