A kulcsszó a biztonság volt

Emeletenként külön bejáratot nyitottak a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumba érkező érettségizőknek. A diákokat maszkokkal és kézfertőtlenítőkkel várták, a feladatlapokat pedig – szintén a még nagyobb biztonság érdekében – csak egy nappal később kezdik javítani. A részletekről Patkó Lajos iskolaigazgatót kérdeztük.

– Mennyiben változtak az idei érettségi szabályok?

– Valójában csak a lebonyolításban vannak újdonságok, hiszen a járványhelyzethez az érettséginek is alkalmazkodnia kellett. A legfontosabb különbség, hogy egy teremben legfeljebb tíz diák írhatta a vizsgafeladatot, eredetileg tizennyolcan lettek volna. Nálunk kilenc-tíz volt az átlaglétszám, a kisebb termekben természetesen ennél is kevesebb, így bőven megvolt a kétméteres távolság egymástól. Azt lehet mondani, hogy mindenhova feleannyi diákot engedtünk be, mint amennyi normális esetben elfért volna. Állandó szellőztetést biztosítottunk, szerencsére az időjárás kegyes volt hozzánk, nem esett, és a hőmérsékletre sem lehetett különösebb panaszunk. A pedagógusok fegyelmezetten dolgoztak, mindenkinek kesztyűt és maszkot kellett viselnie – ezeket a tankerületen keresztül a kormány biztosította.

– A létszámkorláton kívül milyen járványügyi intézkedéseket hoztak?

– A központi előírásokkal összhangban a diákok csak maszkkal léphettek be az iskolába, amelyet levehettek a teremben. Ha viszont kimentek, azt csak maszkban tehették meg. Az érettségire kijelölt termekben kéz- és felületfertőtlenítő is volt. A mellékhelyiségek előtt szintén biztosítottuk a fertőtlenítést. Ezek voltak az elsődleges pluszszabályok.A_kulcsszo_a_biztonsag_volt1

– Hogyan fogadták a diákokat?

– Három kaput tartottunk nyitva, a tanulók, attól függően, hogy melyik emeleten érettségiztek, csak az annak megfelelő kapun mehettek be. Sőt, az épületen belül is kizárólag a számukra kijelölt lépcsőházat használhatták, ezzel tudtuk még inkább szűkíteni a találkozások számát. Segítségképpen az udvaron egymástól másfél méteres távolságra fekete pontokat festettünk fel, hogy így érzékeltessük a minimálisan előírt távolságtartást. Már a bejáratoknál is elhelyeztünk kézfertőtlenítőket, akik pedig nem hoztak maszkot, azoknak ingyenesen biztosítottuk ezt a fontos védőfelszerelést. Úgy tűnik, a diákok jól viselték a rendkívüli helyzetet, nem csoportosultak, megfelelő távolságból beszélgettek. Ez egyébként nem gyakori az érettségik előtt, most viszont olyan régen találkoztak egymással, hogy láthatóan igényelték azt a pár mondatot, amit válthattak.

– Minden a tervek szerint zajlott?

– Semmilyen rendkívüli esemény nem történt, minden megfelelt a járványügyi és az oktatási szabályoknak! A gyerekek fegyelmezettek, együttműködők voltak. Az írásbeli kilenckor kezdődött, és négy órán át tartott. A felügyelő tanárok vigyáztak a rendre a termekben, valamint arra, hogy ne legyen torlódás se a bejáratoknál, se az épületen belül. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a saját munkatársaink mellett a Németvölgyi Általános Iskolából érkező négy pedagógusnak, akik a beengedésnél és a folyosói rend fenntartásában segédkeztek. A következő napokban a Zugligeti Általános Iskolából érkezik majd egy újabb négyfős tanárcsapat.

– Van még egy újdonság, mégpedig az értékelés kapcsán. Erről mit kell tudni?

– A beszedett dolgozatokat nem lehet azonnal elvinni kijavítani, csak huszonnégy óra elteltével. Mi ezt úgy oldjuk meg, hogy a diákok által zárt borítékba helyezett feladatlapokat most nem a felügyelő tanár kapja meg, hanem egy gyűjtődobozba teszik. Ezt egy biztonságosan lezárt teremben tároljuk legalább huszonnégy órán át, azaz a hétfői dolgozatok javítása csak szerdán kezdődhet meg.A_kulcsszo_a_biztonsag_volt2

MM.