Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A légtorna önbizalmat ad

Magasan a föld felett, egyetlen karikán lélegzetelállító karikagyakorlatokat mutat be Steixner Zsófia, aki egyre szebb eredményeket ér el légtornászként. Még csak nyolcadikba jár, de mint beszélgetésünkben elmondta, tavaly ősszel már az elit kategóriában lett magyar bajnok, a jövőjét pedig artistaművészként képzeli el.

– A légtorna meglehetősen új sportág, mit kell tudni róla?

– Nagyon röviden: a balett, az akrobatika és a szertorna összegyúrva, egy a levegőben lógó szeren. Erő, bátorság, hajlékonyság és rugalmasság kell hozzá. Régen ez a sport inkább a cirkusz és az artistaképző sajátja volt, ma már egyre több helyen oktatják.

– Sport, művészet, életmód vagy mindez egyben?

– Igen, mindhárom egyben. Nem elég edzettnek lenni ahhoz, hogy bemutassunk egy légtornagyakorlatot, mert azt művészien kell előadni, közben szól a zene, amivel harmóniában dolgozunk. Számomra már életmód is, a versenyzenéimet én keresem, folyton egy újabb elemen gondolkodom. Mindebből nekem talán a sport a legfontosabb, mivel egész életemben ezzel szeretnék foglalkozni. Az a célom, hogy mindig sportosan érezzem magam. Amióta többet edzek, kevesebbszer voltam beteg.A_legtorna_onbizalmat_ad1

– Hogyan jutottál el ehhez a mozgásformához?

– Óvodáskoromban balettiskolás szerettem volna lenni. El is kezdtem tanulni a Budai Tánciskolában, de mellette megtetszett az akrobatikus rock and roll is. Párhuzamosan három évig tanultam ezeket. Aztán kipróbáltam a FitKid-et. Mindegyik tetszett, még sikereket is arattam a rock and rollban, de túl sok volt az edzés akkor az életemben. Anyukám talált rá az iskolához közeli helyen a stúdióra, ahol légtornát oktattak. Mivel a cirkusz világa is közel áll hozzám, a levegősport egyből szerelem lett. Ez most már lassan öt éve tart.

– Miért a karikát választottad?

– Eleinte csoportos órákra jártam, ezért az összes légtornaszert kipróbálhattam, a silket, a trapézt, sőt a rudat is. A karikával volt a legtöbb sikerélményem, ezért annál maradtam.

– Milyen gyakorlatokat csináltok?

– Három típusú gyakorlat van: hajlékonysági, dinamikus és erőgyakorlat. Mindenki másban jó. A hajlékonyságiban például a hátunkon tartjuk magunkat a karika alsó részén, és spárgát csinálunk. A dinamikus gyors, de közben nagyon látványos, ilyen a szaltó, vagy egy forgás. Az erőgyakorlatok lehetnek könnyebbek vagy nehezebbek. Az egyik kedvencem a mérleg, aminél leengeded magad hátra, és kinyitod a lábad terpeszbe. Ilyeneket a street workoutosoknál is látni.A_legtorna_onbizalmat_ad2

– Mik az eddigi legjobb eredményeid a versenyeken?

– Alig egy év ismerkedés után kezdtem el versenyezni. A legjobb eredményem a Magyar Kupa bajnoki cím, amelyet elit kategóriában, a tavaly ősszel megrendezett Magyar Országos Rúd és Levegősport Kupán szereztem. Minden versenyzésemre büszke vagyok! Nagyon szeretem az Air Festeket, amiken igazi cirkuszi előadásokat kell bemutatnunk. Eddig mindig dobogós helyen végeztem, sőt, tavaly ősszel különdíjat is kaptam a „Legifjabb reménység” címmel. A versenyeken több bíró van, mindenki mást pontoz. Van „nehéz elem” vagy technikai bíró, aki a gyakorlati elemeket értékeli, van „művészi hatás” bíró, aki a mimikától a ruháig a zene és a gyakorlat összhatását is pontozza, és van a „főbíró”, aki a hibákat figyeli, mint például milyen a spicc, vagy kitartottuk-e megfelelő ideig az elemet.

– Mennyi időt szánsz a légtornára?

– Hetente háromszor járok légtornára és egyszer akrobatikára. Az edzések mindig tanítás után vannak az Akropoleisz stúdióban, szerencsére közel az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolához, ahol tanulok. Iskolai szünetekben is tartjuk az edzéseket; mivel profi kategóriás versenyző vagyok, ezért a járványhelyzetben sem kell kihagyni az órákat. Tréning után még a tanulás is jobban megy!

– Származik abból előnyöd a mindennapi életben, hogy légtornázol?

– Először is egészségesebb vagyok, fittebb, egyben boldogabb, amikor egy nagyon nehéz elemet hibátlanul végrehajtok. Jó hatással van az önbizalmamra, büszke vagyok a hajlékonyságomra és a kitartásomra. Egyre több sikert és elismerést kapok, ami szintén nagyon jó érzés.

– Ha megkérnének, hogy ajánld a légtornát, mit mondanál?

– A légtorna nagyon sok lehetőséget nyújt mind a sport, mind a művészet terén. Ha szeretnél olyan sportágat űzni, vagy olyan sportággal foglalkozni, ami „betekintést” nyújt a cirkusz világába, akkor megtaláltad. Én nagyon szeretem, és nem félek a magasban sem. Akit érdekel, a YouTube-on megnézheti a versenyeinkről készült videókat.

– Mit gondolsz, meddig foglalkozol a légtornával?

– Már most az életem része! Ha nincs, mert valamiért kimarad, nehezen viselem a napokat. Mivel nyolcadikos vagyok, a továbbtanulásban is a sporttal tervezem a jövőt, felvételizek a Budapesti Artistaképző Intézetbe. Hogy mit hoz a jövő? Remélem, sikerül, és edzőm, Szabó Lilla artistaművész nyomdokaiba léphetek.

sm.