Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Az első havas hétvége a Normafán

A múlt heti havazásnak köszönhetően a Normafa is fehérbe öltözött, hétvégén pedig, ahogy az ilyenkor lenni szokott, sokan mentek fel a hegytetőre szánkózni, síelni, vagy egyszerűen csak megcsodálni a hófedte erdőt. A látogatók nagy száma nem érte felkészületlenül a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézményt – mondta el lapunknak Mikó Gergely igazgató.

– A Normafán évről évre az első havas napok vonzzák a legtöbb látogatót. Hogyan készültek a nagy forgalomra?

– Minden évben komoly erőpróbát jelent, amikor leesik az első hó. Aki csak teheti, ilyenkor szánkót, sílécet ragad, és feljön a hegyre. Erre készülve intézményünk előre egyeztetett a rendőrség, a Hegyvidéki Rendészet, a polgárőrség, valamint az elsősegélynyújtásban közreműködő Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület munkatársaival, akik az elmúlt években is komoly segítséget nyújtottak a rend fenntartásában.

– A sok látogató miatt nem volt fennakadás a gépkocsi-közlekedésben?

– A hétvégén nem tapasztaltunk a korábbi évekre jellemző nagyobb dugókat, fennakadásokat. Úgy érezzük, sokan meghallgatták a sajtón keresztül kiadott kérésünket, hogy lehetőleg ne autóval, hanem közösségi közlekedéssel jöjjenek a Normafára. A rendőröknek egyedül vasárnap kellett rövid időre elterelniük a forgalmat, amikor is torlódás miatt nem engedték az autósokat az Eötvös út legfelső, zsákutcává vált szakaszára, hanem az új Eötvös út felé irányították őket.Az_elso_havas_hetvege_a_Normafan1

– Mennyire ismerik az autósok a megváltozott közlekedési és parkolási rendet?

– A parkolóhelyet keresők közül a legtöbben még a Normafa Síház irányába indulnak el, de átmenetileg itt, a síház előtt is be lehet hajtani a Konkoly-Thege Miklós út felső, zsákutcává alakított részén létrehozott parkolóba. Bevált az új parkoló forgalmi rendje: könnyen átlátható módon egy irányba, körben haladhatnak a helyet kereső autósok – nem úgy, mint a még működő, de megszüntetni kívánt síház melletti parkolóban, ahol a gépkocsik egymást akadályozzák ki- és behajtáskor.

– Szankcionálták azokat, akik szabálytalanul parkoltak?

– A Hegyvidéki Rendészet folyamatosan ellenőrizte a tilosban parkolókat, közel negyven esetben szabott ki bírságot. Ugyanakkor nem a szankcionálás volt cél, hanem az, hogy megelőzzük a szabálytalan parkolást, senki ne akadályozza mások közlekedését, és ne károsítsa a természetet. Ennek szellemében sokakat csak figyelmeztettek, hogy rossz helyen álltak meg, és átirányították őket a meglévő parkolókhoz.

– Vannak, akik nemcsak a szabálytalan parkolás, hanem önmagában a tömeg miatt is panaszkodtak a közösségi oldalakon…

– Jó dolognak tartom, hogy az emberek szép időben nem a lakásukban, a tévé előtt ülnek, hanem eljönnek sétálni a lakott terület határán lévő, népszerű kirándulóhelyre, a Normafára. Az viszont baj, hogy néhányan csak a magukénak hiszik a Normafát, és mindent megtesznek azért, hogy mások ne mehessenek pihenni, sportolni oda, ahol ennek már több mint százéves hagyománya van.Az_elso_havas_hetvege_a_Normafan2

– Sokan jöttek szánkózni a hegyre, közülük azonban jó néhányan nem a számukra kijelölt Anna-réti lejtőn, hanem a sípályán csúszkáltak. Nem volt ebből baleset?

– De, sajnos, igen: egy a sípályán gazdátlanul elszabadult vasszánkó okozott balesetet. A szánkó egy édesapa vállának csapódott, amikor az utolsó pillanatban a gyermeke elé ugrott, hogy megóvja az ütközéstől. A férfinak a Közép-Budai Önkéntes Polgári Védelmi Egyesület munkatársai nyújtottak elsősegélyt, akik között egy orvos is szolgálatot teljesített. Noha a polgárőrök az elmúlt hétvégén is számtalanszor szóltak a szánkózóknak, hogy tilos csúszkálniuk a meredek és veszélyes sípályán, nem mindenki hallgatott a figyelmeztetésre…

– Az önkormányzat közleménye szerint kevés hó esett a Normafán, a pályák sok helyen nem voltak alkalmasak a sportolásra. Ezen a helyzeten segítene a hópótlás?

– Ilyenkor, amikor nagyjából öt centiméternyi hó esik, gyakorlatilag a havas füvön csúszkál mindenki. Ha még tíz-húsz centiméter havat a pályákra lehetne szórni, az a növényzet és az emberek számára is jobb lenne. Reméljük, a következő években megvalósulhatnak a hópótláshoz szükséges fejlesztések.

z.