Biztonságosabb lesz a Csermely út

Még a tél beállta előtt megújul néhány újabb hegyvidéki útszakasz. A Csermely úti és a Konkoly-Thege Miklós úti munkálatok várhatóan november végére befejeződnek.

Korábban folyamatosan gondot okozott a Csermely úton gépkocsival közlekedők számára, hogy csak nehezen fértek el egymás mellett az útszakasz alsó részén. Hamarosan megszűnik ez a probléma, ugyanis a Hegyvidéki Önkormányzat két kitérőt építtet, a terep és a közterületi adottságok figyelembevételével. A munka már folyik, és az időjárás függvényében várhatóan november végére fejeződik be.
A Budapesti Közlekedési Központ menetrendjének megfelelően október 10-e óta az új Eötvös úton közlekedik a 21-es autóbusz. Ez lehetővé tette a Konkoly-Thege Miklós út lezárását a forgalom elől az Eötvös út és a Távcső utca között, ahol megkezdődhetett a parkolóhelyek kialakítása. Immár a teljes munkaterületen dolgozik a kivitelező, amely több mint 160 gépkocsibeállót létesít. Lehetőség lesz az elektromos autók töltésére, míg a mozgáskorlátozott sofőrök részére külön helyeket biztosítanak. Ha minden a terveknek megfelelően halad, november 30-ig megtörténik az útszakasz átadása.Biztonsagosabb_lesz_a_Csermely_ut
A Gesztenyés kertben, a Novotel szálló és a Jagelló úti parkoló közötti zöld területen kap helyet Eötvös Loránd szobra. Az alapozás már elkészült, a dombszerűen kiemelt kompozíciót ún. tipegőköveken lehet majd megközelíteni.
Folyamatosan zajlik a XII. kerületi utak kátyúzása, továbbra is előnyt élvez a balesetveszélyes úthibák elhárítása. Ezeket a bejelentéstől vagy az észleléstől számított 72 órán belül kijavítják a szakemberek. Aki kátyút észlel, a www.hegyvidek.hu honlapon és a mobiltelefonra ingyenesen letölthető, egyszerűen használható Hegyvidék-applikáción keresztül jelentheti be a helyszínt. A fővárosi kezelésű utak – jellemzően a főutak és a tömegközlekedési útvonalak – esetében a 301-7500-as telefonszámot kell hívni.

M.