A győzelmet nem lehet megunni

Kétszer nyert Bajnokok Ligáját a Barcelonával, megválasztották a világ legjobb játékosának, 209-szer volt a magyar kézilabda-válogatott tagja. Jelenleg a Veszprém kézilabdacsapatának sportigazgatója és a hazai kézilabda-szövetség alelnöke, nem utolsósorban pedig hegyvidéki lakos – Nagy Lászlóval Bovier György beszélgetett az Ízlelő étteremben.

Gyerekkorában folyton a labda körül járt az esze Nagy Lászlónak, születésnapra, névnapra, karácsonyra mindig azt kért ajándékba. Édesapja kosarazott, Szegeden játszott, így lett második otthona a dél-alföldi város. Adta magát, hogy kosárlabdázó legyen, 1993-ban ráadásul egy amerikai edzőtáborban felfigyeltek rá, tanulmányi sportösztöndíjat kapott, amit végül nem fogadott el.
Sőt, kezdett „átpártolni” a kézilabdához, miután a szegedi edzők kapacitálták, menjen le egy edzésre. Egy nemzetközi tornán a legjobbnak választották. Heti három kosárlabdaedzés mellett kétszer kézilabdaedzésre is lejárt, aztán az előbbit abbahagyta. Édesapja, ha nehezen is, de belenyugodott, hogy a 207 centis fiából nem lesz kosárlabdázó.
Mindez a Hegyvidéki Ízlelő étteremben tartott beszélgetésen hangzott el, amelyen Bovier György kérdezte az utóbbi két évtized legnagyobb magyar kézilabda-játékosát, a Veszprém kézilabdacsapatának jelenlegi sportigazgatóját. Nagy Lászlót mindig is csak a kézilabda érdekelte. „Nekünk anyagilag sem voltak meg a lehetőségeink ahhoz, hogy mondjuk sítáborba küldjenek a szüleim – mondta. – Még sincs bennem hiányérzet, sokkal többet kaptam a sporttól, mint amit esetleg elmulasztottam. A büntetés az volt, ha nem mehettem edzésre.”
Tizenöt évesen mutatkozott be a Szegedben a felnőttek között. Az 1997-es korosztályos Európa-bajnokság bronzmeccsén a spanyolokat verték a magyarok, akkor figyelt fel rá az ellenfél menedzsere, aki beajánlotta őt a Barcelonához. Megszületett az előszerződés, de előtte még az edző személyesen jött el Magyarországra az alig 18 éves sportolóhoz. Gyorsan egymás tenyerébe csaptak, a Barcelona komoly összegért vásárolta ki a szerződéséből, akkoriban Nagy László volt a világ legdrágább kézilabdázója.A_gyozelmet_nem_lehet_megunniSzeretett kint élni, a spanyol emberek mentalitását ma is követendőnek tartja. Kétszer nyert Bajnokok Ligáját, megválasztották a világ legjobb játékosának. Egészséges rivalizálás jellemezte a tréningeket, ennek ellenére azok „barátságosabbak” voltak, mint az itthoni edzések, előfordult, hogy a tréner hamarabb az öltözőbe vezényelte a játékosokat, mert látta, hogy fáradtak. Ilyen Magyarországon abban az időben elképzelhetetlen volt.
Veszprémben most ő felel az igazolásokért; érdekesség, hogy első barcelonai edzője, már menedzserként, ide hozta az egyik játékosát. Éppen olyan gyorsan megegyeztek vele, mint annak idején a spanyolok a fiatal Nagy Lacival.
A 209-szeres magyar válogatott szerint érdemes a sportolóknak pszichológus segítségét kérniük ahhoz, hogy sikeresek legyenek. „Nem kell jól játszani, csak lehet jól játszani” – ez a hozzáállás nagyszerűen működött a januári Európa-bajnokságon, amelyen várokozáson felül szerepelt a fiatal magyar csapat.
Arra a kérdésre, ha nem kézilabdázna, mit csinálna, rávágta: biztosan kézilabdázna, de amennyiben erre mégsem lenne lehetősége, akkor is valamilyen sportággal, mozgásfélével foglalkozna. Rendelkezik pedagógusdiplomával, hiszen egy sportoló soha nem tudhatja, meddig tart a karrierje, egy baleset, sérülés bármikor derékba törheti a pályafutását. „Előre kell tervezni, végzettséget szerezni, befektetni olyan területen, ami később megélhetést biztosíthat” – tette hozzá.
Nem tartja magát példaképnek, azonban bizonyos területeken igyekszik példát mutatni. Vallja, hogy eredményt csak munkával lehet elérni, ebben Michael Jordan volt számára a követendő sportember. Végezetül azt tanácsolta a gyerekeknek és persze az idősebbeknek is, hogy sportoljanak, azt a sportágat válasszák, amelyikben valóban a kedvüket lelik. Mert a mozgás szükséges az egészséges élethez, emellett óriási örömforrás, kár lenne kihagyni.
Ami a jövőt illeti, elhangzott, szeretne a civil életben is sikeres lenni, hiszen a győzelmet nem lehet megunni. Nyugdíjasként szívesen töltené majd az idejét egy kisebb tengerparti városban – de csak évente néhány hónapot, mert nehezen viselné a tétlenséget.

sm.