Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Előzzük meg a szén-monoxid-mérgezést!

Tizenöt haláleset és 375 sérülés történt Magyarországon szén-monoxid-mérgezés következtében 2019-ben (a tavalyi számok még nem ismertek). Ez jelentős növekedés a korábbi évekhez képest, holott kis odafigyeléssel elkerülhető lenne a tragédia.

Szakemberek szerint a szén-monoxid-mérgezések számának megugrása jelentős részben a kéményellenőrzések elmaradásának tudható be. A kémény „dolga”, hogy maradéktalanul elvezesse az égésterméket, ne engedje azt visszaáramlani a lakóhelyiségekbe. Azért, hogy ez ne történjen meg, nem kell mást tenni, mint legalább évente egyszer, a fűtési szezon előtt ellenőriztetni a lakáshoz tartozó égéstermék-elvezetőket.
A másik kihagyhatatlan teendő a tüzelő- és fűtőberendezések, azaz a konvektorok, kazánok, kályhák, kandallók rendszeres karbantartása. Mérgezés főképpen azért következik be, mert vagy nem megfelelő a nyílt lánggal üzemelő eszköz műszaki kialakítása, vagy nem biztosított a levegő utánpótlása.
Ne csak a szén-monoxid-mérgezés miatt végeztessük el az évenkénti felülvizsgálatot: a lakástüzek jelentős hányadát a készülékek hibája okozza! Az pedig külön pozitívum, hogy az optimálisan működő kémény és fűtőkészülék sokkal gazdaságosabb üzemeltetést tesz lehetővé.Elozzuk_meg_a_szen-monoxid_mergezest1Sajnos még a karbantartott eszközök használata mellett is előfordulnak szén-monoxid-mérgezések. A leggyakoribb ok, hogy valamiért nem elegendő a légáramlás a lakásban. Ez lehet amiatt, mert az ott lakók letakarták a szellőzőnyílásokat – ezért gyakori a mérgezés a fürdőszobákban –, és amiatt is, mert a nyílt égésterű fűtő- vagy vízmelegítő berendezéssel egy időben elszívó (szagelszívó, párátlanító) is működik valamelyik helyiségben. Ezért nem kap elég oxigént a gázkészülék, az égéstermék visszaáramlik, így könnyen megnőhet a szén-monoxid koncentrációja a levegőben.
Akár a szárítógép vagy a mobilklíma is gondot okozhat. Még nagyobb a veszély azokban az otthonokban, ahol kis légáteresztő nyílászárók vannak, mivel nincs szellőzés, és az égéstermék-elvezetőkben megfordulhat az áramlás iránya.
Akkor se dőljünk hátra, ha kéményünket és gázkészülékeinket, kandallónkat rendszeresen ellenőriztetjük, hanem szerezzünk be egy szén-monoxid-riasztót! A statisztikákból egyértelműen kiderül, hogy ahol van ilyen eszköz, sokkal kisebb az esélye a személyi sérüléseknek. Sőt, működő szén-monoxid-riasztó mellett nem történt haláleset Magyarországon. Még jobb, ha füstérzékelőt is vásárolunk, így még nagyobb biztonságban leszünk.
Miért is van szükség szén-monoxid-riasztóra? Ezt a tökéletlen égés következtében létrejövő gázt csendes gyilkosnak is nevezik, nem véletlenül. Színtelen, szagtalan, íztelen, alattomosan és gyorsan öl. Belélegzés után a vérbe kerülve akadályozza az oxigén eljutását a szervekbe. Ennek első tünetei a szédülés, a fejfájás, a hányinger, a hirtelen ránk törő fáradtság. Ezeket követi az ájulás és rövid idő múlva – magas koncentráció esetén akár pár percen belül – a halál.Elozzuk_meg_a_szen-monoxid_mergezest2Ha fűtési szezonban a lakásban bárhol, vagy egyéb időszakokban is a melegvíz-bojler közelében ezeket a panaszokat észleljük, azonnal nyissunk ablakot, zárjuk el a gázt, majd hagyjuk el az ingatlant! Amikor már a szabad levegőn vagyunk, értesítsük a tűzoltóságot. Abban az esetben, ha ájult embert mentünk ki, a lehető legkevesebb időt töltsük a helyiségben, még akkor is, ha közben ablakot nyitottunk. Megfelelően működő szén-monoxid-riasztó birtokában mindezektől nem kell tartanunk, a készülék időben jelzi a gáz szintjének emelkedését.
Érzékelőt kizárólag magyar nyelvű leírással és megbízható forrásból vásároljunk! Az olcsó modellek sokszor kívánnivalót hagynak maguk után, ezért a katasztrófavédelem működtet egy oldalt (katasztrofavedelem.hu), amelyen a megbízhatónak ítélt eszközök listája szerepel, fotókkal. Lényeges, hogy telepítéskor tartsuk be a gyártó javaslatait, valamint vegyük figyelembe az érzékelő szavatossági idejét, ami általában legfeljebb öt év.

MM.