A hegyvidéki selyemtermelés története

Figyelemre méltó leírás olvasható a Hazánk s a külföld című lap 1867. szeptember 12-i számában: A Széchenyi-hegyre vezető úttól jobbra fekszik eperfák és cserjék közt Mihályfy Antal pesti ügyvéd selymészete. A termesztés nagyszerűnek mondható, mivel Pest környékén aligha van rendezettebb és célirányosabb tenyészde mint a Mihályfy úré. Minden kirándulónak érdekes leend megtekinteni.”

Az idézet egy hosszabb ismertetőből való, amelyben a Zugliget szépségeit foglalja össze a szerző. A szöveg mellett egy hat metszetből álló képkompozíció látható a kerület legendás részeiről, a Disznófőről, a Normafáról, a Fácánról, Kochmeister nyaralójáról – valamint Mihályfi Antal selymészetéről, ami talán az egyetlen ábrázolása ennek a különleges helynek.A_hegyvideki_selyemtermeles_tortenete1

Ma már hihetetlen, de Magyarország a 20. század elején Európa harmadik legnagyobb selyemtermelőjének számított Franciaország és Olaszország mögött. A selyem előállítása a selyemhernyó-tenyésztésen alapul, amely egy több ezer éves, kínai eredetű állattenyésztési ágazat. Már a honfoglaló magyarok körében kedvelt áru volt, majd az uralkodók, az egyházi rend és a gazdagabb polgárság számára is fontos luxuscikknek számított.

Hazánkban több mint háromszáz éves múltra tekint vissza ennek a drága nyersanyagnak a készítése. Széchenyi István, Kossuth Lajos, Wesselényi Miklós, Bezerédj István is kiemelten foglalkozott a selyemtermelés kérdésével, miután az ország területének nyolcvan százalékán jól termeszthető volt az eperfa, ami e mesterség űzésének elengedhetetlen feltétele.A_hegyvideki_selyemtermeles_tortenete2

Klauzál Gábor földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter így fogalmazott 1848. június 6-án: „Mivel a selyemtenyésztés mielőbbi lehető fölvirultát, országszertei elterjedését, s a népi foglalkozások közé leendő beavatását a földmívelésnek, a műiparnak, a kereskedelemnek minden érdekei egyaránt igénylik, s az országos jólétünk e bő forrását, minden lehetséghez képest, megnyílottnak látni óhajtom, ennél fogva, igen sürgetően rendelem, hogy önök, a kebelökbeli selyemtenyészetnek állapotairól, a mostan belépett selyem időszaknak elmúltával mielőbb, és kimerítőleg, tudósítsanak. Jelentéseiket azon minta rovatokhoz szerkesztendik, mik előbbi években, a Helytartó Tanács által, valának önökhöz küldve. Nagyok lehetvén az előnyök, miket az élénken vezérlett selymészet az ország termelésének biztosít: önöknek ez ügyben lankadatlan és kitartó szorgalmát veendem ismét és ismét igénybe.”A_hegyvideki_selyemtermeles_tortenete3

Az 1840-es évekre felívelő kereskedelem az Európában dúló hernyóbetegség miatt tört meg, majd 1879-ben vett újabb lendületet, miután megalakult a szekszárdi székhelyű Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség. Ennek a gazdag és jövedelmező állattenyésztési ágnak volt az egyik jeles képviselője a Hegyvidéken Mihályfi Antal. (Nevét az újságok és a könyvek is következetlenül, más-más változatban írják, van, ahol Mihályfy, máshol Mihályfi, de a Mihálfy és a Mihálffy alak is megtalálható.)

Mihályfi Antal ügyvéd volt, legalábbis 1854-ben már biztosan és még 1868-ban is megtalálható a pesti ügyvédek listáján, amelyből az is kiderül, hogy a ferencvárosi Só utcában lakott, a mostani Fővám tér környékén. Különböző helyeken többször is ő képviselte József nádor örököseinek érdekeit. Mint a legtöbb gazdag és tehetős ügyvédnek, neki is volt a Hegyvidéken nyaralója és nagy birtoka. Pontosan nem tudni, mikor vette, de azt igen, hogy 1853-ban már adományozott a később átadott svábhegyi Szent László-templom építésére, továbbá azt is, hogy ugyanebben az évben a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett Országos Terménykiállításon bronzérmet kapott „szabad ég alatt termesztett szép gránát almájáért” (Családi Lapok, 1853. július–december.)

Az ügyvéd úr tulajdonáról az első hiteles forrásunk 1862-ből való, amikor is a Szegedi Híradó megemlíti őt egy cikkében: „A budai oldalon ott van példaúl t. Mihályfi ur jeles selyembogártenyésztése, nem kétkedünk azon, hogy ezen érdemes hazánkfia teljes készséggel vállalkoznék kisérlettételre…” (Szegedi Híradó, 1862. január 8.)A_hegyvideki_selyemtermeles_tortenete4

A lap tehát jeles tenyésztőhelyként emlegeti Mihályfi birtokát, így valószínű, hogy már az 1850-es évek közepétől megvolt a selymészete. Arról is tudunk, hogy 1862. május 1-jén „Mihálffy A. selyemtenyészdéje” részt vett a londoni világkiállításon, amin gombolyított selymet mutatott be. Selymészete olyan sikeres volt, hogy 1864-ben többek között őt is felkérték, hogy „az eddigi dolgozatok figyelembe vétele mellett, kimerítő véleményt és javaslatot késziteni szíveskedjenek: mi módon s mily eszközök által lehetne a gubó beváltást a hazai selyemtermelés emelése czéljából, biztos alapra fektetni, – egyszersmind felkérvén őket egy selyemtermelési társulat mikénti létrehozhatásának körvonalozására is”. (Sürgöny, 1864. május 28.)

A már idézett Hazánk s a külföld 1867-ben újból írt Mihályfi Antal selymészetéről, amiből kiderült annak helye is: a Széchenyi-hegyre vezető út jobb oldalán, valószínűleg a mostani Eötvös út 35. szám alatti terület lehetett az Őzike köz és a Laura út által határolt rész, mivel ott már 1852-ben láthatók épületek, és az 1878-as térképen az szerepel, hogy „Mihálffy nyaralója”. Ezen a térképen három építmény látható a telken, a középső kissé kereszt alakú – valószínűleg ez volt a nyaraló –, míg a másik kettő inkább raktárnak vagy valamilyen gazdasági épületnek látszik, ezek talán a selyem-előállításban játszhattak szerepet.A_hegyvideki_selyemtermeles_tortenete5

Mindenesetre bizonyára nem véletlen, hogy az egyetlen grafikán, ami Mihályfi selymészetét ábrázolja, három ház van éppen ilyen elosztásban. A helyszín beazonosításának egyetlen zavaró tényezője, hogy a rajzon a háttérben jól kivehető a Tündér-szikla, amely viszont nem az Eötvös út környékén áll. Habár a Zugliget kifejezést akkoriban jóval nagyobb területre használták, a titok nyitja az lehet, hogy az ilyen grafikák sokkal inkább a minél több szépség bemutatására törekedtek, semmint a valós domborzati ábrázolásra. Márpedig a Zugligethez – a Fácánon és a Disznófőn kívül – a Tündér-szikla is szorosan hozzátartozik.

Nem ismert pontosan, hogy meddig lehetett itt Mihályfi selymészete, de 1879-ben az olvasható a Hon című lapban, hogy egy zugligeti viharban „Mihálfy hivatalnok nejét 6 éves leánykájával egy közel leeső villám majd agyonütötte, a szegény nő elájulva lerogyott s a hullámok valószínűleg elsodorták volna, ha a gyermek sikoltására segítség nem jő”. Az 1882-es térképen is látható még a nevük az Eötvös úti nyaralón, ami azonban az 1895-ösön már Steuer nyaralójaként szerepel.

A selyem további hegyvidéki „pályafutásáról” annyit tudunk, hogy Eperjesi István a méhészeten kívül selyemtenyészeti tanfolyamra is kért engedélyt 1892-ben a zugligeti iskola számára, amelyet meg is kapott. A 20. század elején évente több mint 1900 tonna gubót termelt Magyarország, ám a trianoni békediktátum következményeként eperfaállományunk háromnegyede külföldre került. Ha ma már nem is játszunk akkora szerepet ennek a különleges anyagnak az előállításában, mint száz esztendővel ezelőtt, arra feltétlenül büszkék lehetünk, hogy a korábbi sikertörténetből a Hegyvidék is kivette a részét.

F. G.