Onkentesek_segitenek_a_hegyvideki_idos_embereknek_1

Önkéntesek segítenek a hegyvidéki idős embereknek

Sok idős szorul most segítségre, mert a járványveszély miatt nem mozdulhat ki otthonról, és a családjából, ismerősei köréből sem tud megkérni senkit, hogy vigyen neki gyógyszert, élelmiszert vagy ebédet. Ezért hozta létre az önkormányzat a Hegyvidéki Segítő Központot, amely már több mint kétszáz önkéntessel nyújt támogatást a nehéz helyzetben lévő nyugdíjasoknak.

„Első pillanatban rettenetesen megijedtem, amikor »rám förmedtek« a tévében, hogy ki ne menjek a lakásból. Megijedtem, mert nem tudtam, hogyan gondoskodok magamról. Ugyan mindig van itthon valamennyi élelmiszer, de nem több hónapra való” – elevenítette fel János, a 74 éves hegyvidéki nyugdíjas, hogy mit érzett akkor, amikor először hallotta a kijárási korlátozás bevezetéséről szóló híreket.

Vannak idősek a környezetében, akik délelőttönként, a számukra kijelölt órákban eljárnak vásárolni, ám úgy véli, „ők is jobban tennék, ha nem szaladgálnának mindenfelé”. „Érdemes megnézni, milyen a járványhelyzet azokban az országokban, ahol a kezdeti időszakban nem vették elég komolyan a fertőzés veszélyét” – mondta a világ történéseit naprakészen követő úr. Ő a családi elbeszélések alapján is tudja, mennyire veszélyes egy világjárvány: nagyapját a spanyolnátha vitte el 1918 novemberében.

János a lapunkból értesült arról, hogy az idősek segítséget kérhetnek az önkormányzattól. Elmondta, hogy egyszer gyógyszertári termékek, két alkalommal pedig élelmiszer kiszállítását kérte a Hegyvidéki Segítő Központtól. „Épp ma jött meg a második élelmiszercsomag, egy kedves, barátságos fiatalember hozta. A kertkapun át adta be a pakkot, így tudtam fizetni is a bankkártyával” – mesélte.

„Jó érzés, hogy bármekkora a baj, »nem hagynak minket az út szélén«, gondoskodik rólunk az önkormányzat. Ez megnyugtató nekünk, öregeknek” – tette hozzá beszélgetésünk végén, majd köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítséget nyújtanak az idős embereknek ebben a nehéz időszakban.Onkentesek_segitenek_a_hegyvideki_idos_embereknek_2

 

*

Finta Boglárka a Zugliget Óvodában dolgozik óvónőként. Az óvoda bezárása óta otthonról készít fejlesztőanyagokat a gyerekeknek, emellett azonban másra is jut ideje. Amikor az önkormányzat közzétette felhívását, több kollégájával együtt azonnal jelentkezett önkéntesnek a Hegyvidéki Segítő Központnál. Bár korábban nem vett részt időseket segítő munkában, úgy érezte, most így tudja a leginkább hasznossá tenni magát.

„Főként ebédet szállítok ki. A Gazdasági Ellátó Szolgálat kiváló helyismerettel rendelkező, rutinos sofőrjével megyek ki a címekre, naponta mintegy húsz helyre. Ez általában két, két és fél órát vesz igénybe” – beszélt önkéntes munkájáról Boglárka. Azt mondja, eddig minden flottul ment; csak egyetlen nap fordult elő, hogy körülbelül egy órát csúsztak a kiszállítással, mert később kapták meg az ételt, de emiatt nem haragudott senki.

Az óvodapedagógus úgy látja, örülnek a segítségnek az idősek. Arra, persze, nincs lehetőség, hogy hosszabban is beszélgessen velük, hiszen mindenkihez időben el kell juttatni az ebédet, és az emberek is kerülik a személyes kontaktust. Van, aki borítékban adja oda az ebéd árát, vagy azt kéri, tegyék a pénztárcájába a visszajárót, mert nem szeretne hozzáérni a bankjegyekhez. Más a biztonsága érdekében nem is nyit ajtót: a bejárat mellé sámlit állít ki, hogy arra helyezzék a kiszállított csomagot.

 

*

A Hegyvidéken élő Gáborné Haáz Andrea már korábban is dolgozott önkéntesként, igaz, nem idősekkel, hanem fiatalokkal, valamint kulturális témákkal foglalkozott. Amikor meglátta az önkormányzat felhívását, úgy gondolta, neki is a jó ügy mellé kell állnia.

„A járvány miatt most otthonról dolgozom, de emellett arra is van lehetőségem, hogy néhány órányi önkéntes munkát vállaljak. Ezen a héten kétszer egy-másfél órát töltöttem azzal, hogy a Hegyvidéki Segítő Központ megbízásából élelmiszert vittem az időseknek” – mesélte.

Mint mondta, könnyű dolga van, mert a koordinátorok figyeltek arra, hogy a lakóhelyéhez minél közelebb eső címekre kelljen mennie. „A szomszéd házból is kaptam két címet – tette hozzá. – Az itt lakó időseket eddig csak arcról ismertem, örülök neki, hogy megismerkedhettem velük.”

A közösségi munkákkal kapcsolatban már tapasztalatokkal rendelkező önkéntes összbenyomása az, hogy jól szervezett a Hegyvidéki Segítő Központ munkája, profi adatbázis segíti őket. Az időseknek szánt csomagok mindig előre össze vannak készítve a kijelölt élelmiszerboltban, neki csak az a feladata, hogy házhoz szállítsa a kért dolgokat, a készpénzt és a bankkártya-leolvasó készüléket pedig visszavigye az üzletbe.

„Nem könnyű egy idősnek segítséget kérnie, a családomban is tapasztalom ezt. Ráadásul most olyanok is segítségre szorulhatnak, akiknek a járvány előtt erre egyáltalán nem volt szükségük” – hívta fel a figyelmet Andrea, aki nem csak az önkormányzat önkénteseként jár idős emberekhez: nyolcvanon felüli szüleinek, férje nagybátyjának és egy nyugdíjas barátnőjének is ő vásárol be ezekben a hetekben.

z.