Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Előkészületben a szánkó- és a sífutópálya hópótlása

Annak érdekében, hogy a szánkósok és a sífutók a tél nagy részében használhassák a számukra kijelölt normafai pályákat, megkezdődtek a hópótláshoz szükséges előkészítő munkák. A fejlesztéssel egyenletesebbé válhat a környék téli forgalma, a pályák területén lévő gyep állapotát pedig javíthatja a többletvízmennyiség, valamint az, hogy a továbbiakban nem a jeges füvön csúszkálnak a látogatók – mondta el interjúnkban Mikó Gergely, a Normafa Park Fenntartó és Üzemeltető Intézmény igazgatója.

– Május közepén megkezdődött az Anna-rét melletti szánkózó- és sífutóterület hópótlásának előkészítése. Mikorra valósulhat meg a fejlesztés?

– Másodszor is megkapta az önkormányzat azt a határozatot, valamint az engedélyeket, amik a szánkó- és a sífutópálya hópótlásához szükségesek, így meg tudtuk kezdeni az előkészületeket. Nagyon szeretnénk, ha a gyerekek és a felnőttek ezen a télen már használhatnák a hóval pótolt pályákat. A fejlesztéssel nemcsak egy-egy hétvégén lehet majd csúszkálni a hegyen, hanem jóval hosszabb ideig. Eplény, ami egy hasonló magasságon lévő hazai síterep a Bakonyban, az idén 118 napon át fogadta a látogatókat. Itt 80-90 nappal is nagyon elégedettek leszünk, ennyi idő már elegendő ahhoz, hogy „széthúzzuk” a forgalmat.

– Mikor lesz hópótlás a normafai sílesiklópályán?

– A terveket rövid időn belül beadjuk környezetvédelmi engedélyeztetésre. Az engedélyek birtokában tudjuk előkészíteni a kivitelezést, ami a leghamarabb jövőre kezdődhet el.

– Nem tartanak attól, hogy a hóval szórt pályákat „megrohamozzák” majd a sportolni vágyók?

– Biztosan sokan érkeznek majd a nyitásra, de miután rájönnek az emberek, hogy jöhetnek holnap és holnapután is, vagy akár két-három héttel később, kialakulhat egy normális működési rend. A sífutópályán, ha szükséges, limitáljuk a létszámot, hogy ne legyen túl nagy a tömeg.

– Hétvégenként már most is meglehetősen sok a látogató. Fizetős lesz emiatt az új normafai parkoló?

– Sokan – főleg természetvédelmi szervezetek – kérték és javasolták, hogy csúcsidőszakokban tegyük fizetőssé a Normafa tetején lévő parkolót. Ezt megfontolta az önkormányzat, és úgy látjuk, valóban szükség van az intézkedésre. Ezért hétvégén és munkaszüneti napokon hamarosan díjkötelessé tesszük a parkolást (lásd lejjebb az ezzel kapcsolatos tájékoztatót – a szerk.). Hétköznapokon, amikor kisebb a forgalom, egyelőre nem tervezzük a díjfizetés bevezetését. Nem a bevételtermelés a cél, hanem az, hogy rendet tudjunk tartani a területen. Mivel hétvégén kevés a parkolóhely, ezért arra kell ösztönöznünk az embereket, hogy minél többen vegyék igénybe a közösségi közlekedést.

– Nyitott marad a megújuló szánkó- és sífutópálya?

– A pályákat nem zárjuk el, mindössze a korábbi években is alkalmazott élénk színű műanyag hálót használjuk, hogy a kirándulók ne gyalogoljanak keresztül a szánkópályán, és ne tapossák össze a sífutónyomokat.

–Milyen hatással van a fejlesztés a természetre?

– A téli hópótlás hozzájárul a gyep megóvásához, eddig ugyanis, ha leesett pár centi hó, azt gyorsan lehordták a szánkózók, így többnyire a jeges füvön csúszkáltak. A többletvízmennyiség szintén jót tesz a növényzetnek az egyre szárazabbá váló területen. A vezetékrendszer kiépítéséhez egyáltalán nem kell kivágni fát, cserjét, és a gyepes termőtalajt is visszahelyezi a kivitelező, miután lefektette a csöveket. A vezetékek nyomvonalát a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságával egyeztetve úgy jelöltük ki, hogy ne veszélyeztessük a védett növények élőhelyeit. A vizsgálatok szerint a közelben, a Vasas-síház előtti erdőfoltban találhatók ritka nőszőfüvek, ezért ezt a részt elkerüljük. A szánkó- és sífutópályákon a növényzet – ahogy a nemzeti park egyik osztályvezetője korábban fogalmazott – egyfajta „sportgyepnek” tekinthető az évtizedek óta tartó intenzív használat miatt. Régebben sífutó- és szánkóversenyeket is rendeztek itt, a szánkósok érdekében még kutakat is fúrtak, hogy azokból locsolják a pályát. Nemcsak télen, hanem nyaranta is sokan látogattak ide: a Szaniszló-réten például, a tabánihoz hasonlóan, könnyűzenei koncerteket tartottak. A szabadtéri színpad nyomai még ma is fellelhetők.Elokeszuletben_a_szanko-_es_sifutopalya_hopotlasa2

 


n.