Bucsuzunk_Monspart_Saroltatol

Búcsúzunk Monspart Saroltától

Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Monspart Sarolta, a Nemzet Sportolója, a Hegyvidék díszpolgára.

Monspart Sarolta tájfutásban 1964 és 1977 között 14 egyéni, 9 váltó és 11 csapat magyar bajnoki címet szerzett. Sífutásban a Vasas SC versenyzőjeként hatszoros magyar bajnok. Ő volt az első nő Európában, aki három órán belül futotta le a maratoni távot. Két diplomát is szerzett: elvégezte az ELTE matematika–fizika, valamint a Testnevelési Főiskola sportvezető és szakedző szakát.
Az Országos Egészségfejlesztési Intézetben dolgozott, egyebek mellett a Johan Béla Népegészségügyi Programban vett részt, az Avon országos női mozgásprogram szakmai vezetője, valamint 2004-ig a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány elnöke volt. 2003-ban Mádl Ferenc köztársasági elnök érdeméremmel ismerte el munkásságát, 2010-ben Prima díjban, 2018-ban a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült.
Súlyos betegsége ellenére is mindvégig aktív életet élt. Országos Gyalogló Idősek Klubhálózata nyugdíjasoknak népszerűsítette a mozgást, továbbá három kerületben vezetett gyaloglóklubot. Az ő kezdeményezésére és vezetésével alakult meg a Hegyvidéki Kulturális Szalon gyaloglóklubja, amelyet önkéntesként, magas szakmai tudással, empátiával, odaadással vezetett. Mindig a mozgás fontosságára, az egészségmegőrzésre hívta fel a figyelmet, továbbá arra is, hogy a közösségben végzett mozgásnak kiemelt mentálhigiénés szerepe van, segíti az időskori demencia, az Alzheimer-betegségek, a testi és szellemi leépülés megelőzését.Bucsuzunk_Monspart_SaroltatolMonspart Sarolta kezdeményezésére a Hegyvidéki Önkormányzat csatlakozott a 2017-ben megalakuló Országos Gyalogló Idősklub programjaihoz. Számos szakmai, idősügyi konferencián tartott előadást, szakmai fórumokat kezdeményezett. Társszerzőkkel közösen több könyvben is ismertette nézeteit a testedzés, a futás szervezetre gyakorolt pozitív hatásáról.
„Amikor elküldtek nyugdíjba, ami bevallom, nagyon fájt, új céljaim lettek
– mondta a vele készített interjúnkban 2019-ben, amikor megkapta a Hegyvidék díszpolgára címet. – Rájöttem, hogy nemcsak a nyugdíjasok írják le magukat, hanem a társadalom is minket. Elhatároztam, bárhová hívnak, megyek, és beszélek a közösségi mozgás erejéről, az egészséges életmódról. Ezzel magamnak is jót teszek, és talán megváltoztatok egy pár életet.”
Nem csak „pár életet” változtatott meg, nagyon sokan Monspart Saroltának köszönhetően kezdtek el mozogni. Halálával az egyetemes magyar sport és egész Magyarország szegényebb lett.