Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Diákönkormányzati nap az Arany János iskolában

Évtizedes hagyomány, hogy a diákönkormányzat „veszi át a hatalmat” az utolsó tanítási napon a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban. A diákképviselők ilyenkor szervezik meg a DÖK-napot. Mivel a járványhelyzet miatt hosszú ideig tartott a kényszerű bezártság, ezúttal az egész program a sportra, a mozgásra épült.
Éppen ezért nemcsak a „kötelező” elemnek számító hatórás foci szerepelt a kínálatban, hanem kosárlabda- és röplabdabajnokságot is hirdettek a rendezők. Mindegyikre bőven akadt jelentkező, ráadásul erre az alkalomra mindig eljönnek az öregdiákok is, hogy megmérkőzzenek a maiakkal, így igazi presztízscsatákat láthatott a szurkolósereg, amit tovább fokozott, hogy a tanárok fociban saját csapattal indultak. Bár a tíz résztvevőből a végső győzelmet a 11. évfolyam több osztályból összeálló gárdája szerezte meg, a pedagógusok azért megmutatták, hogy a pályán is komolyan kell venni őket.Diakonkormanyzati_napKözben azok sem unatkoztak, akik inkább az egyéni sportágakat részesítik előnyben, ők egyebek közt csocsózhattak, pingpongozhattak. Természetesen a tánc sem hiányozhatott, az interaktív Just Dance videojáték zajos sikert aratott a nézők és a táncosok körében egyaránt.
A diákönkormányzati nap előtt két környezeti akció is színesítette az Arany János iskola közösségi életét. A 4. b osztály tanulói az általuk gondozott kiskertben vadszőlőt, rózsát és vérszilvát ültettek, míg a végzős nyolcadikosok facsemetékkel gazdagították az oktatási intézmény kertjét.

MM.