Nagy álma, hogy világbajnok legyen

Hazánk az akrobatikus rock and roll sportág egyik legeredményesebb országa, a táncok között ez a szakág büszkélkedhet a legtöbb felnőtt világbajnoki címmel. Ezen az úton halad Jakab Dóra, a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola tanulója, aki beszélgetésünkben elmondta, nem titkolt célja, hogy immár többszörös magyar bajnokként, a nagy elődöket követve, felérjen a sportág csúcsára.

– Hogyan találtál rá az akrobatikus rock and rollra?

– Szerintem a sportág talált rám. Elsőben többféle sportolási lehetőséget ajánlott az iskola, én az akrobatikus rock and rollt választottam. Először betekintést nyerhettünk a nagyok edzésébe, megtanulhattuk az alapelemeket, amit már akkor is nagyon élveztem. Úgyhogy biztosan a sportág választott engem, hiszen nekem akkor még elképzelésem sem volt arról, létezik egyáltalán a tánc egy ilyen formája. Az iskolánkban a Rock and Magic Sportegyesület tartotta, tartja a foglalkozásokat. Dósa Márta szárnyai alá kerültem, ő az, aki elültette bennem a rock and roll szeretetét.

– Mi a különbség a hagyományos rock and roll és az akrobatikus változat között?

– A régi, úgymond eredeti rock and rollt ma már boogie-woogie-nak hívják. Itt teljesen más az ütem, a ritmus, mint az akrobatikus rock and rollban. Párban táncolják, míg az újabb fajtában egyaránt van nagyformáció, kisformáció, páros kategória és az idősebb korosztálynál akrobatika.Nagy_alma_hogy_vilagbajnok_legyen

– Min van a hangsúly?

– Az összhangon és a ritmuson. A lényeg az, hogy a koreográfiát mindenki egyszerre kezdje és fejezze be, ahogyan az elemeket is egyszerre, szinte különbség nélkül csináljuk. Emellett arra is figyelünk, hogy beleéljük magunkat az előadás mondanivalójába, és az érzéseinket kimutatva táncoljunk.

– Hogyan születnek meg a koreográfiák, vannak-e kötelező elemek?

– Pontosan leírják a versenyszabályzatban, hogy az egyes elemekből hány darabnak kell benne lennie egy koreográfiában. A szabályok minden korosztálynál kimondják azt is, hogy hány percet kell táncolni. A bemutatott koreográfiákat viszont az edzőink találják ki; ha jön egy jó ötletünk, azt is beépítik a programba. Minden csapatnak van egy általa választott témája, a koreográfia ehhez kapcsolódik valamilyen formában.

– Mire figyelnek leginkább a bírók a versenyeken?

– Elsősorban arra, hogy a kötelezően megadott elemek száma és a tánc hossza egyezzen a szabályzatban megadottakkal. Pontokba kerül, ha leesik a cipőnk, vagy nem jól csináljuk meg az alapelemeket. Figyelnek az úgynevezett zenei hibákra is; amikor valaki nincs ritmusban, vagy nem mozog egyszerre a többiekkel, akkor azonnal pontot vonnak le. Fokozottan ügyelnünk kell a térformákra, hogy a sorok és alakzatok pontosak és szimmetrikusak legyenek, és hogy mindenki időben beérjen a helyére.

– Így volt ez az online megtartott versenyeken is? Merthogy az utóbbi időben ezzel is meg kellett barátkoznia a csapatoknak.

– Igen, az értékelés tekintetében nincs különbség. Ami viszont a lebonyolítást illeti, ilyennel mostanáig nem találkoztunk. A koronavírus miatt online oldottuk meg a versenyeket a saját edzőtermünkben, közönség, biztatás nélkül. Ehhez minden csapatnak fel kellett vennie a táncát, ami volt, hogy napokba tellett. De nem panaszkodhatok, nagyon szép eredményeket értünk el, világkupa-győzelemmel zártuk az évet. Átlagosan heti három-négy másfél vagy kétórás edzésünk van – néha az iskolámban is tartunk tréninget.

– Ezek szerint jól sikerült az előző éved?

– Tény, hogy nagyon sok újdonságot hozott a sportág életében, és érdekes volt kipróbálni az online versenyzést, az otthoni edzést. Ami igazán értéket jelent, hogy magtanultam még jobban motiválni önmagamat. A vírus viszont egyáltalán nem hiányzott.

– Milyen célokat tűztél ki erre az évre?

– Jó lenne tovább fejlődni egyénileg és csapatszinten egyaránt. Kijutni egy világversenyre, hiszen ez tavaly, sajnos, elmaradt. Utóbbi nélkül a nagy álmom sem teljesülhet: hogy egy nap világbajnok legyek.

-os