Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Szuletesnapjara_keszul_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon1

Születésnapjára készül a Hegyvidéki Kulturális Szalon (2.)

A XII. kerületi kulturális és közösségi élet egyik kiemelt színtere a Hegyvidéki Kulturális Szalon, amely az idén ünnepli a 10. születésnapját. Ebből az alkalomból beszélgettünk Menyhárt Évával, a szalon vezetőjével. Interjúnk első része előző lapszámunkban olvasható, ezúttal a születésnapi készülődésről és a Szalon10 programsorozatról kérdeztük őt.

– Nagyszabású, több hónapon át tartó programsorozattal ünneplik meg a Hegyvidéki Kulturális Szalon tizedik születésnapját. Mit kínál majd a Szalon10?

– Az elmúlt tíz év számos rendezvény, előadás, klubfoglalkozás, több tucat civil közösség létrejöttének és működésének emlékét és élményét őrzi. A Szalon10 rendezvénysorozattal felidézzük a szalonélet pillanatait: tavasszal virtuális programokkal kezdünk, majd októberben a Szalon10 Művészeti Napok eseményeivel zárunk.

– Elsőként egy felhívást intéztek a látogatóikhoz.

– Bízunk abban, hogy a vírushelyzet megváltozásával mielőbb visszatérhet a közösségi élet a szalon falai közé. A felhívást hírlevélben és az elektronikus felületeinken keresztül juttattuk el a látogatókhoz. Arra kértük őket, hogy csatlakozzanak a „Szalon10 – virtuális emlékkönyv” kezdeményezéshez, amihez történeteket, emlékeket, üzeneteket, az elmúlt tíz évben megélt szalonéletről megfogalmazott gondolatokat várunk. Akár a legizgalmasabb, legkedvesebb, legviccesebb sztorikat, bármit, ami egy ilyen könyv lapjain elképzelhető. Jelenleg az anyaggyűjtés folyamata zajlik, igazán öröm látni, milyen sok szép emlék merült fel. A beküldött írások azt mutatják, hogy sokan szívesen elevenítik fel a kiállításokat, a kézműves foglalkozásokat, a közös barangolásokat, a gyaloglóklub sétáit vagy akár a betlehemkészítés pillanatait.Szuletesnapjara_keszul_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon4

– Az emlékkönyv volt tehát az első lépés. Mi egyébbel készülnek még?

– Szalon10 virtuális galériával, Szalon10 kisfilmekkel és Szalon10 újsággal. A galéria felidézi az elmúlt tíz esztendő képzőművészeti tárlatait. Gazdag és különleges gyűjtemény ez: olajfestmények, akvarellek, fotók, grafikák, kerámiák, kézimunkák, üvegfestmények, megannyi szépség, ami a szalon régi és új épületének falait ékesítette. Több mint száz bemutatóról és még annál is több alkotóról van szó, hiszen sokszor húsz-huszonöt kiállító munkáit is láthattuk egyszerre egy-egy alkalommal a hegyvidéki idősek műveiből rendezett tárlaton az idősek világnapján, vagy éppen a szalonban működő Kortárs Alkotó Kör közös kiállításán. A kisfilmek a szalonélet pillanatait elevenítik fel, a szalonegyetemi diplomaosztó ünnepségektől a mozgásórák elkapott pillanatfelvételein át a kreatív foglalkozásokig. A Szalon10 újságban a Hegyvidék lapban megjelenő több tucat cikkből csemegézünk, megemlékezünk egy-egy programról, mindemellett riportokat készítünk partnerekkel, látogatókkal, munkatársakkal. Játékos feladvánnyal is készülünk, Szalon10 keresztrejtvénnyel, Szalon10 kvízjátékkal, és a kérdések által vidám visszaemlékezési lehetőséget kínálunk a múltra. Mindezeket a virtuális térben jelenítjük meg, valamint hírlevélben juttatjuk el látogatóinkhoz. A rejtvény- és kvízkérdések helyes megfejtői között jutalmakat sorsolunk ki a Szalon10 rendezvénysorozat őszi zárásán.Szuletesnapjara_keszul_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon2

– Virtuális térben amúgy is igen aktívak voltak az elmúlt egy évben, a veszélyhelyzetek idején. Mely online programjaikra hívná fel külön is a figyelmet?

– Online előadásokat már a múlt évben is kínáltunk hírlevél útján, a honlapunk, a Facebook-oldalunk segítségével. Ebben az esztendőben is ezt tesszük, a Szalon10 rendezvénysorozat részeként. Az egyik virtuális előadás a márciusban telepített rovarhotelről szól, amelyet a Törpe utca felől kialakított levendulakertben állítottunk fel. A rovarszállók jelentőségéről, a rovarvédelem fontosságáról a beporzók napján emlékeztünk meg dr. Vásárhelyi Tamás szakmai előadásával. A levendulakert kialakításával, a rovarhotel telepítésével csatlakoztunk a Hegyvidéki Méhbarát Hálózathoz, kiemelt partnerünkkel, az önkormányzat Hegyvidéki Zöld Irodájával együttműködve. Az Alzheimer Café által szervezett áprilisi virtuális előadáson megtudhattuk: „Kávézott-e Alois Alzheimer?” Kocsis Judit szociálpolitikus, az Alzheimer Café háziasszonya beszélgetett dr. Pék Győző nyugalmazott egyetemi docenssel arról, hogy a rendszeres kávézás mennyire jelent védőfaktort az Alzheimer és a Parkinson betegségek ellen.Szuletesnapjara_keszul_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon5

– Nagy öröm lesz, ha végre kinyithatnak a kulturális intézmények, és szabadtéri programokra is járhatunk.

– Nyáron teraszkoncertekkel és levendulakerti programokkal folytatódnak a Szalon10 születésnapi rendezvényei. A zenés események közül kiemelném a Szereti Ön Vivaldit? című barokk koncertet, valamint a Zenélő Budapest sorozat előadásait, interaktív zenei eseményeit. A Szalon10 koncertjei mellett, a Cziffra-emlékév részeként, júniusban két szabadtéri zenés élményt is kínálunk: 19-én és 26-án várjuk a zeneszerető közönséget a Solti György Zeneiskola ifjú tehetségeinek koncertjeire. Szintén a nyári időszakban, szabadtéri kihívásként, különböző távokon és nehézségi szinteken a Szalon10 teljesítménytúrához csatlakozhatnak a mozogni vágyók. A Szent Orbán tértől a szalon rovarszállójáig tartó „méhbarátséta” lesz az egyik, míg egy zöld túra az Ördög-orom területén Csontos Péter botanikus és diákok vezetésével a másik. Ezek a Hegyvidéki Zöld Iroda segítségével és közreműködésével valósulnak meg. A „méhbarátsétán” részt vevők jutalma az élmény mellett egy meglepetés-túrafüzet lesz.Szuletesnapjara_keszul_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon7

– Hogyan zárul ősszel a programsorozat?

– Érdekesség, hogy a szalon tíz évvel ezelőtt szeptemberben nyitotta meg kapuit, és az új épületet is szeptemberben avattuk, 2018-ban. Éppen ezért szeptember 15-e és 18-a között – négynapos fesztivál keretében – családi rendezvények, képzőművészeti kiállítások, koncertek, ismeretterjesztő előadások, környezettudatos programok, interaktív tanösvény, tánc- és mozgásórák szerepelnek a tervezett programban. A fesztivál része lesz a Szalonegyetem nyitóelőadása is. Mindemellett a látogatók kipróbálhatják a legkedveltebb mozgásformákat. Már hagyomány, hogy a Hegyvidéki Kulturális Szalon ugyancsak szeptemberben csatlakozik az Ars Sacra Fesztiválhoz, így lesz ez a Szalon10 programsorozat kapcsán is. Szeptember 21-re, az Alzheimer világnapjára az idén is demenciasétát tervezünk, amelynek kísérőeseménye egy meglepetéskoncert lesz. Az októberi idősek világnapjához kapcsolódva Szalon10 Művészeti Napokat tartunk, kiemelt eseményként a hegyvidéki idősek alkotásaiból rendezett kiállítással, valamint a születésnapi sorozat záróünnepségével. Bízom abban, hogy elfogadja meghívásunkat a jelenleg Angliában élő Várkonyi Lajos festőművész, és ismét az ő tárlatával ünnepelhetünk, ahogyan tettük ezt tíz évvel ezelőtt. Ő volt a Hegyvidéki Kulturális Szalon legelső kiállítóművésze.Szuletesnapjara_keszul_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon3

– Sokak számára a Hegyvidéki Kulturális Szalon egyik legnagyobb vonzereje a családias légkör megteremtése. Úgy veszem észre, ez a Szalon10 programsorozat kialakításakor is fő szempont volt.

– Azt gondolom, manapság még inkább szükség van az emberi kapcsolatokra. A közösségben eltöltött időnek értéke van, a közösség fontos közeg számunkra. Elsősorban nem tárgyak, nem események az örömforrások, sokkal inkább a másik ember társasága jelenti a boldogságot. Együtt lenni jó, beszélgetni, barátkozni, eszmét cserélni, és sorolhatnánk a társas kapcsolatokat, mind-mind emberi szükséglet, igény. Mindig is szem előtt tartottam a Törpe utcai megnyitóünnepségen megfogalmazott célt, amely a szalon értékes közösségeinek megőrzésére hívta fel a figyelmet. A családias hangulatú, baráti légkör élteti a közösségeket, és ehhez méltó feltételeket teremtenek az új épület minőségi környezete, az élhető terek, a földszinti kávézó közösségi tere, az aula vonzereje. A közösségek jól érzik magukat nálunk, sokak számára második otthonná vált a szalon. Vannak, akik délelőtt nyugdíjastornára járnak, míg délután az unokájukat hozzák el balett- vagy táncórára. Jönnek olyanok is, akik egyik nap kreatív foglalkozáson vesznek részt, máskor pedig, önkéntesként, klubot vezetnek, előadást tartanak, tartalmas életcélt találva idős napjaikra. Mindez bizonyítja, hogy a Hegyvidéki Kulturális Szalon méltán vált a kerület egyik kiemelt közösségi színterévé.Szuletesnapjara_keszul_a_Hegyvideki_Kulturalis_Szalon6

Szepesi Dóra