Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megujul_a_Jokai-kert_es_a_Steindl-villa_1

Megújul a Jókai-kert és a Steindl-villa

Megmenekül a pusztulástól és újjászületik a Jókai-kertben álló Steindl-villa. A romos épület rekonstrukciójával egyúttal új látogatóközpontot hoz létre a terület kezelője, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság.

Az Európai Unió és a magyar kormány 900 millió forintos támogatásával új látogatóközpontot hoz létre a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) a Jókai-kertben 2022 végéig. A terület kezelője elbontja a bejárathoz közeli, leromlott állapotú faépületeket, valamint felújítja a területen található műemléki jellegű Steindl-villát, ahol természetismereti kiállítást, foglalkoztató- és előadótermeket hoz létre. A rekonstrukciót követően, a tervek szerint, a villa kis toldaléképülettel egészül ki, amelyben fogadótér és zöldbolt kap majd helyet.

„Hosszú egyeztetési folyamat előzte meg a fejlesztést, a terület egy része ugyanis állami, másik része pedig önkormányzati tulajdonban volt. A Normafa Park projekthez kapcsolódva egy ingatlancserével sikerült állami tulajdonba venni a teljes Jókai-kertet, így egységes kezeléssel tudunk nekilátni a tervek megvalósításának” – mondta el Füri András, a DINPI igazgatója a hegyvidéki polgármesteri hivatalban tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a fejlesztési tervek elkészültek, az engedélyeztetési eljárások lezárultak, és várhatóan májusban írják ki a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést.Megujul_a_Jokai-kert_es_a_Steindl-villa_2

Az igazgató arról is szólt, hogy az önkormányzattal közösen megszüntették a gombásodást a Steindl-villa tetőszerkezetében, ezáltal sikerült megállítani a ház pusztulását. A várhatóan már ebben az évben megkezdődő felújítás során az egész épületet rendbe teszik, továbbá visszaépítik az egykori verandát, ahol rendezvényeket lehet majd tartani.

A villában Natura 2000-es fajokat és élőhelyeket bemutató kiállítást rendeznek be, számos különleges madárpreparátum is látható lesz – ezeket jelenleg meglehetősen mostoha körülmények között, az egyik elbontandó barakképületben tárolják. Néhány könyvritkaságot is bemutatnának az új látogatóközpontban, ezeket most a park főépületében, Magyarország egyetlen természetvédelmi és madártani könyvtárában őrzik. A projekt részeként fejlesztik a szakkönyvtárat, és digitalizálják a gyűjtemény nagy részét.

Megújul Jókai Mór egykori, ma történelmi kertként természetvédelmi oltalom alatt álló gyümölcsöskertje is. A kert flórája a régióra jellemző lágy- és fásszárú növényekkel gazdagodik, míg egyes cserjésedő foltokat és a nem a régióra jellemző, továbbá az épületekre veszélyessé váló faegyedeket a DINPI eltávolítja. Mindezzel a kert áttekinthetőbbé, élővilága sokszínűbbé válik, és javul a közel háromhektáros, természetközeli élőhely ökológiai állapota.Megujul_a_Jokai-kert_es_a_Steindl_villa1

Míg az igazgatóság irodaépülete és a Jókai-présház környezetében a történeti, műemléki jelleg erősödik, a kert felső részében a természeti folyamatok bemutatása, valamint az ökoturisztikai funkciók kapnak hangsúlyt. Megújulnak a kerti utak, továbbá új parkbútorokkal, madáritatókkal és egy detektívüveges madárlessel is gyarapodik a park. A kertet jelenleg elcsúfító, elbontandó faépületek helyén rendezvényteret, fedett kerékpártárolót, valamint parkolóhelyeket alakít ki a terület kezelője. Ez utóbbiakra Füri András szerint azért van szükség, hogy az autóval érkező látogatók ne az amúgy is szűk Költő utca forgalmát akadályozzák.

„Az utolsó pillanatban vagyunk, hogy megmentsük a Steindl-villát. A gombásodást sikerült megállítani, de valójában akkor menekülhet meg egy üresen álló műemlék, ha használni kezdjük” – fogalmazott Pokorni Zoltán hegyvidéki polgármester, aki örvendetesnek tartja, hogy a Jókai-kert alapfunkcióihoz illeszkedik majd a villaépület, amely az Országházat is tervező Steindl Imre édesapja, Steindl Károly számára épült az 1840-es évek első felében.Megujul_a_Jokai-kert_es_a_Steindl_villa2

A polgármester megemlítette, hogy az elmúlt években több jelentős műemlék épületet is rendbe hozatott a Hegyvidéki Önkormányzat. Rendezvénytérként megújult a Barabás Villa és az egykori zugligeti lóvasút állomásépülete, a hajdani Fácán vendéglő épületét pedig a kibővülő Zugligeti Általános Iskola felső tagozatosai vehették birtokba. Az iskola melletti Hild-villa felújítása jelenleg is zajlik – az elképzelések szerint egy Aba-Novák múzeum kap majd helyet ott –, tervben van továbbá az egykori 58-as villamos végállomás-épületének rekonstrukciója, amely étteremként és egy jégpálya kiszolgálóépületeként működhetne.

A magánkézben lévő műemlék épületek felújítását is fontosnak tartja az önkormányzat, ezért – mint Pokorni Zoltán kitért rá – nemrég módosultak az építési szabályok. Az új szabályozás szerint beépíthetőségi kedvezményeket kapnak a tulajdonosok, ha egy védett épületet rögzített határidőn belül, a tervtanáccsal egyeztetett módon állítanak helyre.Megujul_a_Jokai-kert_es_a_Steindl-villa_3

z.