Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Jelentős felújítások kezdődtek a Szent János Kórházban

Felújítási munkálatok zajlanak a Szent János Kórház központi telephelyének számos épületében, a Kútvölgyi-tömbben és a Budai Gyermekkórházban. A jelenlegi, a hamarosan induló és a következő években megvalósuló fejlesztésekről dr. Molnár-Gallatz Zsolt stratégiai főigazgató-helyettes adott átfogó képet.

  • Szokatlan és persze bizakodásra okot adó látvány fogadja azokat, akik mostanában a Szent János Kórházban járnak: szinte mindenütt felújítások zajlanak, lépten-nyomon a munkásbrigádok állványait kell kerülgetni. Mi mindent érintenek a munkálatok?
  • Még a járvány kezdete előtt, 2020 elején jelentette be a miniszterelnök, hogy fertőtlenítő célú felújítási program indul a kórházakban. Ez nem csak arról szól, hogy kifestjük a kórtermeket. Minőségi előrelépés történik az infrastrukturális és higiénés viszonyokban: burkolatokat cserélünk, új világítótesteket, kapcsolókat szerelünk fel, és ahol szükséges, korszerűsítjük a villanyhálózatot. Vizesblokkokat újítunk fel, indokolt esetekben pedig újakat alakítunk ki. Az idegsebészet és traumatológia épületében betegszobákat komfortosítunk oly módon, hogy a hatágyas szobák négyágyasok, a négyágyasok pedig kétágyasok lesznek, és kétszobánként egy közös vizesblokkot hozunk létre. A traumatológia első és második emeletén újabb betegszobák kialakítására nyílik lehetőség, mivel az eddigi orvosi, szakdolgozói helyiségeket a beépítendő tetőtérbe költöztetjük. Az orvosok, szakdolgozók elhelyezési körülményein is szeretnénk javítani, ezért a legrosszabb állapotú nővéröltözőket, dolgozói vizesblokkokat is felújítjuk. Az épületek belső terei mellett a külső környezetet is rendezettebbé tesszük, a kórház útjairól eltüntetjük a kátyúkat, javítjuk a közvilágítást, valamint az év második felében megújítjuk a közforgalmú autós portáinkat.Jelentos_felujitasok_kezdodtek_a_Szent_Janos_Korhazban2
  • Hogyan érintik a felújítások a betegellátást?
  • Alapvető elvárás, hogy a munkálatok mellett is folyamatosan biztosítanunk kell a betegellátást. Egyetlen osztályt sem lehet bezárni, ezért az épületeket csak szakaszolva, komoly szervezéssel tudjuk felújítani. Eddig mintegy 16 ezer négyzetméternyi területet adtunk át a kivitelezőknek, ebből körülbelül 9 ezer négyzetméter készült el. Jövő év tavaszáig további 30 ezer négyzetméter megújítása vár még a szakemberekre. Jelenleg a II. számú belgyógyászaton, a traumatológia és idegsebészeten, az urológián, a Budai Meddőségi Centrumban, a központi rehabilitációs osztályon, a főbejárat épületében, továbbá a Kútvölgyi-tömbben zajlik a felújítás. A pesthidegkúti ápolási osztályt, a Pethényi közben működő tüdőgondozót és a kórház ikonikus épületét, a Szintemelőt már teljesen rendbe tettük.
  • A nyár elején döntött arról a kormány, hogy 11 milliárd forint támogatást biztosít a Kútvölgyi-torony homlokzatának rekonstrukciójához. Hogyan halad ez a beruházás?
  • A kormány támogatásával megkezdtük a közvéleményben „csernobilinak” csúfolt, lecsupaszított homlokzat hőszigetelését és újraburkolását. Ez nemcsak egészségügyi, hanem műemlékvédelmi projekt, aminek keretében az 1943-ban átadott épület főbejárata felett egykor látható, az ifjúság, a család és az egészség kapcsolatát ábrázoló mozaikképet is visszaállítjuk. Az eredeti tervek szerint a főbejárat mellett, két oldalon egy-egy szobor is állt volna, amiket a második világháború miatt már nem készültek el – ezek helyén új szobrok lesznek. A fő cél azonban természetesen a toronyépület ismételt bevonása a magas szintű fekvőbeteg-ellátásba.Jelentos_felujitasok_kezdodtek_a_Szent_Janos_Korhazban1
  • Mi lesz a járványidőszak alatt karanténkórházként működő toronyépület további funkciója?
  • Miután a következő év elejéig a Kútvölgyi-torony összes szintjén befejeződik az állagmegóvó felújítás, ide költöztetnénk a központi telephelyről a belgyógyászati osztályokat, ami jelentős javulást hoz majd az ellátásszervezésben, hiszen a komplexebb kivizsgálások miatt nem kell az egyik épületből a másikba tologatni a betegeket. A terveink szerint a sebészetet, az urológiát és az intenzív osztályt is áthoznánk, így egyes pavilonok felszabadulnának a központi telephelyünk alsó részén. Ezekben lehetne majd elhelyezni a középső platón lévő gyermekellátó egységeket, ugyanis a következő években itt épülne fel az új központi tömb. Fontos tudni, hogy minden osztály, amit elköltöztetünk, a jelenleginél jobb, felújított körülmények közé kerül addig is, amíg elkészül az új tömbépület.
  • Milyen szerepet tölt be majd az új kórházépület?
  • A tervezési munka kellős közepén vagyunk, most egyeztetjük az osztályok orvosi és ápolási vezetőivel a közbeszerzésen kiválasztott TSPC tervezőiroda által készített vázlatterveket, osztályos szükségleteket, elhelyezéseket. A tervek szerint az aktív ellátások az új épületbe kerülnének, egy részük pedig a kórház legfelső részén maradna. A betegellátás gördülékenyebbé tétele érdekében összekapcsolnánk az új épületet és a Kútvölgyi-tömböt. A tervezés a jövő év első felében zárulhat le, ezután hirdetnénk közbeszerzést a kivitelezésre. Az építkezés várhatóan három-öt évig tartana.
  • A Hegyvidék lakói régóta várják, hogy végre elkészüljön az új, önálló szakrendelő a Kútvölgyi-tömbben. Hol tart ez a fejlesztés?
  • Célunk, hogy a Szent János Kórház szakrendelői kapacitásaiból, amit csak lehet, a Kútvölgyiben tegyük elérhetővé a betegek számára. Ez a folyamat már megkezdődött, fokozatosan bővítjük a szakrendelések számát – most éppen az urológiát és a bőrgyógyászatot költöztetjük. Az itteni rendelések felújított területekre kerülnek, az idén a második és a harmadik emeletek betegforgalmi tereit tesszük rendbe, valamint a közlekedőmagban lévő összes vizesblokkot korszerűsítjük, a strangokat is kicseréljük. A szakrendelő további műszaki és funkcionális fejlesztésének részletein jelenleg is dolgoznak a tervezők – erre a feladatra, a centrumkórházi beruházáshoz hasonlóan, a TSPC nyert megbízást. A tervezői munka egyik fontos kérdése, hogy milyen módon helyezzük el a telken a leendő egynapos sebészeti egységet. Az épület megújításával együtt radiológiai eszközfejlesztést is szeretnénk megvalósítani: önálló CT-t szereznénk be a szakrendelőnek, és megújítanánk a röntgeneket, mammográfokat, ultrahangos készülékeket.Jelentos_felujitasok_kezdodtek_a_Szent_Janos_Korhazban3
  • Mik a terveik a Szent János Kórházhoz tartozó Budai Gyermekkórházzal kapcsolatban?
  • A két régi villaépületben és az új, 1998-ban átadott épületben is megkezdtük a régóta esedékes karbantartó felújításokat, ezzel a következő öt-hét évre megfelelő körülményeket biztosíthatunk a Budai Gyermekkórházban. Azt követően, hogy a Szent János Kórházban elkészül az új központi tömb, és a Kútvölgyi-toronyból odaköltözhetnek a belgyógyászat, a sebészet és más osztályok, egy nagy, átfogó felújításon eshet át a toronyépület. A toronyban helyezhetjük majd el a gyermekellátásokat, amelyek most félig a Szent János Kórházban, félig pedig a rózsadombi telephelyen működnek. A fejlesztéssel megszüntethető lesz a Budai Gyermekkórház jelenlegi zsúfoltsága, s megfelelő módon tudnánk biztosítani a gyerekek és a szülők együttlétét is. A gyermekkórház Bolyai utcai épületeit, miután a nagyszabású fejlesztés megvalósul, visszaadnánk az államnak.Jelentos_felujitasok_kezdodtek_a_Szent_Janos_Korhazban4
  • A napokban jelentette be Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter az Ali utcai gyermek- és ifjúságpszichiátriai rehabilitációs osztály 1,2 milliárd forintos fejlesztését.
  • Ezzel az ellátóhellyel természetesen hosszú távon számolunk. Egy régi, használaton kívüli villaépületet, ami évtizedeken át a vastüdős gyerekek ellátását szolgálta, ismét bekapcsolunk a betegellátásba. Ezáltal megduplázzuk a járóbeteg-kapacitásainkat, míg a fekvőbeteg-ellátásban részesülő fiatalok száma a másfélszeresére emelkedhet, és egy szakmai módszertani központ is létrejöhet.

n.