Kempo a Hungaroringen

Rendhagyó helyszínen és edzőpartnerekkel tértek vissza a megszokott csoportos tréningekhez a Magyar Kempo Szövetség és velük a Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia harcművészei. A mintegy húszfős csapat a Hungaroring aszfaltcsíkján tartott bemutatót.
Három hónapon át kizárólag egyénileg készülhettek a kempósok, most jött el az ideje, hogy végre közösen fejlesszék ütő- és rúgóképességeiket, továbbá a földharctechnikákat. A Hungaroring Zrt. felkérésére megtartott látványedzéshez Kiss Norbert, a kétszeres kamion-Európa-bajnok is csatlakozott. A Révész Truck Racing Team pilótája elmondta, hogy csak látszólag nagy a különbség a két sportág között, ugyanis a versenypályán legalább annyira fontosak a gyors és biztos reflexek, mint a küzdősportokban.Kempo_a_HungaroroingenKiss Norbert egyebek mellett reflexfejlesztő feladatokat is kipróbált Ódor Lili sokszoros világ- és Európa-bajnok, világkupagyőztes kempós társaságában. A Hegyvidék Harcosai Küzdősport Akadémia versenyzője örömmel vállalkozott a közös edzésre, mint mondta, különleges alkalom, hogy az autó- és motorsportban használt pályán mozoghat.
Miután a tatamin mindenki alaposan elfáradt, következett a levezető futás, ami ezúttal ugyancsak rendhagyóra sikeredett. A kempókák a Forma-1-es rajtrácsokon sorakoztak fel, és a sportkocsikat indító piros lámpás jelzésre startoltak el.

M.