Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hosszu_szunet_utan_ujbol_ulesezett_a_kepviselo-testulet

Hosszú szünet után újból ülésezett a képviselő-testület

A normafai lombkorona-tanösvény, „A Hegyvidék főutcája” projekt és a Böszörményi úti irodaházak bontásával járó ingatlanfejlesztés is téma volt a képviselő-testületi ülésen, amelyet a járvány miatti hosszú kényszerszünet után az idén először hirdetett meg a Hegyvidéki Önkormányzat.

Hogyan néz majd ki a normafai lombkorona-tanösvény, amit a lebontott Budai Sport Hotel telkén valósítana meg a Hegyvidéki Önkormányzat? Erről tartott ismertetőt tervezőként a Hello Wood Studio a júniusi képviselő-testületi ülés kezdetén. Huszár András ügyvezető elmondta, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség által javasolt első változathoz képest – ami a hegygerincet egy kilométer hosszan követő sétányt, annak végén pedig harminc méter magas kilátót képzelt el – cége egy „szelídített”, kilátó nélküli, több szakaszra bontott nyomvonalat vázolt fel.

Civil szervezetek bevonásával készült el végül a harmadik, széles körű támogatást élvező változat, ami alapján kizárólag az egykori hotel területén, egy szennyezett erdőrész revitalizációjával valósulna meg a fejlesztés. Vadász Gábor (Momentum) és Vágó István (DK) érdeklődésére Pokorni Zoltán polgármester arról beszélt, hogy a tanösvény a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatásával épülne meg – a kivitelezés pontos költségét a közbeszerzést követően lehet majd tudni –, míg a fenntartási kiadásokat a belépődíjak fedezhetik.

*

„A Hegyvidék főutcája” programról az önkormányzat munkatársa, Hölzel Gábor projektvezető tartott ismertetőt. A Tér_Köz forrást nyújtó Budapest Fővárosi Önkormányzat négy alprojekt tartalmát és költségvetését fogadta el. Ezek közé tartozik a Hollósy Simon utcai játszótér fejlesztése, aminek tervei a környékbeliekkel folytatott egyeztetések alapján váltak véglegessé. A reformkorhoz és a Hegyvidék történetéhez is kapcsolódó játszótéren több egyedi játék kap helyet, ezek egyebek közt a Lánchidat, a Kisfaludy gőzhajót és a gőzmozdony vontatta első fogaskerekű vasutat idézik vissza. A közelben, a Böszörményi út több részén közösségformáló gyermekprogramok valósulhatnak meg.

Támogatott alprojektként interaktív digitális adatbázis készül a Böszörményi út épített és kulturális örökségéről, ami a társasházak falán elhelyezendő QR-kódok segítségével tárul majd fel az érdeklődők előtt. A Városháza téren és a Királyhágó téren felállított digitális információs oszlopok helytörténeti érdekességek mellett a környékbeli szolgáltatásokról nyújtanak tájékoztatást. Tervezés alatt áll még a portálfelújítási program, aminek keretében számos üzlethelyiség kirakata újulna meg az egységes, rendezett utcakép érdekében.

*

Több előterjesztést is ellenszavazat nélkül hagyott jóvá a képviselő-testület. Ezek közé tartozik a lakásrendelet módosítása, ami alapján azokkal is lehet majd új lakásbérleti szerződést kötni, akiknek korábbi szerződése lakbérhátralék miatt megszűnt, de vállalják, hogy egy kisebb és olcsóbban fenntartható önkormányzati bérlakásba költöznek, és megállapodást kötnek a fennálló tartozásuk részletekben történő megfizetésére. A várhatóan szeptembertől üzemelő Hegyvidéki Közszolgálati Fecskeház bérbeadásának szabályai is a felmerült igényekhez igazodnak – például 40 év felett is igényelhetnek bérlakást az önkormányzat és intézményei alkalmazásában álló dolgozók, ha krízishelyzetbe kerültek.

A közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet kiegészült a Normafa zajvédelmével foglalkozó részekkel – így bírsággal sújtható az, aki indokolatlanul zavar másokat a pihenőterületen hangosítóberendezéssel –, törvényváltozás miatt pedig megszűnt a vasárnapi házasságkötés lehetősége. A Hegyvidék Ifjú Pedagógusa Díjban részesíthető tanítók, tanárok száma évi kettőről négyre emelkedik. Arról is döntöttek a képviselők, hogy a Normafa Gondozási Központ demensek és nem demensek ellátását együttesen biztosító, önkénteseket is foglalkoztató intézménnyé alakul szeptembertől.

Halász Aladár erdőmérnök emlékére tábla kerülhet egykori lakóházára, az Ugocsa utca 5. számú épület falára, a XII. kerület és az Országos Erdészeti Egyesület közös hozzájárulásával. Az idén is kiírja pályázatát a Hegyvidéki Önkormányzat a civil szervezetek közösségfejlesztő programjainak támogatására. A pályázatokat 2021. szeptember 30-ig lehet beadni, a megvalósítás határideje 2022. december 31.

*

A költségvetési rendelet módosításának napirendi vitájában a legtöbb észrevétel a Böszörményi úti irodaházak helyére tervezett vegyes funkciójú épületek megvalósítása kapcsán hangzott el. Vágó István kérdésére, miszerint dolga-e az önkormányzatnak piaci szereplőként részt venni az ingatlanfejlesztések területén, nem kellene-e helyette inkább bérlakásokat építenie, Pokorni Zoltán polgármester elmondta: épp most készülnek szociális alapú bérlakások az Alkotás utcai fecskeházban.

A Böszörményi úti fejlesztés gazdasági befektetés, az irodaházak állapota leromlott, ezért érdemes új épületeket kialakítani. Ezekben eladásra szánt lakások, valamint önkormányzati tulajdonban maradó irodák jönnek létre, a vagyon megőrzése és gyarapítása érdekében. A finanszírozáshoz az OTP-részvényei 12%-át értékesítette az önkormányzat – azokat az értékpapírokat, amikhez rendszerváltáskor az állam által elvitt belterületi földingatlanok kárpótlásaként jutottak hozzá az önkormányzatok, köztük a XII. kerület is, amely az országban egyedüliként őrizte meg ezt a vagyonát. Élő Norbert (DK) szerint a részvényeket a lehető legjobbkor – lokális csúcson – sikerült eladni, úgy vélekedett továbbá, hogy a Böszörményi úti fejlesztéssel nagyobb értékhez jut az önkormányzat, mintha csak a telket értékesítené.

A képviselő-testület jóváhagyásával új helyre költöznek a Böszörményi úti, lebontandó irodaházakban működő intézmények. A házi gyermekorvosi rendelők a Böszörményi út 42. és a Rácz Aladár út 5. szám alatt működhetnek majd a fejlesztés idején, míg a felnőttháziorvosi rendelő a Szilágyi Erzsébet fasor 18. szám alatt kap helyet. A Hegyvidéki Egészségügyi Központ és a népjóléti iroda az Ugocsa utca 11.-ben, a Hegyvidéki Szociális Központ a Városmajor utca 16.-ban folytathatja munkáját. A Fáber Kft. az Alkotás utca 21. szám alatt és a Kék golyó utca 19. D épületében, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ pedig a feladatait más kulturális intézményeknek átadó Virányosi Közösségi Ház falai közt, a Szarvas Gábor út 8/c-ben rendezkedhet be.

*

A Virányosi Közösségi Ház egyesületi formában történő újjászervezésére tett javaslatot Hajdu Mária (LMP). Az előterjesztést a testület többsége nem támogatta, ezzel együtt a képviselő úgy érzi, megnyugtató irányban haladnak az események. Fonti Krisztina alpolgármester megerősítette, hogy az épület alagsori termét továbbra is tornafoglalkozások céljára adják bérbe, a családsegítő pedig nyitott arra, hogy egy-egy helyiségében, vagy akár a kertjében közösségi programok legyenek.

Vadász Gábor és Kovács Gergely (MKKP) az előzetes egyeztetést hiányolta az önkormányzat részéről. Erre reagálva Pokorni Zoltán polgármester elmondta, hogy még az intézmény sorsát érintő döntés előtt az összes piaci bérlővel leültek tárgyalni arról, hol lehetne számukra helyet biztosítani. Hozzátette, a közművelődési feladatokat kivétel nélkül átvette a többi kulturális intézmény, amelyekben jelentős fejlesztések történtek az elmúlt tíz évben: megújult és bővült a MOM Kulturális Központ, felépült az új Hegyvidéki Kulturális Szalon, új bemutatóhelyet kapott a Hegyvidék Galéria, és a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény is méltó környezetben, az egykori zugligeti lóvasút helyreállított állomásépületében működik.

Hajdu Mária kezdeményezésére az önkormányzat kedvezményes sportolási lehetőséget kíván biztosítani a tűzoltók számára. Fonti Krisztina hozzátette, hogy a költségek finanszírozásába szeretnék bevonni az I. és a II. kerületet, mivel azok is a Budakeszi úti tűzoltó-parancsnokság illetékességi területéhez tartoznak.

k.