Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megnyilt_az_atjaro

Megnyílt az átjáró

Több mint egy évig kellett kerülgetni a kordonokat a Csaba utca és a Széll Kálmán tér közötti forgalmas gyalogos útvonalon, a kényelmetlen helyzet azonban már a múlté. A Várfok utca alatt megépülő átjáró, ami kiiktatta az eddigi kaptatót, sokak számára jelent majd könnyebbséget a mindennapi közlekedésben.

„Egy alig húszméteres átjáró megépítése kis lépés egy olyan jelentős intézménynek, mint a Magyar Nemzeti Bank, de nagy lépés a budaiak, különösen a krisztinavárosiak életében” – mondta Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára annak alkalmából, hogy új, szintbeli és akadálymentes kapcsolat létesült a Széll Kálmán tér és a Városmajor között.

A politikus felidézte, hogy a megvalósítás ötlete már korábban, a Széll Kálmán tér megújításakor felmerült, ám akkor forrás híján nem készülhetett el. Ezért amikor a Magyar Nemzeti Bank a Postapalota gazdája lett, Vitézy Dáviddal együtt rávették az új tulajdonost, hogy a műemlék épület fejlesztésével együtt az átjárót is építse meg.

„Fontos közlekedési, városszerkezeti kapcsolat jött létre ezzel az aluljáróval” – hangsúlyozta Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója, aki arról is szólt, hogy a bonyolult közműkiváltási munkák miatt nem volt egyszerű feladat a kialakítás. Hozzátette, hogy nem kellett megszüntetni a meglévő gyalogos útvonalakat, így például a Széll Kálmán tér és a Várfok utca közti mozgólépcső is megmaradt, csak egy kicsit arrébb helyezték.

Bozó Péter, a beruházó MNB-Ingatlan Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy 2016-ban az értékmegőrzés és értékteremtés víziójával vették át a Postapalotát. Ennek szellemében láttak neki az épület megújításának, majd pedig mellette az átjáró kialakításának is, ami nemcsak a környéken élők közlekedését könnyíti meg, hanem egy új, Széll Kálmán téri bejáratot is nyit majd a jövő év tavaszán megnyíló Pénzmúzeumnak.

n.