„Maradunk, akik voltunk” – 30 éves a FeGE

• Pontosan mit jelent a gitáros mise?
• A gitáros mise kifejezést arra használjuk, amikor a szentmisén elhangzó énekeket nem orgonán, hanem gitáron kísérik. A kántor szerepét pedig azok az emberek vagy zenekarok veszik át, akik vagy amelyek gitárral, vagy ha többen vannak, akkor más hangszerekkel – például vonós, fúvós vagy ritmushangszerekkel – kiegészülve vezetik az éneket.
• Mennyire vevők a mai fiatalok ennek a szeretetből fakadó zenének a művelésére?
• Azoknál a gitáros együtteseknél, amelyeket személyesen ismerek, mindenhol azt látom, hogy egy élő és megújuló közösség szolgál a szentmiséken. Mindig csatlakoznak hozzájuk a náluk fiatalabb generációkból, aktívan bekapcsolódnak az együtt zenélésbe, a dicsőítésbe. Büszkén mondhatom, hogy szerencsére nálunk is hasonlóan alakul: az elmúlt harminc év alatt több mint százhúszan játszottak az együttesben. A többszöri generációváltás után most értünk el abba a korba, hogy már az idősebb tagok gyermekei is velünk vannak.
• Mondana pár szót a kezdetekről?
• 1990 tavaszán, egy taizéi imaóra után egy házasulandó pár megkért néhány fiatalt, hogy zenéljen az esküvőjükön. Ekkor jött az ötlet, hogy miért ne lehetne vasárnaponként állandó jelleggel játszani a szentmiséken. Az akkori plébános, Nagy Imre atya kétheti rendszerességgel engedélyezte a gitáros misék tartását, majd egy év múlva az ő kifejezett kérésére állt át az együttes a minden vasárnapi szolgálatra.
• Hogyan formálódott a zenekar a későbbiekben?
• Mint említettem, több generációváltáson esett át az együttes. Általánosságban véve a gimnazista-egyetemista éveiket töltik itt a fiatalok. Természetesen vannak kivételek: páran már a tinédzseréveik elején csatlakoznak a közösséghez – mint ahogy én is tettem annak idején, tizenkét évesen. Vannak olyanok is, akik felnőttként érezték úgy, hogy szeretnének a FeGÉ-hez tartozni. Szerintem a mindenkori együttesvezetőknek az a feladatuk, hogy olyan közösséget építsenek, amiben mindenki megtalálja a helyét és a szerepét, s jól is érzi magát, mert ez az alapja a zenélésnek is. Az általunk játszott zene színvonala nagyban függ attól, hogy épp milyen a közösség ereje.
• Van állandó közönségük, létezik rajongótábora a Felső-krisztinavárosi Gitáros Együttesnek?
• Világi értelemben mondhatjuk, hogy igen, van. Magunk között FeGE B-középnek hívjuk őket, akik mindig eljönnek a vasárnapi esti szentmisére. Tőlük rendszeresen kapunk visszajelzéseket, ami nagyon fontos, hiszen ezekből gazdagodunk, épülünk. Ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy ők nem a mi rajongótáborunk vagy közönségünk, mert mi csak egy eszköz vagyunk, az a feladatunk, hogy a zene által Istenhez emeljük a lelkeket. Akkor végezzük jól a dolgunkat, ha nem rólunk, hanem Istenről szól a zene, amit játszunk.
• Mennyire ismert az együttes a templom falain kívül?
• Nem tartozunk az ismertebb hazai együttesek közé, de már az ország legkülönbözőbb pontjain is hallottam vissza a dalainkat, ami rendkívül jó érzés. Az utóbbi időben a harmincadik évforduló kapcsán voltak rádiós és televíziós szerepléseink is, így talán szélesebb körhöz eljuthatott a hírünk. Mindezeknél fontosabbnak tartom azonban, hogy ha érkezik egy felkérés, játsszunk egy esküvőn vagy keresztelőn, igyekezzünk eleget tenni ennek. Felléptünk már kiállításmegnyitókon, idősek otthonában is. Ötévente pedig egy nagykoncert keretében adunk hálát a kerek évfordulókért. Ilyen volt a huszonöt éves koncert a MOMkult kupolatermében, vagy a mostani, harmincéves az új közösségi házunkban. Ezek az alkalmak egy kicsit jobban rólunk szólnak, inkább előtérbe kerülhet a virtuozitás. Mondanom sem kell, nagyon élveztük a júniusi fellépést, mindenki hozzátette a magáét, ettől igazi örömzenéléssé vált az egész. Még ma is a hatása alatt vagyunk.
• Hogyan tovább, mik az együttes következő céljai?
• Egy biztos: ugyanazok maradunk, akik voltunk. Visszatérünk a vasárnap esti szentmisék szolgálatához, ugyanolyan alázattal és szorgalommal próbálunk és zenélünk, mint ahogyan tettük ezt az elmúlt évtizedekben. Hűen a jelmondatunkhoz: „Soli Deo Gloria”, azaz „Egyedül Istené a dicsőség”.

sm.