Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Forró csoki, ami összehoz

Nem véletlen, hogy az eredendően kemény, hideg téli időszak megtörésére született meg a farsang vidám, forralt boros, bolondos ünnepi időszakának ötlete az emberiség lelkében. Összejöttünk, összébb húzódtunk – amíg tehettük –, szívesen melengettük testünket-lelkünket, forralt bort, puncsot kortyolgatva. Még a dermesztően szigorú következetességű szülők is megenyhültek kissé, és engedtek a gyerekek forró csokiital iránti vágyának.

A forró csoki, amely néha felülírja az alakjukra kényes hölgyek fegyelmezettségét is, rengetegféleképpen elkészíthető, ízléstől függően. Kalandozzunk most kicsit a történetében, hogy jobban megismerhessük ezt a finom, csábító italt!

Amerikában az aztékok és a maják már az első európai hódoltság előtt főztek forró csokoládét, és xocolatlnak (ejtsd: sokolátl) nevezték el. A szertartásokhoz is használták, ilyenkor a kakaóbabot megpörkölték, ledarálták, majd vízzel habosra keverték. Mivel a zsírtartalma magas, nehezebben keveredett el. Érdekesség, hogy a csokoládé szó eredetileg a cacau igéből származik, amelynek jelentése: venni, cserélni, vásárolni. Annyira nagy becsben tartották a kakaóbabot, hogy azt használták fizetőeszközként is.

Később az aztékok egy másfajta receptet dolgoztak ki: a kakaóbabot megerjesztették, majd kukoricaliszttel, ánizzsal, vaníliával és fahéjjal ízesítették. Az erjesztésnek köszönhetően sokkal lágyabb állagú lett, és kevésbé keserű.

A kakaó fogyasztása a hódítók útján Amerikából Európába is átkerült, és lassan el is terjedt, bár eleinte nem volt túl népszerű ital. A forró csokoládé végül is 1660 után vált igazán divatossá, ennek pedig sok köze lehet ahhoz is, hogy Londonban 1657-ben nyílt meg az első forró csokoládét árusító vendéglő, a Chocolate House.

Később inkább a szilárd, mint a forró csokoládé lett népszerű. Azonban mindig vannak új fűszerek, ötletek, amiknek a segítségével különlegesebbé tehető ez a mára már közkedveltté vált édes finomság. Érdekes variánsok lehetnek például a fahéjas, vagy a kardamommal, vaníliával, chilivel, esetleg szerecsendióval ízesített csokoládéitalok. Íme, két házilag is elkészíthető csokicsodarecept!Forro_csoki_ami_osszehoz

 

Extra sűrű forró csoki

Hozzávalók:

1 l tej

20 dkg étcsokoládé

4 ek kakaópor

4 ek tejszín

1 narancs

kevés cukor

 

A tejet, lábasba töltve, lassan, óvatosan melegíteni kezdjük. Közben hozzáadjuk a darabokra tört csokit, a narancs levét és kevéske reszelt héját, majd a kakaóport, a tejszínt és a cukrot is hozzákeverjük. Ha a csoki elolvadt, kissé nagyobb lángra téve addig főzzük, amíg megfelelő sűrűségű lesz. Végezetül szép bögrébe töltjük, és tejszínhabbal, fahéjjal, pillecukorral vagy narancsreszelékkel díszítjük, ízlés szerint.

 

Rumos forró csoki

Hozzávalók:

2 dl tej

1 dl tejszín

1 csapott ek méz

1 rúd fahéj

1 csomag vaníliás cukor

1 ek cukrozatlan kakaópor

6 dkg étcsokoládé

3 cl rum

 

A tejet felforrósítjuk, belekeverjük a fahéjat, a kakaót, az étcsokit és a vaníliáscukrot. A tűzről levéve 1-2 percig kevergetjük, majd lassan hozzáadjuk a mézet, a tejszínt és a rumot. Végül bögrébe töltjük, és ízlés szerint díszítjük tejszínhabbal, pillecukorral vagy fahéjjal.

Kövesdy Zsuzsanna