Mindenki lehet kísérletező tudós!

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy manapság szinte minden gyakorló pedagógus egy kicsit felfedező is, hiszen a diákokhoz hasonlóan egyik pillanatról a másikra csöppentek a digitális oktatás világába. Fokozottan igaz ez a kémiára, ahol különösen nagy a szerepe a tapasztalati tanulásnak. Szerencsére van megoldás – erről is beszélt Pailinger István, a Zugligeti Általános Iskola kémiatanára.

– Zökkenőmentesen indult a kémia digitális tanítása?

– A ZDO – Zugligeti Digitális Oktatás – rendszerében a Google Classroomban létrehozott kémiakurzusokra jelentkeztek a gyerekek. Meglepődve tapasztaltam, hogy teljes évfolyamok egy-két óra leforgása alatt csatlakoztak a platformhoz, az eddig magántanuló diákok részvételével. A továbbfejlesztett ZDO HELP DESK és a folyamatos MEET lehetőség rendkívül megkönnyíti a pedagógusok és a tanulók munkáját. Minden kiválóan működik, és erre méltán büszkék lehetünk!

– Másként készül most az órákra?

– Eddig a huszonöt éves tanítási tapasztalat mellett is alaposan át kellett gondolnom, hogyan is lássak hozzá egy-egy bonyolultabb tananyag feldolgozásához. Rendszeresen használtam a digitális oktatás elemeit, de valahogy ez a helyzet összetettebb munkát igényel. Vonzóvá kell tenni minden egyes témakört és tananyagot, hogy ne csak rákattintson a diák az ismeretanyagra utaló linkre, hanem meg is értse az összefüggéseket. Emlékszem arra az esetre, amikor a telítetlen és telített szénhidrogének tanításához egy angol nyelvű animációs rövidfilmet osztottam meg a nyolcadikosoknak, ami kulcsként működött az említett fogalom rögzüléséhez. Ezt az eredményt a két fogalom definíciójának megadásával aligha értem volna el.

– A kémia nagymértékben épít a tapasztalati tanulásra. Ennek hogyan lehet most megfelelni?

– A kémia tanításában még ma is a „kísérletezés” a varázsszó. Itt tényleg érezni, szagolni kell! A bonyolultabb összefüggések megértése viszont elképzelhetetlen 3D-modellek, animációk bemutatása nélkül. Ezekre az oktatást támogató elemekre továbbra is építek. Az eddig közösen elkészített óravázlatok megosztása helyett fokozatosan helyezzük a hangsúlyt az egyéni megfigyelésekre, a tapasztalatok szerzésére irányuló feladatokra. A tanulók növényekből kémhatást jelző indikátort állítanak elő, vagy fehérjék vizsgálatát végzik szülői segítséggel, otthoni körülmények között. A kémia, bizony, „szagos”, füstöl, színes. Sajnos a szagok közvetítésére is alkalmas digitális platform még nem érhető el széleskörűen. Rengeteg „kísérlet” található az interneten. Témakörönként, leckénként az NKP – Nemzeti Köznevelési Portál – felületen, vagy a MOZABOOK-ban szinte egy-két kattintás után megosztható a megfelelő szemléltetőanyag. Mindenki kipróbálhatja magát egy kicsit a kísérletező tudós szerepében!Mindenki_lehet_kiserletezo_tudos

– Mi a nehezebb, mi a könnyebb pedagógiai szempontból ebben a helyzetben?

– Egyértelműen nehezebb feladat az azonnali visszacsatolás érzékelése egy-egy digitális tananyag átadását követően. Hagyományos osztálymunkában ez egy pillanat, míg a távoktatás folyamatában – az online tanórák kivételével – lassabban követhető. Sokszor volt olyan érzésem a digitális oktatás első napjaiban, mintha egy „fal mögül” adnék útmutatást a diákoknak. Nem is a kémiai ismeretekre vonatkozóan, hanem a digitális platform használatával kapcsolatban jelentkezett ez a tapasztalat.

– Hogyan látja, mennyire hatékony a távoktatás?

– Felső tagozatosok számára hatékonyabb, mint azt sokan gondolják. A kémia esetében óriási előnye a „szubatomi” szemléltetés megvalósíthatósága.

– Nemcsak az anyag átadása, a számonkérés is más. Milyen lehetőségei vannak osztályozáskor?

– A számonkérés is tényleg más. Minden digitális órám kiegészül egy határidős feladattal. Ez általában az aktuális tananyag elsajátítását mérő feladvány, amelynek a megoldásáról képernyőképet mellékelnek a tanulók. A határidőre beküldött feladatokat pontozom, majd ez alapján – egy-egy kijelölt időszak után – érdemjegyet kapnak. A témazáró dolgozatokat, tesztek formájában, az E-KRÉTA rendszerében teljesítik. Ötössel jutalmazom a szorgalmi feladatként kiosztott, otthoni kísérletekről küldött fényképeket.

– Összességében milyen tapasztalatokat szerzett az online oktatás során, amiket a későbbiekben is tud majd kamatoztatni?

– Olyan módszereket, platformokat is aktívan használok, amelyeket eddig nem. Az online kérdőívek összeállítását, vagy a diákok által is szerkeszthető dokumentumok használatát most sajátítottam el. Ez az időszak, bizony, napról napra nehezebbé válik, mert a személyes kapcsolatok – kémiai fogalomhasználattal – „redukálódnak”.

MM.