A Szabadság-hegyi Nemzetőrség ’56-ban

Bár csak néhány nap a magyar történelemben, nem lehet elégszer írni és beszélni az 1956-os szabadságharcról. Az alábbiakban Eörsi László A „budai srácok” 1956 című könyvének egyik fejezete segítségével idézzük fel a Szabadság-hegyi (ma: Széchenyi-hegyi) Nemzetőrség forradalmi tevékenységét.

Több hegyvidéki helyszínen zajlottak harcok az 1956-os forradalom és szabadságharc idején: a Déli pályaudvarnál, a Széll Kálmán téren és a közeli Széna téren is. A XII. kerület nagyobb kórházai fontos szerepet játszottak abban a néhány napban, csakúgy, mint a gyorsan megalakuló nemzetőrcsapatok.
A szabadság-hegyi felkelőcsoport valószínűleg október 27–28-án kezdett formálódni, miután Kozák Ferenc pincér vezetésével egy csapat elfoglalta a Hollós úti párthelyiséget (Hollós út 5.). Az október 28-i politikai fordulat után, 29-én még többen jelentkeztek segédrendőrnek és rendfenntartónak. A fegyvereket a Böszörményi úti rendőr-akadémián kapták meg Kozákék, és Miklós százados a Szabadság-hegyre osztotta be őket. Később egyre többen csatlakoztak hozzájuk, így alakult ki egy 50-60, más források szerint 70-90 fős egység, amelynek tagjai szinte mind helybéliek voltak. Többségük puskával rendelkezett, de nyolc-tíz géppisztolyuk és egy láda kézigránátjuk is volt.A_Szabadsag-hegyi_Nemzetorseg_56-ban1Egy másik csoport is létrejött, amely hamarosan csatlakozott az előzőhöz. A XII. Kerületi Vegyesipari Javító Vállalat (Márvány utca 40.) dolgozói október 29-én üzemi munkástanácsot szerveztek, és ennek elnökévé Barczay György diszpécsert választották meg, aki szót tudott érteni a radikálisokkal is. Ő főleg katonaviselt munkatársaiból kezdte el szervezni az üzemi őrséget a javak megőrzésére; körülbelül 20-25-en jelentkeztek a feladatra.
Barczay október 30-án felvette a kapcsolatot a kerületi forradalmi bizottsággal és annak vezetőjével, Szabó Andrással, valamint egy egyetemi küldöttel, akit a XII. kerületi nemzetőrség megszervezésével bíztak meg. Október 31-én, amikor országos szinten megalakult a nemzetőrség, Barczay az üzemőrséget nemzetőrségi csoporttá alakította át. Senki sem érkezett „kívülről” hozzájuk, megkapták az igazolványokat, és mindvégig egy csapat maradtak.
A rendfenntartási feladatok a továbbiakban más üzem területére korlátozódtak. Barczay helyetteséül Tamás Józsefet vette maga mellé, aki egykori főhadnagyként alapos katonai tapasztalatokkal rendelkezett. Fegyvereket – tizenkét géppisztolyt, négy puskát, három pisztolyt, két golyószórót, két láda kézigránátot – és lőszert a Petőfi-akadémiáról és a Böszörményi úti rendőrtisztképző iskolából kaptak.
Barczay György egy öt-hat fős osztagot, Ónodi Ferenc vezetésével, a cég szabadság-hegyi bázisára küldött fel, a Márvány utcából egy Csizmadia István nevű sofőr révén tartották a kapcsolatot. Itt egyesültek Kozák Ferenc csoportjával, mivel külön-külön kevésbé voltak ütőképesek, azonban nem olvadtak össze teljesen, mert Kozák ragaszkodott saját alakulata vezetéséhez.
A nemzetőrök október 31-én éjjel átköltöztek a BM pártiskolájába (Eötvös út 2.). Előzőleg házkutatást tartottak, és az ott lévő ÁVH-soktól elvették a fegyvereiket, amiket azok a pincében rejtettek el. Öt ÁVH-st átadtak valamelyik nemzetőr-parancsnokságnak, majd az ott talált iratokat magukhoz vették, a matracokat pedig elküldték a műegyetemistáknak.A_Szabadsag-hegyi_Nemzetorseg_56-ban2November 1-jén a Petőfi Katonai Akadémia Forradalmi Katonai Tanácsa segítségképpen 50 embert küldött – Sántha László főhadnagy vezetésével – a Szabadság-hegyre. Sántha szimpatizált a nemzetőrökkel, akik a katonai tudását méltányolva egyöntetűen őt javasolták parancsnoknak, és ezzel Kozák Ferenc is egyetértett. A főhadnagy megkezdte a csoport katonai mintájú átalakítását, továbbá egy héttagú bizottságot hozott létre, amelynek az volt a feladata, hogy a nehéz döntésekben elejét vegye az esetleges önkényeskedésnek.A_Szabadsag-hegyi_Nemzetorseg_56-ban4

*

A szabadság-hegyi nemzetőrök, akárcsak más hasonló fegyveres erők a városban, leginkább őrszolgálatot láttak el. A csapat négy szakaszra oszlott: az első három felváltva őrködött, a negyedik pedig a „riadócsoport” volt, továbbá az előző rendszer vétkeseit – elsősorban az ÁVH-sokat – kutatta fel és állította elő. Mivel a Szabadság-hegyen jóval nagyobb számban éltek rákosisták, mint a többi helyen, ez a munka komolyabb volt a többi nemzetőrcsapatéhoz képest. A nemzetőrök főleg lakossági bejelentések és bosszúból tett feljelentések alapján indultak el egy-egy nyomon.
A környéken Révai József – 1953-ig népművelési miniszter, az akkori magyar kulturális élet tejhatalmú irányítója – volt a legnevesebb káder. Ő már október 30-án este családjával és ÁVH-s testőreivel együtt elhagyta a villáját (Melinda út 30–39.), csak néhány rokon, Nagy Mihály gondnok és az ő családja maradt ott. Másnap állítólag civil fegyveresek azt kérdezték, „ez-e a Rákosi-villa?”, majd azt, hogy „ki az a Révai?” – vallotta később az exminiszter egyik rokona. A villában lévő ajtókat és a szekrényeket szétfeszítették, elvitték a fegyvereket, egyenruhákat, egyebeket.
Egy később érkező osztag még jobban felforgatta a lakást, és Nagy Mihály gondnokot először a Hollós úti bázisra, majd a Márvány utcai XII. Kerületi Vegyesipari Javító Vállalathoz, onnan a Böszörményi úti rendőrtiszti iskolába, végül a Széna tériek Maros utcai központjába vitte. Mindenhol kihallgatták, de nem bántották, és éjjel hazaengedték.
Horváth Gyulát és feleségét szintén a felkelők Maros utcai bázisára vitték Agancs utcai lakásukból, mivel a nő ÁVH-s főhadnagy volt. A november 1-jei akciót egy Szappanos nevű honvéd főhadnagy irányította. Két nap múlva mindkettőjüket a főkapitányságra szállították. Bántalmazás őket sem érte. Ugyanígy jártak a BM-pártiskola (Költő utca 40.) gondnokai is, akik mindössze húsz percet töltöttek a Maros utcában.
A Központi Vezetőség üdülőjéből fegyvereket, katonai felszereléseket, valamint öt nyomozókutyát vittek el a nemzetőrök teherautón. A BM kötelékében lévő szerelőt, Kovács Jánost veszélyes ÁVH-snak tartották, így először a Kilián laktanyába, majd a főkapitányságra szállították, aztán vissza az üdülőbe. Hajnalban a Corvin közbe, onnan a Maros utcába vitték. Elmondása szerint vallatása közben többször megverték, és lelövéssel fenyegették. Ha igazat mondott, akkor ő az egyetlen, akit a szabadság-hegyiek közül bántalmazás ért.A_Szabadsag-hegyi_Nemzetorseg_56-ban3Az üdülő szomszédságában tartózkodó ÁVH-s Farkas Gézát és Szabó Kálmánt is elfogták a nemzetőrök. Állítólag Barczay megállapodást akart kötni Farkassal, hogy megvédi őt, ha cserébe fegyveres kiképzést tart a csoportjának. Ez azonban nem valósult meg.
Troják Antal Művész úti lakásában több ízben házkutatást tartottak a szakasz tagjai, mivel rejtett fegyvereket és karhatalmistákat sejtettek ott. Troják menyét, Tóvölgyi Antalnét magukkal vitték a BM-pártiskolában lévő bázisra, ahol megfenyegették, mivel megtalálták a belügyes igazolványát. Végül azonban hazakísérték, és figyelmeztették, hogy engedély nélkül nem hagyhatja el az otthonát.
Doba István ÁVH-s hadnagyot is el akarták vinni Agancs utcai lakásából. Mivel a felesége terhes volt, és az utolsó hónapban járt, először csak azt mondták nekik, hogy ne menjenek el sehová. Másnap, november 1-jén mégis elvitték Dobát, aki később bántalmazás nélkül tért haza. Szintén az Agancs utcából akarták előállítani Csillag György ÁVH-s főhadnagyot, ám csak a feleségét találták otthon, így végül egy pisztolytáskával távoztak.
Fazekas István ÁVH-s alhadnagyot és Singler István volt ÁVH-s törzsőrmestert egy házból állították elő a nemzetőrök. A pártiskolába, majd ismeretlen helyre, aztán a tanácsházára, a kapitányságra, végül a Markó utcai fogházba vitték, ahonnan később a szovjetek szabadították ki őket. Baurek Bélát Mártonhegyi úti, míg Pajor Istvánt Csipke úti lakásából szállították el.
Bocsák Antalnéhoz határőr őrnagy férje miatt tettek látogatást Béla király úti lakásában, de távollétében csak a légpuskáját vitték el. Ekkoriban Bocsák már nem mert hazatérni a „Fácános” (határőrség kommendánsszázad, Béla király út 59–61.) laktanya biztonságából, majd taktikai okokból mégis felvette a kapcsolatot Sántháékkal.
A nemzetőrök többször elmentek Ács István, Lestár Aladár és Gallai Pál lakásába. Gallainé azt állította, hogy egyikük megütötte őt puskatussal. Az ÁVH-sok családját Barna László nemzetőr támogatta élelemmel. Barczi Jánost, aki Harkovban tanult, és nem tudta magát igazolni, szintén bevitték Lóránt úti lakásáról a bázisra, és kikérdezték. Végül előírták neki, hogy igazolványa beszerzéséig ne hagyja el otthonát. Ugyancsak a Lóránt úton ÁVH-sok után kutatva találták meg a pártiskolai könyvtárost, Krajkó Andrásnét, akit bevittek ugyan, de hamarosan el is engedték.
A fentebb felsoroltak mellett a szabadság-hegyi nemzetőrök állítólag Mészáros Sándornét, Kovács Endrénét, Hornyák Lajos hadnagyot, Oláh Imre törzsőrmestert, Szabó Ferenc alhadnagyot, Barkovics és Barna főhadnagyokat, Bere hadnagyot, valamint Papp Antal ÁVH-s sporttisztet állították még elő. A_Szabadsag-hegyi_Nemzetorseg_56-ban5

*

A szovjet támadásról értesülve a szabadság-hegyi nemzetőrség parancsnoksága nagyobb tűzerejű fegyverek után nézett, de csak egy Maximka géppuskát és két golyószórót tudott szerezni Wurmbauer révén. A reggeli órákban három teherautónyi kísérettel megjelent Király Béla tábornok, a nemzetőrség főparancsnoka, és egyes források szerint az ellenállás megszervezéséről tárgyalt az itteni felkelőkkel. A pontos eseményeket nem tudjuk, mert több forrás másként írja le a történteket.
Az egyik változat szerint Király tájékoztatta a szabadságharcosokat, hogy a János-hegy felé mennek, és meghagyta, hogy lassan kövessék őket, de semmiképpen ne tüzeljenek a szovjetekre. E verzió szerint Sántha választás elé állította a csoportját: aki szeretne, menjen Királyék után, aki nem, tegye le a fegyvert. Ezzel tulajdonképpen fel is oszlott a társaság.
A másik verzió szerint Sántha közölte a fegyvereseivel, hogy felveszik a harcot az intervenciós erőkkel, és aki ezt nem vállalja, menjen haza. Az Istenhegyi út–Béla király út sarkán hozzá is láttak a barikádépítéshez, majd Sántha és Wurmbauer parancsára tíz nemzetőr tüzelőállást foglalt el egy géppuskával. Amikor azonban megjelentek a harckocsik, a túlerő miatt a csoport nem nyitott tüzet, és önként feloszlott. Így a Szabadság-hegyet ellenállás nélkül foglalta el az ellenség.A_Szabadsag-hegyi_Nemzetorseg_56-ban6A világ legnagyobb szárazföldi hadseregével rendelkező szovjeteket mindenesetre még néhány napra elűzni is hatalmas tett volt. November 4-i visszatérésük olyan hihetetlennek és letaglózónak bizonyult, hogy az erőviszonyokat felmérve az ellenállók sok helyen végül nem keveredtek harcokba.
Az eseményeket messze nem olyan mértékű retorzió követte, mint amilyen módon a szabadság-hegyi nemzetőrök számon kérték az ÁVH-sokat. Nagyon sokan évekre börtönbe kerültek, voltak, akik emigráltak, és volt, akit kivégeztek a szabadságharcosok közül.

Földváry Gergely