A Nagykarácsony, a kis szerep és a „veszélyes” ünnepek
Végre nekünk is van szívmelengető és vicces karácsonyi filmünk! Ideje volt már. A Nagykarácsony mindenkinek segíthet kicsit ráhangolódni az ünnepre – és van hegyvidéki vonatkozása is. Lévai Balázs producerrel és Mészáros Máté színművésszel beszélgettünk a filmről, a forgatás körülményeiről, sőt, a végén arról is szó esett, hogy az élet nem mindig mindenki számára vígjáték.
„Karácsonymániásként” megdobogtatta a szívemet a hír: november végétől látható Magyarország első karácsonyi filmje. Olyan igazán karácsonyi, ami arról szól, hogy történnek kis és nagy csodák, hogy az emberek egymásra találnak, hogy összemosolyognak, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát, és bár közben akadnak nehézségei, de megesnek vele vicces dolgok is. Mert ilyenkor erre vágyunk. Igaz, az év többi napján is – csak akkor kevésbé hisszük el, hogy mindez valóra válhat.
Vajon miért csak most? Miért kellett ennyit várni a magyar karácsonyi filmre? Ezt a nagyon fontos kérdést Lévai Balázsnak, a film egyik producerének tettem fel.
– Valahogy a karácsonyi film, mint műfaj, eddig nem volt otthonos a magyar filmművészetben – kezdte. – Ez tradicionálisan angolszász műfaj. Ráadásul olyan, mint a lecsó, erősen évszakhoz köthető. Karácsonyi filmeket elsősorban télen nézünk. Talán ez is lehet az oka, hogy a Nagykarácsony az első ilyen film itthon. Meg az is, hogy eddig másnak nem jutott az eszébe. Tiszeker Dániel rendezőnek viszont már nagyon régen. Kamaszkorában, amikor még csak ábrándozott arról, hogy egyszer filmrendező lesz, egy karácsonyi filmet képzelt el magának. Amikor a Sohavégetnemérős című első közös filmünk után megkeresett az ötletével, lelkesen mondtam igent. Nekem ugyanis igazi karácsonyőrült a feleségem, aki engem is megfertőzött az évek során. Nálunk otthon ennek az időszaknak megvan a pontos szertartása, advent első vasárnapjától kezdve, amitől nem lehet eltérni. A karácsonyfát például mindig ezüstvasárnap kell megvennünk. A szentesténk forgatókönyve is gondosan felépített, a vacsoramenüt sok év alatt fejlesztette tökéletesre.
– A forgatókönyv része a karácsonyi filmek nézése?
– Ez is fontos része! Mi is rengetegszer láttuk a kötelező kultikus filmeket: Igazából szerelem, Reszkessetek, betörők!, és sorolhatnám. A családunkban van egy fontos, karácsonyi, filmes tradíció: december 25-én nem megyünk sehová, hanem a két gyerekünkkel mindig családi mozizást tartunk otthon. Ilyenkor gyakran nézünk karácsonyi filmeket is.
– Az előbb említette az Igazából szerelmet, ami etalon a műfajban. Karácsonyi film, de nem fordul giccsesbe, nem patetikus, pont a vékony vonalon egyensúlyoz, szívmelengető, hétköznapi, mégis ott van benne az a picike csoda. Nehéz ilyen filmet csinálni. Az első kritikákat olvasva lehet, hogy a Nagykarácsony stábjának sikerült?
– Nagyon örülünk a sok-sok pozitív kritikának. Talán az volt az egyik legkomolyabb célkitűzésünk, hogy a magyar valóság talaján maradjunk, egy magyar történetet mutassunk be, hús-vér szereplőkkel. Ne egydimenziós, komikus figurákat nevessünk ki. Úgy legyen humoros a történet, hogy egyben szívmelengető is. Balázs Ádám zeneszerzővel és Tiszeker Dániel rendezővel úgy határoztuk meg a film zenéjét is, hogy érzelmes legyen, de ne érzelgős. Egy karácsonyi történetben nyilván játszani kell az érzelmekkel, de nem szabad elmenni a „csöpögős” irányba. Bár ez nem egy több szálon futó történet, mint az Igazából szerelem, de igyekeztünk több generációra írni. A középpontban természetesen egy fiatal pár kalandos egymásra találása áll, de van egy „ötven pluszos” szerelmi szálunk Scherer Péterrel és Pokorny Liával, és van egy fontos gyerektörténetünk is, aminek az eseményei egy különleges betlehemes előadás körül zajlanak. Megpróbáltuk a filmet minél több humorral és szeretettel megtölteni. Az volt a legfontosabb célunk, hogy amikor a néző kijön a moziból, jobb kedve legyen, mint amikor bement.
– A leginkább hozzáértő, a felesége elégedett volt a végeredménnyel? Ugyebár ha neki tetszik…
– Ez most viccesen hangzik, de tényleg így van! Ha neki tetszik, akkor biztos, hogy nagyon sok embernek is tetszik majd. Folyamatosan teszteltettem vele a filmet, de már a forgatókönyvet is olvasta, részletesen elmondta, mit gondol. A premier után pedig az volt a véleménye, hogy nagyon klassz lett, szívesen megnézi minden karácsonykor. Persze ő nyilván elfogult a munkámmal kapcsolatban.
– Pedig nem lehetett könnyű dolguk a karácsonyi hangulattal, mivel a pandémia miatt a film egy részét nem is télen forgatták…
– …hanem kánikulában. Azért hidegben is forgattunk, csak márciusban le kellett állnunk a járvány miatt. Az utolsó forgatási napunk így június 19-én volt, 34 fokban, a százhalombattai tűzoltó-gyakorlótéren. Szegény Csuja Imre ott állt tűzoltóparancsnoknak beöltözve, meleg szövetkabátban, és kétségbeesetten kiabálta: „De hát azt mondtátok nekem, ez egy téli film!” Mészáros Máté jeleneteit is hasonló időben vettük fel, ő pedig szőrmesapkában és télikabátban játszotta a szerepét.
Arról a Mészáros Mátéról van szó, akit sokan talán egy csokireklámból ismernek, de több filmben, sorozatban is feltűnt. Jászai-díjas színész, számos elismerést szerzett már színpadi szerepeivel. Évek óta a Hegyvidéken él. Nagyon fontos mellékszereplője a Nagykarácsonynak, és Lévai Balázs arról is beszélt, hogyan került a filmbe.
– Mészáros Mátét – a rendezőnk is, én is – nagyon szeretjük. Nemcsak kiváló színésznek tartjuk, de nagyszerű embernek is. Mátéval már régóta „szemeztünk”, szerettünk volna vele együtt dolgozni, és most sikerült. Ráadásul két filmben, mert forgattunk egy másikat is, amiben ő a főszereplő. Annyit elárulhatok, hogy az eddigi vetítések alapján a Nagykarácsonyban az ő jelenetein nevetnek a legtöbbet a nézők.
– Kicsi, de jó szerep – erősíti meg a producer szavait Mészáros Máté miközben hellyel kínál a Kissvábhegyen lévő albérletében, egy gyönyörű, régi kis villa földszinti lakásában. Az otthon egyik ékessége ez a csupa ablak zúg, afféle télikertecske, két kényelmes fotellel és íróasztallal. Kilátni a buja zöldre, ahol az ősz már elvégezte a dolgát, mégis minden gyönyörű és élettel teli. Amikor megérkeztem, a kertben varjú, szarka, cinke, harkály és egy csudaszép szajkó fogadott. No, meg Samu, a 10 éves labrador, a színművész kutyája, aki kettőt vakkantott üdvözlésképpen, majd hanyatt dobta magát, és várta a hassimogatást.
– Van ám süni is, meg rengeteg gyík és persze bogár! – mosolygott Máté. – Ez utóbbiakat tulajdonképpen kezdem megszeretni. Nyáron nyitva van ajtó, ablak, és nem zavar, hogy bejönnek, azt gondolom, ez is hozzátartozik a kerthez, a természethez. Jó ebben a csöndben élni. A húgomék (Mészáros Sára színésznő és bábművész – a szerk.) Szennán laknak; a múltkor itt aludt, és azt mondta, nagyobb a csend, mint náluk. Úgyhogy itt tényleg tudok pihenni.
– Szüksége is lehet rá, elég sűrű volt az elmúlt időszaka.
– Igen, mostanában többet forgattam, mint az azt megelőző tíz évben összesen, de nem ezt éltem meg sűrűnek. A színházban, amikor folyamatosan próbáltam, és minden este játszottam, azt éreztem, hogy tele vagyok. Most ez megszűnt. A vírus miatt eleve leálltunk, és azóta tudatosan nem is akarok visszatérni arra a szintre. Egy darabig nem szeretném, hogy sok előadásom legyen, plusz évi három bemutatóm. A járványhelyzet idején rádöbbentem arra, hogy jó dolog itthon lenni, jó érzés nem minden este dolgozni, nem ezzel feküdni és ezzel kelni. Ugyanakkor, persze, aggódik is az ember, mert szabadúszóként csak akkor van pénz, ha játszik. Most mégis azt érzem, hogy erre volt szükségem. Talán egy kicsit meguntam magamat is, a színházat is. Szeretnék picit többet forgatni, de persze ez nem ilyen egyszerű…
– Szerette a fontos mellékszerepét a Nagykarácsonyban?
– Nagyon jó csapat volt, nagyon jó hangulat, és dramaturgiai értelemben valóban fontos szerep. Én egy öngyilkosjelölt vagyok, akit a tűzoltóknak kell lehozniuk. A film első felében van a jelenet, fel kell menni értem a Szabadság-szobor lábához, ott mindenféle vicces dolog történik, és onnan indul a főhős, Ötvös Andris kálváriája. A jelenetemet júniusban forgattuk. Amíg a stábtagok rövidnadrágban, pólóban rohangáltak, én kucsmában és nagykabátban játszottam a szerepemet. Úgyhogy akkor nagyon nem volt karácsonyfeelingem, de most kétszer is végignéztem a filmet moziban, és bizony megjött vele a hangulat.
– Mióta él egyébként a Hegyvidéken?
– Körülbelül nyolc éve. Először a Böszörményi úton laktam, az önkormányzattal szemben, négy-öt éve költöztem ide, a Kissvábhegyre. Egyik sem saját lakás, de szeretem ezt a városrészt, a környéket. Nagyon családbarát. Mondom ezt úgy, hogy én egy kutyával élek. De amúgy kutyabarát is a kerület.
– A családja vidéken él. Hol tölti a karácsonyokat? Milyenek az ünnepei általában?
– Nem annyira hagyományosak, és nem is túl vidámak… Sokat dolgoztam, sokszor már december 25-én a színpadon álltam, sőt, vidékre mentünk előadásra, néha egy nap kettőre is. Ez, ugye, azt jelentette, hogy délelőtt beültünk a mikrobuszba, és késő este estünk haza. A karácsony tehát nekem nem mindig arról szól, amiről kellene: hogy otthon vagyunk a szeretteinkkel. A húgom a családjával, az édesanyám különböző helyeken élnek, utazni kell hozzájuk, ez sem egyszerű. Már gyerekkorunkban sem volt az, mert a szüleink elváltak. Nekem pedig nincs saját családom. Szóval a karácsony „veszélyes” ünnep, mert az ember ilyenkor belegondol a saját életébe, és van, hogy elszomorodik.
– Akkor nem is szereti a karácsonyt?
– Ezt talán nem mondanám, bár volt idő, hogy nem szerettem. Viszont a készülődést nagyon kedvelem. Még a sötétet is! Olyan jólesik, hogy öt órakor már égnek a fények, rengeteg ember és autó jár az utcákon. Van hangulata. Csak hát jó lenne ezt nem egyedül átélni, jó lenne főzni valakire, hiszen ez is hozzátartozik. Volt, hogy egy-két szentestén a kutyával és egy üveg whiskyvel üldögéltem. Azért akkor egy kicsit megborul az ember. Pedig az év többi napja is nagyjából így telik, december 24-e valahogy mégis más. Aznap nem jó egyedül lenni. Amikor viszont elutazom édesanyámhoz, ott karácsonyozom, és a testvéremék is eljönnek a gyerekekkel, akkor tényleg jó és szép az ünnep.
K. A.