Képzőművészeti kiállítások virtuális térben

Az elmúlt két hónapban az életünk részévé vált a virtuális valóság, így már nem is számít szokatlannak, hogy otthonról, szakszerű vezető segítségével „járhatunk be” képzőművészeti kiállításokat. Herczeg Eszter, a Jókai Klub vezetője arról beszélt lapunknak, hogy mindhárom intézményük, a Jókai Klub, a Virányosi Közösségi Ház és a Lívia-villa is közreműködött olyan tárlatok bemutatásában, amiket a járványhelyzet miatt online tekinthet meg a közönség.

– Hogyan született az ötlet, hogy virtuálissá tegyék a kiállításaikat?

– Szimonidesz Hajnalka meseillusztrációiból alig pár nappal korábban nyílt egy csodálatos kiállításunk a Jókai Klubban, hogy a járványhelyzet miatt március 18-án mi is kénytelenek voltunk bezárni. Úgy éreztük, sem a művész, sem a közönségünk nem azt érdemli, hogy ne legyenek láthatók ezek a művek. Ezért videóra vettük és lefotóztuk a képeket, majd az egészet feltettük a honlapunkra. A www.jokaiklub.com/eklub oldalt kifejezetten erre a célra hoztuk létre.

– Milyen volt a fogadtatás?

– Először csak azt vettük észre, hogy megnőtt a weboldal látogatóinak száma. Aztán úgy gondoltuk, ezt a számot tovább gyarapíthatjuk, ha egyéb programjainkat is megosztjuk. A Virányosi Közösségi Háznak a Bibedombi szörnyhatározó kiállítása már igazi áttörést jelentett! Hanga Réka grafikus Adamik Zsolt könyvéhez készült illusztrációi kuriózumnak számítottak, persze, elsősorban a gyerekek számára. A kötetben szereplő minden szörnynek volt egy saját meséje; nem véletlenül lett az online térben is népszerű a tárlat, hiszen nemcsak a művek beszédesek-látványosak, de maga a könyv is szellemes, közkedvelt. Hanga Rékával – mint legtöbb tárlatunk alkotójával – úgynevezett karanténinterjút is készítettünk, amely a honlapon és a Facebook-oldalunkon is olvasható.

– Az előre megtervezett, megszervezett tárlatokat nyilván nem szerették volna egyszerűen lemondani…

– Semmiképpen sem, hiszen mindegyik komoly szellemi érték! A második ilyen módon megrendezett kiállításunk a Virányosi Közösségi Házban Marianna Oklejak lengyel illusztrátor tárlata, amelynek május 22-én lesz a tervezett megnyitója. A budapesti Lengyel Intézet gondozásában látható majd, Csodaország a címe. Az alkotó két gyerekkönyve, a Cuda wianki és a Cuda niewidy válogatott munkáit mutatja be a magyar közönségnek. Mindkettőben a gazdag lengyel néphagyományokból merít, amelyek mintái, formái, színei, jelentései ma is rendkívül élők és aktuálisak. Már lefotóztuk a képeket, megvan a videó is, továbbá készül az online tárlatvezetés, amin Lanovics Zoltán, a Móra Kiadó művészeti vezetője mesél a Csodaország világáról. Mindez a honlapunkon és a Virányosi Közösségi Ház YouTube-csatornáján is látható videópremier lesz. A www.viranyos.hu internetes oldalon amúgy nemcsak a közösség ház, hanem a Lívia-villa megosztásai is fent vannak, és mindhárom intézménynek saját Facebook-oldala is üzemel.

– Említette, hogy mindezeken kívül egyéb újdonságnak számító terveik is vannak.

– Bizony! Tervezzük az épületeink közelében lévő hegyvidéki emlékhelyek és intézmények – mint például a Városkút a Lívia-villánál, a Jókai Klub, a Virányosi Közösségi Ház, a Jókai iskola vagy az Óra-villa – bemutatását. Kis videókban adunk rövid ismertetőt ezekről az épületekről.

– Egyre több online interjú készül.

– A Lívia-villában a művészek aktuális helyzetéről, a jelenlegi körülményekre adott válaszaikról beszélgetünk ezekben a filmekben. Szöllősi Mátyás író-fotóriporter tavaly Szibériában járt: nemcsak mesél erről az útjáról, de az ott készült fotókat is láthatják az érdeklődők (Szöllősi Mátyással készült beszélgetésünk a itt olvasható – a szerk.). Elsősorban olyan művészeket – mások mellett Deim Balázs fotográfust, Retkes Máté szobrászművészt – keresünk meg, akiknek már volt kiállítása a villában. Mindezek mellett is sok egyebet megosztunk a közösségi oldalainkon.

– Mint például?

– A madarak és fák napja alkalmából nosztalgikus sétára invitáltuk nézőinket. Sokan tudják rólunk, hogy a Jókai Klub madárbarát intézmény, az ez alkalomból – kellemes zenei aláfestéssel – elkészült videó véleményem szerint még relaxációs programnak is kitűnő! Ne hagyjuk ki a sorból azt sem, hogy a száztíz éves János-hegyi Erzsébet-kilátóról archív és új fotográfiákkal emlékeztünk meg ugyancsak az online felületen.

– A gazdag kiállításaikon kívül mozgalmas programjaik is vannak. Ezeket most hogyan lehetett pótolni?

– Úgy, mint a kiállításokat… A zenés péntek délutánok is a virtuális térbe kerültek, a fellépő művészek ajánlására osztottunk meg felvételeket, mint például a Kolompos együttes koncertjét. Megemlékeztünk az ápolók nemzetközi napjáról, bemutattuk Florence Nightingale ápolónőt, a modern nővérképzés elindítóját. Anyák napjára kézműves ötleteket adtunk a gyerekeknek, hogy mit készítsenek ajándékba édesanyjuknak, nagymamájuknak. Kézműves és táncos videókat is rendszeresen megosztunk – ezek mind-mind sokat segíthetnek a gyerekeknek az otthoni időtöltés változatosabbá tételében. Tanfolyamaink vezetői közül is többen osztottak meg online hozzáférhető felvételeket.

– Az ember azt gondolná, ha egy intézmény – mondjuk, a veszélyhelyzet miatt – bezárja a kapuit, akkor a munkatársak rendkívüli pihenőidőhöz jutnak. Az eddig felsoroltak azonban cáfolják ezt a feltételezést.

– Valóban szó sincs pihenésről! Korábban is sokat dolgoztunk, és az új körülményekhez való alkalmazkodással is rengeteg volt a munkánk. Ráadásul a kollégáink közül nem mindenki mozgott otthonosan az online világ eszközei között, ebbe is bele kellett tanulnunk. Mindemellett az összes munkatársunk részese az önkormányzati önkéntes segítőmunkának, a fiatalok főleg az időseknek segítenek a bevásárlásban. Nyugodtan mondhatom, hogy mindenki lelkesen részt vesz mind ebben, mind a virtuális határok tágításában. Mindnyájan nagyon aktívak és kreatívak voltak az átállásban, egyik ötlet hozta a másikat. Mint például azt a játékos feladványt, amelynek megfejtéseként a közösségi házak fotóit kell puzzle módjára összerakni. Izgatottan várjuk, hányan vesznek részt majd ebben a játékban!

– A sok új ötlet, terv mellett mi az, amit szeretnének még megvalósítani?

– Nagyon-nagyon várjuk a nyitást, hogy személyesen találkozhassunk a látogatóinkkal! A most létrehozott és elfogadottnak bizonyuló online eszközöket azonban szeretnénk megtartani és alkalmazni a munkánk során, mert azt látjuk, hogy általuk még több emberhez tudunk eljutni.

AI.