Az angoloké a Városmajori Foci Kupa

Nyolc „ország” részvételével egynapos, pörgős mini labdarúgó-Európa-bajnokságot szervezett a Hegyvidéki Szabadidősport Nonprofit Kft. a Városmajori Gimnázium melletti műfüves pályákon. Csak amatőrök indulhattak, méghozzá a jelenleg is zajló, részben hazai rendezésű Eb-re kijutó csapatok színeiben. Kizárólag 16 éven felüli, védettségi igazolvánnyal rendelkező játékosok nevezhettek, és igazolt NB 1-es vagy NB 2-es labdarúgók nem szerepelhettek, hogy ily módon is biztosítva legyenek az egyenlő esélyek.
A magyar színeket a XII. kerületi rendőrkapitányság képviselte. „Fiainknak” nem sikerült megismételni az Európa-bajnokságon látott nagy bravúrokat, de a hatodik helyre így is odaértek.Az_angoloke_a_Varosmajori_FocikupaEz annak fényében egyáltalán nem rossz eredmény, hogy a négyes csoportjukból került ki az első két helyezett, jelesül az angolok és a németek, akik – a három nappal később az Eb-n is létrejövő angol–német nyolcaddöntőhöz hasonló – izgalmas, parázs finálét játszottak. Az élet ismételte önmagát, ugyanis ahogy a „nagyoknál”, úgy itt is a szigetországiak győztek. Ráadásul előtte valamennyi mérkőzésüket megnyerték, pedig egyetlen cseréjük sem volt – a tűző napot és a 30 fok feletti hőséget figyelembe véve nem kell külön ecsetelni, mennyire hősies tett ez.
Pedig nem is egy összeszokott társaságról van szó, mint kiderült, kifejezetten erre a villámtornára álltak össze a focisták. Elmondták, hogy Újpestről és Dunakesziről érkeztek, és bár ismerik egymást, még soha nem játszottak együtt. A szervezéssel, a pályákkal és az ellátással – a szervezők zsíros kenyérről, izotoniás italokról és frissítőkről is gondoskodtak – nagyon elégedettek voltak, s külön kiemelték, hogy jó lenne minél több hasonló programot szervezni Budapesten, mivel láthatóan van rá igény. Részükről biztosan: minden vágyuk, hogy az esetleges következő tornán megvédjék a bajnoki címüket.
A mostani győzelemből oroszlánrészt vállalt a 18 gólt szerző Barta Simon, aki valójában nem csatár, hanem balszélső. „Az UTE Labdarúgó Akadémián nevelkedtem, ahonnan éppen most öregedtem ki, úgyhogy csapatot keresek. Nagypályán érzem magam igazán jól, de korábban futsaloztam is, így a terem sem idegen tőlem” – nyilatkozta a Városmajori Foci Kupa gólkirálya. Természetesen neki is járt a győzteseket megillető magyar válogatott szurkolói focimez, valamint a kupa és az aranyérem, míg a második és harmadik helyezett csapat érmeket kapott.

M.