Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megkezdődik a budakeszi buszsáv tervezése

A kormány által biztosított közel 600 millió forintból megkezdődik az új buszsávok, valamint az ezekhez kapcsolódó egyéb közlekedési beruházások tervezése Budakeszi és a főváros között. A fejlesztéssel 50-ről 30 percre rövidülhet a 22-es buszok menetideje csúcsidőszakokban, azáltal pedig, hogy a gépkocsival járók közül várhatóan többen választják majd a jóval gyorsabbá váló tömegközlekedést, mérséklődhet a hegyvidéki mellékutcákra zúduló átmenő forgalom.Megkezdodik_a_budakeszi_buszsav_tervezese

„Nem az a cél, hogy az autósok könnyebben jussanak be a fővárosba, hanem az, hogy az agglomerációban élők a város határán kívül, P+R parkolókban tegyék le autóikat, és közösségi közlekedéssel érkezzenek” – mondta el Pokorni Zoltán polgármester Budakeszin, a buszsávok tervezési szerződésének aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón.

Naponta 10-11 ezer személyautó jön a Zsámbéki-medencéből a Budakeszi úton keresztül a fővárosba, és délutánként ugyanennyi tér haza valamelyik környékbeli településre. „Ezzel önmagában nem is lenne baj, ha ez az autómennyiség nem akarná a Hegyvidék mellékutcáin kikerülni a Széll Kálmán tér és a BAH-csomópont környékén kialakuló torlódásokat. De sajnálatos módon akarja, és ez teszi élhetetlenné a kis utcáinkat” – tette hozzá a polgármester.

Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, a Fidesz II–XII. kerületi országgyűlési képviselőjelöltje szerint 2023-ban indulhat el a közlekedési fejlesztés, aminek csak egy része, hogy több szakaszon buszsáv épül. Ezenkívül „okos” jelzőlámpákat telepítenek a kereszteződésekben, amik automatikusan zöldre váltanak, amikor busz közeledik, így azok folyamatosan, zöldhullámban tudnak majd haladni. Három P+R parkolót is építenek Budakeszi határában, továbbá Pátynál egy új felhajtót terveznek az M1-esre, hogy könnyebben elérjék az autópályát azok, akik nem a Budakeszi út felől szeretnének bejutni a városba.

„Csúcsidőben több mint negyven autóbusz közlekedik óránként Budakeszi és a Széll Kálmán tér között. Ezek a buszok ma körülbelül húsz perccel lassabbak a dugó miatt, amit Budakeszin a Fő utcán, illetve Budapesten a Budakeszi úton szenvednek el. Ha óránként negyven busz húsz percet áll, azok egyetlen óra alatt nyolcszáz percet veszítenek el, azaz egy átlagos reggelen negyvenezer perc veszik el az utasok életéből” – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója. Mint mondta, a Budakeszi úton jelenleg is a tömegközlekedők vannak többségben, az emberek 60%-a választja a buszokat a személyautók helyett.Megkezdodik_a_budakeszi_buszsav_tervezese2

Vitézy Dávid arról is beszélt, hogy a budaiak és a Zsámbéki-medencében élők véleményére egyaránt kíváncsiak a fejlesztés kapcsán. Ezért arra kér minden érintettet, látogasson el a www.budakeszibuszsav.hu oldalra, amin a környék közlekedésével összefüggő számos kérdésre válaszolhat, ezzel is segítve a tervezők munkáját.

k.