Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Elbucsuztak_iskolajuktol_a_vegzos_varosmajori_diakok_1

Elbúcsúztak iskolájuktól a végzős városmajori diákok

Nagy volt a sürgés-forgás május 28-án a Városmajori Gimnázium előtti szabad téren, amelyet zsúfolásig megtöltöttek az elballagó diákok hozzátartozói. Bár a szülők, rokonok, barátok, ismerősök nem léphettek be az iskola területére, így az ilyenkor szokásos ünnepségen és díjazáson sem vehettek részt, a virágokat azért átadták a végzősöknek. Sőt, a ballagásból is ízelítőt kaptak, mivel az osztályok kívülről körbejárták az épületet, közben pedig felcsendült az elmaradhatatlan Gaudeamus igitur, azaz az énekszó sem hiányzott.
„Tavaly online tartották meg a ballagást, nekünk viszont lehetőségünk volt arra, hogy legalább részben a szokásoknak megfelelően búcsúzzunk el az iskolánktól. Ennek mindenki örült” – mondta Dorottya, aki elmesélte, hogy először a saját osztályukban töltöttek el egy órát. Az iskola előtti téren együtt lehettek a szüleikkel, aztán még egyszer, utoljára végigbarangolták a jól ismert termeket. „Biztos, hogy örök élmény marad a ballagásunk, még akkor is, ha a körülmények miatt azért sokunkban van némi hiányérzet” – tette hozzá.
Hasonlóan vélekedett János is, aki szerint a pedagógusok ugyan mindent elkövettek, ez így mégsem volt az igazi. „A tizenegyedikesek szépen feldíszítették a termeket, viszont amikor körbementünk, kevesen voltak az iskolában, úgyhogy az a bizonyos »feeling« elmaradt. Pedig jó lett volna azt átélni, amit régebben a többiek” – beszélt felemás élményeiről a végzős városmajori diák.Elbucsuztak_iskolajuktol_a_vegzos_varosmajori_diakok_2Nem lesz közös ballagás a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumban, az intézmény vezetői ugyanis más megoldást választottak. A három tizenkettedikes osztály az érettségi bizonyítványok júniusi átadásakor különböző időpontokban búcsúzik el. A gimnazistákkal ellentétben a nyolcadikosok együtt ballagnak, számukra kisebb műsoros ünnepséget terveznek az iskola kertjében.
Az utolsó tanítási napon, június 14-én lesz a ballagás a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnáziumban. A nyolcadikosok, az aktuális egészségügyi szabályokat betartva, végigjárják az iskolát, majd részt vesznek az udvarra szervezett ünnepségen. A tanévzárón búcsúznak el a gimnazisták is: a délutáni programban a kiváló tanulmányi eredményeket elérő tanulók jutalmazására, egyebek közt a Tamási-plakettek átadására is sor kerül.

MM.