Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

A magánegészségügynek népegészségügyi feladatokat is el kell látnia

Húszéves a Budai Egészségközpont, amely fontos szerepet játszik a Hegyvidéken nemcsak az egészségellátásban, hanem az egészségnevelésben is, nem mellékesen pedig számos szakterületen világszínvonalú ellátást kínál. A Nagy Jenő utcai egészségügyi intézmény működteti az Országos Gerincgyógyászati Központot is. Önként vállalt népegészségügyi feladataikról és a két évtized tapasztalatairól dr. Varga Péter Pál gerincsebész főorvossal, a Budai Egészségközpont irányítójával beszélgettünk.

– Miért éppen a Hegyvidéken jött létre a Budai Egészségközpont?

– Ennek személyes és szakmai okai vannak, de a véletlen is közrejátszott benne. A kerületben lakom 1981 óta, ráadásul itt, az akkori János kórházban kezdtem dolgozni, úgyhogy igazi hegyvidéki embernek mondhatom magam. Ez a kapcsolat még jobban elmélyült, amikor a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikájának Gerincsebészeti és Rehabilitációs Osztálya, amelynek 1986-tól én voltam az alapító vezetője, a 90-es évek elején a honvédség Királyhágó utcai kórházába költözött. Ez az osztály vált 1996-ban az Országos Gerincgyógyászati Központtá, amely részben a Központi Honvédkórház, majd az Országos Gyógyintézeti Központ szervezetébe integráltan működött. 2004-ben lettünk függetlenek, azóta magánintézményként fogadjuk a betegeket.

– Hogyan kapcsolódik mindehhez a Budai Egészségközpont?

– Az Országos Gerincgyógyászati Központ már az első években úttörő szerepet vállalt a gerincdaganat-sebészetben, annak is köszönhetően, hogy a nemzetközi idegsebészetben és ortopédsebészetben széles körben elterjedtek az általam kifejlesztett implantátumok és eljárások. Ezen az új szakterületen, a komplex gerincgyógyászatban világviszonylatban is az elsők között voltunk a módszertani és sokszakmás együttműködés megszervezésében, valamint egyes kiterjesztett műtéti eljárások rutinszerű végzésében. Egyre több külföldi orvos jött hozzánk, és megismerve a munkánkat vagy ők is alkalmazni kezdték az itt tanult eljárásokat, vagy pedig ide küldték a betegeiket. Ez hamarosan olyan méretűvé vált, amit sem a Központi Honvédkórház, sem a SOTE mint anyaintézmény már nem tudott pénzügyi bevételi oldalról kezelni. Gondoljon arra, hogy a külföldi beteg prémiumbiztosításához képest jóval kisebb költségekkel dolgoztunk csak azért, mert a hazai társadalombiztosítási térítések alapján állíthattuk ki a számlát! Ez teljesen irracionális állapot volt. Ezért döntöttem úgy 2001-ben, hogy nyitok egy rendelőt Budai Egészségközpont néven a Nagy Jenő utcában, és így más financiális környezetben fogadhatjuk a külföldi pácienseket. Ettől kezdve a Budai Egészségközpont kötött szerződést a beteg biztosítójával a műtétekre, amiket utána megrendelt a központtól. A kettő közötti különbség volt a jövedelmünk. Ez az állapot 2004-ig állt fenn.A_maganegeszsegugynek_nepegeszsegugyi_feladatokat_is_el_kell_latnia1

– Ebből tudták fejleszteni a kórházat?

– Pontosan ez történt! Illetve azért nem volt ennyire egyszerű. Állami forrást nem kaptunk, ugyanakkor a 2000-es évek elején, ahogyan már említettem, az Országos Gerincgyógyászati Központ szervezetileg még nem volt magánintézmény. Ennek ellenére egyre több lett a saját tulajdonú, általunk beszerzett eszköz, a műtőnk, a betegkörnyezet már akkor világszínvonalú volt. A Budai Egészségközpont 2004-ben vette át az Országos Gerincgyógyászati Központ üzemeltetését, de csak két évig tartó várakozás után, 2006-ban történt meg az OEP-szerződés privatizálása. Ez kizárólag a működtetésre vonatkozott, a Királyhágó utcai épület az államé maradt.

Nemzetközi színvonalú ellátás

– Ezzel új fejezet kezdődött az Országos Gerincgyógyászati Központ és a Budai Egészségközpont életében.

– Valóban! A magunk urai lettünk, az elképzeléseink szerint alakíthattuk a szolgáltatásainkat. Folytattuk az eszközpark megújítását, a legmodernebb CT-t, MR-t szereztük be, az elérhető legmagasabb színvonalú műtőket építettük. A daganatsebészet és a degenerációs sebészet területén rengeteg újdonság, szabadalom kapcsolódik az intézményhez. Ezeket világcégek fejlesztették jól eladható termékekké. Komoly bevételünk származik ebből ma is, ami lehetővé teszi az intézmény további fejlesztését. Így juthatnak a magyar betegek nemzetközi összehasonlításban is kifogástalan szakmai színvonalú ellátáshoz. Erre rendkívül büszke vagyok.

– Ha az egészségügyben valahol nő a színvonal, ott előbb-utóbb kapacitáshiány lép fel. Hogyan tudják ezt megelőzni?

– A betegszám növekedése egy evolúció, ami állandó fejlődést jelent. De nem is ez az igazi indikátor, hanem a várólista. 2006-ban öt év volt, azért, mert az állami egészségpénztár ennyi műtétet vásárolt. 2013-ban történt egy nagy ugrás, amikor a kormány jelentősen megnövelte a megrendelt műtétek számát – akkor alakult ki a mai volumen. Most egyébként ismét növelni kellene, mert a várakozók száma – részben a COVID miatt – 1100 körüli. Ez két év várakozási időt is jelenthet egy beteg számára. Nagyon fontos megérteni, hogy a várólista a mi intézetünkben finanszírozási kérdés. Ha meglesz a 2021-es új közfinanszírozási szerződésünk, és elegendő forrást kapunk, gyorsan behozzuk a lemaradást. Mindig azt mondom, hogy az összes rászoruló beteget meg tudjuk operálni, megvan hozzá a szakembergárda, adottak a tárgyi feltételek, a mi kapacitásainkon semmi sem múlik: annyi beteget operálunk, amennyit a finanszírozó megrendel tőlünk.A_maganegeszsegugynek_nepegeszsegugyi_feladatokat_is_el_kell_latnia3

– Többször szó esett a fejlesztésekről. Hogyan állnak az eszközökkel?

– A gerincgyógyászat és ezen belül különösen a sebészet rendkívül eszközigényes szakma. Ha nincsenek meg a szükséges technikai berendezések, akkor nem lehet jó munkát végezni. Örömmel mondhatom, hogy nálunk minden rendelkezésre áll. A központ elmúlt húsz éve a folyamatos fejlesztésről szólt. Csak a legfontosabbakat emelem ki: a képalkotó diagnosztika létrehozása, a minden igényt kielégítő radiológiai és az intenzív terápiás osztály megteremtése, valamint természetesen a műtők kialakítása. Egy műtővel indultunk, ma már hétben tudunk operálni. Csak egy szám, de sokatmondó: egyetlen műtő kialakítása és felszerelése meghaladja a 400 millió forintot. Valamennyi eszközünket, gépünket saját pénzből, kisebb részben hitelből vásároltuk. Azért tehettük ezt meg, mert soha nem vettünk ki osztalékot a cégből, ez volt és ez ma is a fejlesztések bázisa. Sokáig a mi orvostechnológiai minőségünk volt talán a legjobb az országban, a legutóbbi években viszont nagy ívű kórházfejlesztések zajlottak le a többi között a Semmelweis Egyetem kórházaiban, Szegeden, Debrecenben, emellett megyei kórházakban is, amit szívből üdvözlök. A Budai Egészségközpont életében újabb állomáshoz érkeztünk most januárban: hetvenágyasra nőtt a magán-fekvőbetegosztályunk.

A szakma legjobbjai gyógyítanak

– Az a bizonyos említett evolúció a betegszámok tekintetében a Budai Egészségközpontban is végbement?

– Igen, a két intézmény kéz a kézben járt és jár jelenleg is, holott teljesen más a karakterük. A Budai Egészségközpont klasszikus magánszolgáltató, itt az állami társadalombiztosítás nem vehető igénybe. Amikor létrehoztam, kifejezetten a külföldi gerincbetegekre fókuszáltam, a kivizsgálásukhoz azonban más orvosszakmákra is szükség volt. Az ebben részt vevő kollégák pedig a privát betegeiket is nálam kezdték fogadni. Figyelek arra, hogy a szakma legjobbjai vegyenek körül minket. Ma már negyvenöt szakterület képviselteti magát a Budai Egészségközpontban, a gyógyítás szinte teljes vertikumát lefedjük. A minket választó pácienseket végig tudjuk vezetni a prevención, diagnosztikán, terápián át egészen a gyógyulásig. Törekszünk a nemzetközileg is újdonságnak számító eljárások bevezetésére. A legfrissebb fejlesztés a nagy teljesítményű MR és ultrahang vezérelte, úgynevezett „fúziós” biopsziás eljárás bevezetése a prosztata daganatai esetében: ez nagyszerű példa arra, hogyan lehet egy új high-tech ellátást Magyarországon is meghonosítani. Jelen pillanatban csak nálunk elérhető ez a vizsgálat, amely végleg felválthatja a régi, végbélen keresztül végzett szövetnyerést. Biztos vagyok abban, hogy óriási lépést tettünk a prosztatadaganat korai diagnózisa és kezelése terén.A_maganegeszsegugynek_nepegeszsegugyi_feladatokat_is_el_kell_latnia4

– Miben lépnének előre?

– A gerincgyógyászat szempontjából elsősorban a kapacitásbővítésben! Minden azon múlik, és ezt fontos sokszor kihangsúlyozni, hogy a kormány mekkora összeget szán az államilag finanszírozott ellátásokra, műtétekre. A várólistának három hónap alá kell kerülnie, ez nem kétséges. Ha zöld utat kapunk a műtétek számának növelésében, akkor azonnal megkezdjük egy új kórházi szárny építését a Királyhágó utcai telken. A tervek már készen vannak, és mondhatom, igencsak grandiózus az elgondolás. Az új épületben helyet kap egy 110 ágyas fekvőbetegrészleg és egy nyolc egységből álló műtéti blokk is. Ehhez csatlakozna egy 21 ágyas intenzív osztály, ami komoly kapacitásbővítést jelenthet, hiszen a műtétek előfeltétele az aneszteziológiai és intenzív orvosi környezet.

– Mik a leggyakoribb műtétek?

– Az ágyéki porckorong-degeneráció és következményei az a betegség, aminél a legtöbb műtétet végezzük, a várólistás beavatkozások szinte csak ilyenek. Minden más betegség sürgősséggel bír; a daganatok, a fertőzések, a komoly deformitások akár órák alatt gerincvelői bénulást, vérkeringési vagy légzési komplikációkat okozhatnak. A gerincproblémák népbetegségnek számítanak. Hozzá kell tenni, hogy a pontos diagnózis kiemelkedően fontos, az egyforma tünetek és panaszok, a derék-, nyak-, vállfájás mögött ugyanúgy lehet a ritkábban előforduló daganat, mint a gyakori degeneratív porckorong-elváltozás. Ha már tudjuk, mi okozza a bajt, degeneratív elváltozásoknál először a nem műtéti kezelés következik, ami a betegek 99 százalékát karban tudja tartani. Az ilyen elváltozásoknál a műtét csak a hosszan tartó, sikertelen nem műtéti kezelések után jön szóba, kivéve akut esetekben, amiknél természetesen a tünetek függvényében akár azonnal operálni kell. Ez utóbbi betegcsoport mintegy 35-40 százalékát teszi ki a műtéti kapacitásunknak.

Megelőzés és ismeretterjesztés

– A gerincbetegségek jó része az életmóddal függ össze. Jut idejük a megelőzésre, a betegedukációra?

– Mind a kettővel foglalkozunk. A prevenció és az ismeretterjesztés egyaránt nagyon fontos. Persze ez nem csak a gerincbetegségekkel kapcsolatban van így. Saját YouTube-csatornát működtetünk, amin a legkülönbözőbb betegségekkel kapcsolatban adunk tanácsokat. Például a Magyar Televízióban látható COVID-időstornaprogram a mi gyógytornászainkkal készült. Rengeteg jól használható prevenciós füzetet és könyvet adtunk már ki, ilyen a Gerinckontroll, vagy a most decemberben megjelenő átfogó kiadvány, az Útikalauz az egészséghez.A_maganegeszsegugynek_nepegeszsegugyi_feladatokat_is_el_kell_latnia5

– Részt vesznek a kerületi egészségprogramokban is.

– Nagyon korán bekapcsolódtunk az önkormányzat egészségmegőrző programjaiba, tizennyolc éve jelen vagyunk a Hegyvidéki Napok szűrésein. Vannak szolgáltatásaink, amiket a kerületi lakosok ingyen vehetnek igénybe. A COPD-betegeknél nagy gond a rohamszerűen jelentkező nehézlégzés, a rekeszizom kondícióját ugyanakkor speciális gyakorlatokkal lehet erősíteni. Csoportokat szervezünk a kerületieknek, és megtanítjuk őket ezekre a légzéstechnikákra. Külön radiológiai kapacitást biztosítunk a hegyvidékieknek; ha hozzánk küldi betegét a háziorvos, gyorsan és ingyenesen – ha van rá szerződésünk, a közfinanszírozás keretében – elvégezzük a képalkotó vizsgálatokat. Nagyon jó az együttműködés a háziorvosokkal a prevenciós aktivitásban, a szűrések terén, a felvilágosításban is, rendszeresen tartunk előadásokat a kerületben.

– Hogyan tudnak segíteni most, vírushelyzetben?

– Önként vállaltuk, hogy a COVID-ellátás részeként soron kívül fogadjuk azokat, akiket a hegyvidéki háziorvos fertőzöttgyanúsnak lát. Van egy COVID-ambulanciánk és COVID-osztályunk is. Ahogy beindulnak az oltások, ezek beadásában is szerepet vállalunk majd, természetesen térítésmentesen. Mindenhol elmondom, hogy egy magánvállalkozásnak akkor van létjogosultsága, ha valódi népegészségügyi igényeket elégít ki. Önmagában az, hogy elmegyek orvoshoz, és ezért pénzt fizetek, számomra nem vonzó szolgáltatói alternatíva. Ám ha egészségügyi szolgáltatóként olyat ajánlok, amit más nem tud adni, az már komoly dolog. Ennek szellemében működik a nyolcszáz munkatársat foglalkoztató Budai Egészségközpont mindhárom telephelyén, a Nagy Jenő utcában, a Királyhágó utcában és a Váci úton.

sm.