Az elfeledett zugligeti Szarvas-fürdő

Érdekes hírről számolt be a Hölgyfutár című folyóirat 1851 nyarán: „A szarvashoz címzett zugligeti vendéglő mellett gyógyvízre bukkantak, mely már fürdőre használtatik. Ha jó és bő lesz e forrás, úgy a zugliget kellemei rendkívül emelkedni fognak.” (Hölgyfutár, 1851. augusztus 21.)

Alig néhány nappal később a Pesti Napló már így fogalmazott a fantasztikus látványosságról: „A Zugligetből írják, hogy ott az elkomorult idő daczára is igen jól mulatnak a bájos természet kedvelői. A Fáczán vendéglőnél mindenkor terített asztal várja őket, s Pini Miska »lelkes magyar nótákat« húz nekik jó pénzért. Nagy kényelmére van a bájos természet kedvelőinek a vas fürdő is, mely ez idén nyittatott meg először a »Szarvashoz« czímzett vendéglőnél. E fürdő szembetűnő gyógyerővel bír, mely miatt már eddig is számos látogatónak örvendett, jövőre pedig még többre tarthat számot. Ez évben ugyan nem volt oly élénk sem a Zugliget sem a Svábhegy, mint előbbi években, s ezt a nem igen kedvező időjáráson kívül a laktulajdonosok tulcsigázott követeléseinek róhatni fel. Jövőre bizonyosan alábbhagynak, s észreveszik, hogy csakugyan jobb a sok garas, mint a kevés forint.” (Pesti Napló, 1851. augusztus 23.)

Eperjessy István, a működését 1891-ben megkezdő Zugligeti Iskola igazgatója, az 1892. július 13-án megalakuló Budapest-Zugligeti Egyesület titkára, pénztárosa számtalan cikket írt a Hegyvidék forrásairól és vizeiről. Az Eltemetett források című tanulmánya a kerületi források érdekes történetét taglalta. Ezekben többször megemlítette a zugligeti Szarvas-fürdőt is.

„A budai hegyvidék, amely ideális fekvésénél, pormentes ózondús levegőjénél fogva a legszebb és legkiválóbb üdülőhelyek és kirándulóhelyek egyike, jelenleg vízben szegény. Nem így volt ez a múltban. A budai hegyvidék bővizű forrásokban, patakokban bővelkedett. […] A Zalai út mentén a Zalai út és a Dániel út sarkától lefelé számított első vízbuktató alatt van egy bővizű forrás, amelyből addig, amíg e vidéken víz nem volt a lakosság a vizet szamárháton puttonyokban hordta. A vízvezeték bevezetésével e forrást nem használják, nem tisztítják, az már meglehetősen eldugult és jelenleg száraz tüskékkel, gallyakkal hányták be. Ezen forrás vizéből egy nagy medencét lehetne állandóan megtölteni, amely uszoda vagy strandfürdő céljaira szolgálhatna. Még gyerekkoromban a Zugliget régi lakóitól gyakran hallottam emlegetni, hogy a mai Szarvas vendéglő helyén még a múlt század elején egy fürdő állott, melyet egy kénes melegforrás táplált. Az egész Szarvas telep berendezése egy fürdő képét mutatja és annak udvarán a múltban mindig számos rozsdás vascső hevert. Az angolkisasszonyok templomával szemben az Áldásy-féle telek egy darabon állandóan nedvesebb, ezen a részen a kerti vetemények nem teremnek meg és a hó itt olvad el legelőbb. A környék lakói szerint itt lehetett a fürdő melegforrása. Szakáll Lukács pasaréti építőmester gyakran mesélte, hogy ezen a környéken pincejavítás illetve víz-mentesítés közben egyik munkása melegforrásra bukkant, ő a gödröt azonnal behányatta és a munkást más helyre rendelte ki. Fürdőt szeretne ide építeni, vagy átadni a titkot, ha kártalanítják. […] A Zugliget, amely a fővároshoz való közelségénél, ózondús levegőjénél, szélmentes fekvésénél fogva elsőrendű nyaralóhely lenne, nagyon érzi egy uszoda vagy strandfürdő hiányát. A nyaralók a legnagyobb nyári hőségben, túlzsúfolt villamosokon háromnegyedóráig kénytelenek utazni, amíg a legközelebbi uszodáig, a Lukács-, Császár-, vagy a Rudas-fürdőhöz eljutnak. Óriási áldás lenne e vidékre, ha az említett kénes melegforrás felkutatható lenne és annak vizéből, vagy esetleg a Zalai út mentén, városi területen ma is meglevő hideg forrás napon melegített vizének felhasználásával egy uszoda vagy strandfürdő létesíthetnék. A közterületen a közönség elől elzárt források, továbbá a magánterületen levő források megnyitása által az eltikkadt kiránduló közönség üdítő tiszta forrásvízhez jutna.” (Budai Napló, 1928. április. 29.)

Az egyik 1931-es lapban azt olvashatjuk, hogy „özv. Schillingerné, aki a Szarvas vendéglőt körülbelül 30 évvel ezelőtt bérelte, még emlékezett a fürdőre, amelynek kazánja még 20-25 évvel ezelőtt a Szarvas telep udvarán hevert. A Szarvas telepen levő 3 kút, amelyet a múltban már csak tűzbiztonsági okokból tartottak fenn, annyira vastartalmú volt, hogy a csöveket évente kellett tisztítani.” (Budai Napló, 1931. szeptember 1.) Egy másik beszámoló megemlíti, hogy „a hegyvidék új képviselői sem röstellhetik, ha a Szarvas-vendéglőnél, a 70 év előtt (tehát 1860-ban – a szerző) eltűnt kénes hőforrás felkutatását és ott ismét egy kénes hévízi fürdő létesítését vallják programjuk egyik sarkalatos tételének”. (Budai Napló, 1931. február 14.)

Az 1873-as és az 1882-es térképen sem látható vízfelület a Szarvas vendéglőnél, így feltételezhető, hogy a mellette létrejövő gyógyfürdő nem volt hosszú életű. Ezt támasztja alá az is, hogy számtalan ilyen vízzel kapcsolatos vállalkozás ment tönkre a Zugligetben az 1800-as évek közepén. A Szarvas-fürdő tehát valamikor az 1860-es évek végéig működhetett. Az eltemetett meleg forrás azonban folyamatosan foglalkoztatta a közvéleményt, és szinte tíz-, húszévente keresték azt, hogy újraélesszék.

A Budai Napló 1929-ben ezt a kérdést tette fel: „Kiesne a világ kereke, ha már a fáma úgy tudja, hogy a Zugliget tornácában, a Szarvas-vendéglőnél kénes vízű fürdő volt, egy kicsit széjjel néznénk, nem lehetne-e azt a vizet megint megkeresni valahol?” Pár évvel később a Zugligeti Egyesület is foglalkozott a témával az egyik 1934-es ülésén, amiről „Zugliget keresi régi kénes fürdőjét” címmel közölt hírt a Budai Napló: „A budai hegyvidék egyik romantikus része ez, amely nemcsak mint üdülőhely, mint a főváros nyaralóhelye, de száz évvel ezelőtt, mint Buda egyik jelentős forró kénes fürdője szolgálta már a fürdőügyet és a mai Szarvas vendéglő helyén 60 vendégszobával rendelkező fürdőtelep állott. Hogy pusztult el, hová veszett el forrása, ma nehezen megállapítható, de Budapest történetírói majd kikutatják ezt is. Tény, hogy erőshatású, forró fürdője volt s ennek újbóli föltárása képezi ma a zugligeti társadalom egyik jelentős óhaját, mert ennek révén fürdőhellyé emelkednék, szaporítva fürdőink számát olyan helyen, ahol a környezet méltó a fürdőhöz.” (Budai Napló, 1934. december 6.)

Az ülés végén Oszoly Kálmán, a Zugligeti Egyesület elnöke indítványozta, kérjék fel Pávai Vajna Ferencet, aki az ország első geológusa és Buda fürdőügyének fellendítője volt, hogy – a Zugliget fürdőügyeit és forrásviszonyait ismerve – segítse az egyesületet a régi forrás újbóli feltárásában, ami fürdőjelleget adhatna Zugligetnek. Nem tudjuk, lett-e ebből valami, de valószínűleg nem, mivel négy évvel később lakossági összefogás nyomán a helyiek arra kérték a kormányt, rendezze az egykori zugligeti fürdő kérdését.

„Második pont, melynek megvalósításai nélkül minden út, nyaralótelep, szálló és vendéglő építése illuzórikus: a strandfürdő kérdése. Tudvalevő dolog, hogy a Szarvas-vendéglő egy fürdőtelep középpontja volt. A víz, amely ezt a fürdőt szolgálta, nem tűnt el. Még ma is pince-mélységű helyen buzog ez a bővizű melegforrás, egy pár csákányvágással felszínre lehet hozni ezt a megfizethetetlen kincset, mely gazdaggá és virágzóvá teheti az egész környéket. A legeldugottabb kis porfészkek is »strand«-ot építenek és itt befalazzák a forrásokat, nehogy egy zugligeti fürdő konkurenciát teremtsen a Gellértnek, a Császárnak, vagy, mondjuk, a Csillaghegynek. Hagyjuk abba végre a halogatás politikáját! Mi is kérünk egyszer egy kis nagyvonalúságot! Itt nem 10-15 telektulajdonos egyéni érdekéről van szó, a tervek sürgős megvalósítása nemcsak az egész vidéknek, hanem a köznek, a fővárosnak is bőven kamatozó érdeke. Lássunk hozzá a munkához. Az eredmény biztos szép lesz.” (Budai Napló, 1938. augusztus 18.)

A kezdeményezés azonban nem talált nyitott fülekre, mivel néhány héttel később a Budai Napló arról számolt be, hogy az „államtitkár úr memorandumunkra a legnagyobb udvariassággal válaszolt, de kénytelen – mint mondja – anyagi okokból a kérés elől elzárkózni. A Szarvas Gábor-út kiszélesítése és a telkein nyitandó fürdő ügyében folytatott számításai szerint a hatalmas telekkomplexum felosztása 150-160.000 pengő költséggel járna, márpedig a mai gazdasági körülmények között kilátástalan, hogy egy ilyen összeg hamarosan megtérüljön. Sajnálja, hogy a jelen helyzetben a kérés megoldására nem talál lehetőséget.”

Erre újabb lakossági levél érkezett, amelyet több mint négyszáz magas rangú ember és ingatlantulajdonos írt alá, azonban erre már nem jött válasz, így a strandfürdő létesítése álom maradt.

A második világháború, majd az 1956-os forradalom után újra előtérbe került a kérdés, amikor a XII. kerületi tanács kezdett el nyomozni az eltűnt fürdő után, és tervezte annak helyreállítását. „A XII. kerületben, a Zugligeti út kanyarulatában, a régi Szarvas-vendéglő helyén egy fürdő állott. Zugliget lakossága gyakran emlegeti a Szarvas-fürdőt, amelynek, a régiek szerint langyos, kénes vize volt. A mostani vízellátási zavarok a XII. kerületi tanács figyelmét felhívták az elveszett fürdőre. Megindult a nyomozás a forrásvíz felkutatására. Ezenkívül a tanács városfejlesztési tervébe tartozik, hogy a Zugligetet bekapcsolják az idegenforgalomba és ezért a Zugligeti út és a Szarvas Gábor utca környékét korszerűen átrendezik. A múlt rendszer mulasztásait kívánjuk most pótolni, hogy a Zugliget ismét a budapesti közönség egyik kedvenc kirándulóhelye legyen és emellett az idegenforgalom szolgálatába állítjuk. A Zugliget festői környéke is megérdemli, hogy az elhanyagolt területeket rendbe hozzuk, parkírozzuk, átrendezzük. A Szarvas-fürdő feltárása szorosan belekapcsolódik városrendezési tervünkbe. A fürdő kettős célt szolgálna, a forrás vizét bekötnénk a vízhálózatba, amivel újabb vízmennyiséget nyerünk. Ezenkívül a fürdő helyén strandfürdőt létesítünk, ami idegenforgalmi szempontból sem közömbös. Egyelőre azonban meg kell találni az elveszett Szarvas-fürdőt. A nyomozás megindult. A Zugliget alapos ismerőjének, dr. Pápa Miklósnak vezetésével egyelőre munkaközösség vállalta a források feltárását. A kutatók optimizmusát növeli, hogy az egész Szarvas-telep berendezése fürdő képét mutatja. Egy másik föltevés szerint a fürdőt nem forrásvíz táplálta, hanem az udvaron fellelt kutakból vitték a vizet a fürdőház medencéjébe. Szakvélemények szerint a Szarvas-fürdőnek 16-18 fokos langyos, kénes vize volt. Erre utal, hogy a régi Szarvas-vendéglő helyén és környékén a hó jóval hamarabb olvad el, mint a Zugliget többi részén. Jó helyen keresik tehát a Szarvas-fürdőt, amelyet egyébként történelmi levegő vesz körül. A tanács idei költségvetésébe azonban nem fért bele a Szarvas-fürdő feltárása és egyelőre a Zugliget és környékének rendezésére szorítkoznak.” (Magyar Nemzet, 1958. február 11.)

Hiába a sok terv, az utolsó mondatban ott rejlik az örökös probléma: nem volt pénz a megvalósításra. Azóta a tér teljesen átalakult, a vendéglő épületének nyoma sincs, így bizonyára már sosem nyit ki újra az egykori zugligeti Szarvas-fürdő. Mi is csak annyit tehettünk most, hogy továbbadtuk hírét az utókornak.

F. G.