Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Olyan ez, mintha a ló lábai lennének a dobverők”

Látványos mozdulatsorok, tökéletes harmónia ló és lovas között – méltán tartják a díjlovaglást az egyik legelegánsabb sportágnak. Bár azt hihetnénk, hogy csak felnőttek művelik, ez nem így van. Az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola 6. osztályába járó Szeivolt Hannával beszélgettünk, aki négy éve díjlovagol, és egyre jobb eredményeket ér el, tavaly megnyerte az országos utánpótlás-bajnokságot.

– Lovas nemzet vagyunk, azonban a díjlovaglásról, ami minden lovassport alapja, nem sokat tud az átlagember. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal?

– Amikor hobbiszinten ötévesen elkezdtem lovagolni, az akkori oktatóm javasolta a szüleimnek, hogy vigyenek el egy versenylovardába, mert nagyon jól fejlődtem. Nyolcévesen csatlakoztam a pilisjászfalui Unikornis Lovardához, ahol Pachl Péter edző felvett a tanítványai közé. Azóta tudom, hogy a díjlovaglás az a fajta sport, amihez szorgalom, kitartás és türelem szükségeltetik. Az alapja, hogy úgy kell dolgozni a lóval, mintha a széken mozdulatlanul ülnénk, közben viszont irányítjuk az állatot. Pontosabban, nagy mozdulatokat nem lehet tenni a lábunkkal és a kezünkkel.

– Akkor az irányítás a lényeg?

– Igen! A lóval egy csapat vagyunk, együtt kell működnünk, meg kell ismernünk egymás mozdulatait. Kiszámíthatatlan, hogy mit gondol a ló, ezért sem egyszerű rávenni arra, hogy elfogadja az utasításaimat.

– Számodra mi a legszebb a díjlovaglásban?

– A ló mozgása, a közös munka, a láthatatlan kapcsolat közte és köztem. Jó néhány tényező van, ami tőlünk függetlenül befolyásolja az eredményt. Ilyenek az időjárási frontok – ezek idegesebbé tehetik a lovat. Vagy a többi lovas a pályán, ami szintén zavarhatja. Az ilyen típusú ló, mint az enyém, nagyon meg tud ijedni egy hirtelen mozdulattól, hangtól. Szóval, számomra az a legszebb a díjlovaglásban, amikor le tudom győzni az összes hátráltató körülményt.Olyan_ez_mintha_a_lo_labai_lennenek_a_dobverok1

– És mi a legnehezebb?

– Talán az összhang kialakítása, amihez sok idő és tapasztalat szükséges. Van olyan begyakorolt mozgás, például az oldaljárás, amit sokszor kell egymás után gyakorolni, újra és újra.

– Ha már az összhangnál tartunk, beszéljünk egy kicsit a lovak szerepéről!

– Nem minden típusú ló alkalmas „díjlónak”. Az én ismereteim szerint a legjobbak a holland és német származásúak. A természetük kicsit idegesebb az átlagosnál, ezért nagyon fontos, hogy kialakuljon bennük a bizalom a lovasuk felé. Ha ez megvan, akkor jöhet a közös munka. Ehhez elengedhetetlen a ló feltétel nélküli szeretete, és persze a beszélgetés, simogatás, ápolás, törődés. Csak úgy lesz meg a harmónia, ha minél többször látjuk egymást, hogy már a hangomról felismerjen, én pedig az első mozdulatából tudjam, milyen napja van.

– Saját lóval versenyzel?

– Igen, van két versenypónim. Poppy tizenhat éves holland sportpóni, fakó színű. Sokat versenyeztem vele, számos dobogós helyezést értünk el együtt. A másik, Nyuszi német ló, pej színű, tízéves, vele most kezdtük el megismerni egymást.

– Mi zajlik a díjlovas négyszögben, és miért mondják a leglátványosabb számnak a zenés kűrt?

– Patanyomfigurákat lovagolunk a díjlovas négyszögben különböző járásmódokkal, ügetés, vágta, oldaljárás, és így tovább. A zenés kűr azért a leglátványosabb, mert a ló és lovasa a zene különböző ütemeire lép vagy vágtat. Olyan ez, mintha a ló lábai lennének a dobverők.Olyan_ez_mintha_a_lo_labai_lennenek_a_dobverok2

– Tavaly magyar utánpótlásbajnok lettél. Milyen egyéb eredményeidre vagy büszke?

– Fantasztikus érzés volt, amikor megtudtam, hogy én nyertem meg az utánpótlás-bajnokságot, ráadásul mindkét napon az első helyen végeztem. Büszke vagyok még az U16 Championátuson szerzett bronzérmemre, a Pilisjászfalun tartott nemzeti versenyen elért dobogós eredményeimre, köztük a hat aranyra.

– Milyen terveid vannak a sportággal? Akár az olimpiára is eljuthatsz…

– Mindent megteszek azért, hogy ott lehessek a legrangosabb versenyeken, és jó eredményeket érjek el. Természetesen annak, aki komolyan veszi a díjlovaglást, az olimpiára való kijutás az álma. Nekem is ez lebeg a szemem előtt, bízom abban, hogy sikerülni fog.

sm.