Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ünnepi ajánlat újítani vágyóknak

Nagy bizonyossággal mindenkinek megvan széles e hazában a saját ünnepi menüsora, és meggyőződéssel – no, meg sok évtizedes háziasszonyi tapasztalattal – állíthatom, hogy makacsul ragaszkodik is hozzá. Akár maga készíti el, akár csak boldog élvezője, kitart a hagyományos ételek mellett. Nálunk úgy van, hogy ha változtatni szeretnénk – és megtartani a családi békét –, a klasszikusoknak is ott kell lenniük az asztalon. A megszokott fogások receptjeit mindenki ismeri, vagy kívülről tudja, vagy a kézzel írott feljegyzés (esetleg a számítógép memóriája) őrzi. Így most azoknak szól ajánlatunk, akik mégiscsak hajlanak a változtatásra. Persze nem nagyon merészre, csak egy kicsit másra.

ALMÁS ZELLERKRÉMLEVES

Zellerkrémlevest a rutinos háziasszonyok tudnak főzni, ez azonban eltér a szokásostól. Ünnepivé az alma, a bor, a tejszín és az aranysárgára sütött, ropogós zellercsíkok „avatják”.

Hozzávalók (4 személyre):

1 nagy zellergumó

1 közepes vöröshagyma

3 savanykás alma

1 evőkanál vaj

1 dl almabor (ha nincs, félédes fehérbor is megteszi)

só, őrölt bors

2 dl tejszín

…a sütéshez: olaj

A zellert félbevágjuk, az egyik felét félretesszük, a másikat 2 almával együtt meghámozzuk és felkockázzuk. A vaj felét megolvasztjuk, és a finomra vágott vö­röshagymát megfonnyasztjuk rajta. A zellert és az almát hozzáadjuk, 4 dl vizet és az almabort ráöntjük. Sózzuk, borsozzuk, és fedő alatt, lassú tűzön puhára főzzük.
Közben a maradék zellert is meghámozzuk, gyufaszálnyi csíkokra metéljük, majd bő, forró olajban aranyszínűre sütjük. Szalvétára szedve lecsöpögtetjük. A maradék almát meghámozzuk, kockákra vágjuk, és a visszamaradt vajon 1-2 perc alatt megpároljuk, csipetnyi sóval és borssal ízesítjük.
A levest merülőmixerrel pépesítjük, a tejszínt elke­verjük benne, ha szükséges, még ízesítjük. A krémlevest a párolt almával és a ropogós zellercsíkokkal tálaljuk.Unnepi_ajanlat_ujitani_vagyoknak2

 

KÖNNYŰ RÁKKOKTÉL

Az utóbbi években a rákkoktél is feliratkozott a karácsonyi előételek listájára. Ez egy olyan változat, ami roppant egyszerűen (akár mikróban is) elkészíthető, ráadásul minden hozzávaló jó előre beszerezhető, ezért rászolgált a könnyű jelzőre.

Hozzávalók (4 személyre):

40 dkg mélyhűtött, tisztított garnélarák vagy scampi

1 kis vöröshagyma

2 kiskanál olívaolaj

2 kiskanál száraz fehérbor

fél mokkáskanál csípős pirospaprika

fél avokádó

…a mártáshoz:

1 tojás sárgája

1 dl extra szűz olívaolaj

2 kiskanál mustár

2 kiskanál ketchup

1 kiskanálnyi kapribogyó

1 evőkanál cukrozatlan tejszínhab

 

A rákot felengedjük, leöblítjük, lecsöpögtetjük. A megtisztított, finomra vágott hagymát az olajon megfuttatjuk, és a rákot hirtelen megsütjük rajta, miközben szép rózsaszínűvé válik. Ezután a borral meglocsoljuk, a pirospaprikával megszórjuk, újabb 2 percig pároljuk, csak ezután sózzuk meg. A mártás hozzávalóiból, a tejszínhab kivételével, majonézt keverünk. A fél avokádót kis kockákra vágjuk, és a kapribogyóval együtt hozzáadjuk. A tejszínhabot egy kiskanállal csak a végén forgatjuk bele, óvatosan, amitől kissé krémes lesz.

Ha mikróban készítjük el, a rákot felengedjük, lecsöpögtetjük, és a megtisztított, finomra vágott hagymával együtt egy mikrohullámú készülékben használható tálba szórjuk. Az olajat rálocsoljuk, és maximális teljesítménnyel (750 W) 2 percig pároljuk. A készülékből kivéve a bort ráöntjük, a pirospaprikával megszórjuk, újabb 4 percig pároljuk, közben kétszer megkeverjük. Csak ezután sózzuk meg. Ezt követően a fenti leírás szerint járunk el.Unnepi_ajanlat_ujitani_vagyoknak4

 

KECSEGE KABÁTBAN

A kecsege húsa szálkamentes, igazi ínyencfalat. Noha őshonos halfajunk, ritkán kerül az asztalokra. Tisztítása nehéz, ezért vegyünk inkább konyhakész filézettet, ez közepes árkategóriában kapható a halárusoknál! Ez a fogás kecsege helyett sokféle halból – fogas, harcsa, pisztráng stb. – is elkészíthető.

 

Hozzávalók (4 személyre):

60-80 dkg kecsegefilé

só, őrölt bors

5 dkg vaj

40 dkg parajlevél

csipetnyi reszelt szerecsendió

1 gerezd fokhagyma

2 csomag (kb. 80 dkg) gyorsfagyasztott vajas leveles tészta

A halfiléket sóval, borssal meghintjük, majd forró vajon mindkét oldalukat pirosra sütjük. Szűrőlapáttal óvatosan kiemeljük, lecsöpögtetjük, a visszamaradt vajon a megtisztított parajleveleket megfonnyasztjuk (ha nem kapunk frisset, mélyhűtött leveleket is használhatunk). Sóval, borssal, reszelt szerecsendióval, a megtisztított és összezúzott fokhagymával ízesítjük.

A gyorsfagyasztott leveles tésztát a hűtőszekrényben felengedjük, majd belisztezett deszkán fél centi vastagra nyújtjuk, és akkora lapokra vágjuk, hogy a halakat bele tudjuk csomagolni. Az elősütött halfiléket a parajlevelekkel beburkoljuk, majd a tésztadarabokra fektetjük, és ebbe is becsomagoljuk, úgy, hogy a tészta szélei alul érintkezzenek. 210 °C-ra előmelegített sütőben (légkeveréses sütőben 195 °C) 20 percig sütjük. Vajon párolt zöldségekkel kínáljuk.Unnepi_ajanlat_ujitani_vagyoknak1

 

ANANÁSZBUNDÁS CSIRKEMELL MANDULÁS GOLYÓKKAL

Sokan azért nem választanak karácsonyra halat, mert tartanak a szálkáktól. Nos, az ananászos csirkemellben garantáltan egyet sem talál a család. A mandulás golyók pedig máskor más mártásos étel mellé is elkészíthetők.

Hozzávalók (2 személyre):

1 nagyobb csirkemellfilé

só, őrölt bors

5 dkg vaj

1 kis fej vöröshagyma

20 dkg konzervananász

1,5 dl tejföl

2 tojás sárgája

1 csokor petrezselyem

2-3 evőkanál zsemlemorzsa

3 evőkanál olaj

…a mandulás golyókhoz:

40 dkg burgonya

1 tojás, só

6-8 dkg liszt

4 evőkanál szeletelt mandula

…a sütéshez: olaj

A csirkemellfiléket sóval, borssal bedörzsöljük. A megolvasztott vajon a megtisztított, finomra vágott vöröshagymát megfonnyasztjuk. A tűzről levéve a nagyon apróra vagdalt ananászt, a tejfölt, a tojások sárgáját hozzáadjuk. Megsózzuk, őrölt borssal és apróra vágott petrezselyemmel fűszerezzük, majd annyi zsemlemorzsával dolgozzuk össze, hogy lágy masszává váljon. A csirkemellet egy kevés olajon hirtelen átsütjük, azután olajjal kikent tepsibe fektetjük. Az ananászos masszával beborítjuk, kissé rá is nyomkodjuk. Előmelegített, forró sütőben (200 °C, légkeveréses sütőben 180 °C) kb. 30 perc alatt megsütjük.
Közben elkészítjük a mandulás golyókat, amikhez a burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és még melegen összetörjük. A tojást beleütjük, megsózzuk, és egy kevés liszttel rugalmas tésztává gyúrjuk. Nedves kézzel diónyi gombócokat formálunk belőle, amelyeket szeletelt mandulában meghempergetünk, és bő, forró olajban aranybarnára sütünk. Az olajból kiemelve lecsöpögtetjük, és az ananászbundás hús mellé, frissen kínáljuk. Ananászbefőttet is adhatunk hozzá. Unnepi_ajanlat_ujitani_vagyoknak6

KRUMPLISALÁTA FORMÁBAN

A rántott hal hagyományos kísérője a majonézes krumpli. Ebben a formában, ezzel az ízesítéssel és belevalókkal mégis újdonságot jelenthet az ünnepi asztalon. Van vele tennivaló, ám jó előre elkészíthető, ami óriási előny vendégváráskor.

Hozzávalók (4 személyre):

40 dkg krumpli

1 nagy savanykás alma

1 kis vöröshagyma

1 dl majonéz

2 dl kefir

0,5 dl fehérbor

1 csokor metélőhagyma vagy újhagymaszár

só, őrölt bors

2 evőkanál zselatin

1 dl tej

…a salátaléhez:

1 evőkanál ecet

1 evőkanál cukor

A krumplit héjában feltesszük főni. Közben 2 deci vízből az ecettel, cukorral, sóval borssal kellemes, nem túl savanyú salátalevet keverünk. Az almát héjastól vékonyra szeleteljük, és azonnal beledobjuk, nehogy megbarnuljon. A megfőtt krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, és azon melegében ezt is a salátalébe forgatjuk. Legalább fél órán át így pácoljuk. A hagymát megtisztítjuk, kis kockákra vágjuk, megsózzuk, és 15 percig magában ezt is állni hagyjuk. A majonézt a kefirrel, a borral, a felaprított zöldhagymaszárral, sóval, borssal összekeverjük. A zselatint a tejben néhánypercnyi áztatás után kis lángon addig kevergetjük, amíg feloldódik.
Az almás burgonyát leszűrjük, lecsöpögtetjük, és a hagymával együtt a majonézes mártásba forgatjuk. Közben a langyos zselatint is belekeverjük. Megvizezett, kerek formát folpack fóliával kibélelünk, a majonézes-almás krumplit beleöntjük, majd a tetejét fóliával befedjük. Hűtőszekrényben addig dermesztjük, amíg megszilárdul. Tálalás előtt tálra borítjuk, paradicsompaprika- és retekkarikákkal díszítjük, cikkekre vágva tálaljuk. Unnepi_ajanlat_ujitani_vagyoknak3

HARGITAI RÉTESTORTA

A karácsony édes ünnep, amit a mákos és a diós bejgli fémjelez. A rétestorta visszaadja ennek a hagyományos süteménynek a hangulatát, illatát, de a túrótól krémesebb, a rétestésztától könnyedebb. Ami viszont lényeges különbség, hogy frissen kell megsütni, és nem lehet hosszú ideig eltartani! Nagy valószínűséggel nem is kell…

Hozzávalók (10 személyre):

80 dkg alma

5 dkg vaj

50 dkg tehéntúró

3 tojás sárgája

40 dkg kristálycukor

1 csomag (12 lapos) réteslap

1 kiskanál őrölt fahéj

20 dkg őrölt dió

6 dl tejföl

20 dkg darált mák

…a forma kikenéséhez és a lapokra:

8 dkg vaj

4 evőkanál zsemlemorzsa

…a tetejére: porcukor

Az almát meghámozzuk, felszeleteljük, és olvasztott vajon, kis lángon 10-12 percig pároljuk. Közben a túrót áttörjük, a tojások sárgájával és 10 deka cukorral összekeverjük. Egy 24x25 centi átmérőjű – lehetőleg szétszedhető – tortaformát kivajazunk. 2 réteslapot beleterítünk, és egy kevés olvasztott vajjal meglocsoljuk, morzsával behintjük. A kihűlt párolt alma felét belekenjük, 2 púpozott evőkanál cukorral és fél kiskanálnyi fahéjjal megszórjuk. Erre egy réteslap kerül, amit olvasztott vajjal ugyancsak meglocsolunk, és morzsával meghintünk, majd a darált dió felét egyenletesen ráterítjük. 2 púpozott evőkanál cukorral megszórjuk, 3 evőkanál simára kevert tejföllel meglocsoljuk.
Ezt a réteget is befedjük egy réteslappal, vajjal megöntözzük, és morzsával behintjük. Erre egyenletesen rákenjük a túrókrém felét, ezt is beborítjuk egy réteslappal, megvajazzuk, morzsával beszórjuk. Ezután következik a mák fele, amit ugyancsak 2 púpozott evőkanál cukorral szórunk meg, majd 3 evőkanál tejföllel meglocsolunk. A maradék töltelékeket réteslapokkal elválasztva ugyanígy egymásra rétegezzük. A tetejére 2 réteslapnak kell kerülnie, amit a maradék vajjal meglocsolunk. A tortát előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C) 1 órán át sütjük. Megvárjuk, amíg langyosra hűl, majd a tortakarikát leemeljük róla, és cikkekre vágjuk. Porcukorral meghintve kínáljuk. Unnepi_ajanlat_ujitani_vagyoknak5

Pákozdi Judit