Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Az a célom, hogy Grand Slam-tornákat nyerjek, és világelső legyek”

Teniszben az utóbbi években elsősorban a hölgyek érnek el kimagasló eredményeket a világversenyeken. A sportág szempontjából legalább ennyire fontos, hogy az utánpótlás is biztosított. Az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola hatodik évfolyamára járó Mihálka Annával beszélgettünk, aki már a nemzetközi porondon is letette a névjegyét.

– Temesvári Andrea, Szávay Ági, Babos Tímea… Inspirálta a sportágválasztásodat a példájuk?

– Ők mind valóban nagy nevek, de nem befolyásolták a döntésemet. Sokkal inkább a szüleim, akik mindketten teniszedzők; már kiskoromtól sok időt töltöttem a teniszpályán. Néha beszálltam a nővéreim bemelegítésénél, amikor még csak három-négy éves voltam. Már akkor is tetszett a játék, mindig örömmel jártam edzésekre. Az ALFA Tenisziskolában kezdtem el játszani, most is ide tartozom.Az_a_celom_hogy_Grand_Slam-tornakat_nyerjek_es_vilagelso_legyek

– Nagyon fiatalon kezdtél el tehát teniszezni – ez volt az első komoly sportélményed?

– Igaz, hogy korán megismerkedtem a tenisszel, de egy kicsit még régebben volt, amikor elkezdtem úszni. A Városmajor utcai uszodába vittek le a szüleim, a Buborék Úszóiskolában, Merkely Istvánnál barátkoztam meg a vízzel. Azért tanultam meg úszni, hogy egészséges maradjak. Nyolcévesen befejeztem, mivel a tenisz számomra fontosabb volt, és a kettőt együtt nem lehetett komolyabban csinálni. Ha nem is járok rendszeresen uszodába, azért a tudásom megmaradt.

– Mi döntött a tenisz mellett?

– Ennek sok oka van – ha röviden kellene megindokolnom, azt mondanám, hogy a teniszben minden tetszik. Imádom a labdajátékokat, és úgy alakult, hogy korán elkezdtem versenyezni a Play & Stay programban (a gyerekek az életkoruknak és adottságaiknak megfelelő méretű pályán és megfelelő típusú felszereléssel tanulják meg a játékot – a szerk.). Ráadásul sikeres voltam, élveztem, hogy képes vagyok győzni, és csak tőlem függ a végeredmény. Nagy előnynek érzem, hogy minden rajtam múlik, nincs kire fogni, ha valami nem úgy megy, ahogy elképzeltem. A tenisz igazi „sakkjátszma”, túl lehet járni a másik eszén, észrevenni, mi a gyengéje. Szóval, nemcsak a technika, az erő, a gyorsaság számít, hanem a gondolkodás is, és ez az, ami a legjobban megfogott.Az_a_celom_hogy_Grand_Slam-tornakat_nyerjek_es_vilagelso_legyek1

– Beszéljünk egy kicsit a mindennapjaidról! Milyen gyakran jársz edzésekre?

– Jelenleg heti ötször két órát teniszezem, emellett heti háromszor egy óra erőnléti edzésem van. Az iskolában a testnevelésórák hasonlóan kemények, úgyhogy ezeket nyugodtan számíthatjuk további erőnléti edzéseknek.

– Mit szólnak az iskoládban a sportolói ambícióidhoz?

– Az ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskolába járok. Soha nem akadályozták, hogy sportoljak, hiszen a tanulmányi eredményeim kitűnőek. Támogatják a versenyzést, elengednek a tornákra, akkor is, ha esetleg ütköznek az időpontok a tanítással.Az_a_celom_hogy_Grand_Slam-tornakat_nyerjek_es_vilagelso_legyek2

– Ezek szerint versenyeken is indulsz. Milyen eredménnyel?

– Háromhetente vannak versenyeim, erre igazán nem panaszkodhatom. Korábban hazai tornákon indultam, tavaly és tavalyelőtt viszont már nemzetközi viadalokon is részt vettem. A többi között, az U12-es válogatott kerettagjaként, a Winter Kupán, ami Európa-bajnoki selejtező. Negyedikek lettünk, ez jó eredmény, büszke vagyok rá. Ráadásul rengeteget tanulhattam abból, hogy külföldiekkel játszottam! Tavaly az ALFA Tenisziskola csapatával (Kálmán Luca, Szabó Flóra, Mihálka Anna – a szerző) megnyertük a korosztályos országos bajnokságot a „lány 12” kategóriában. Egyéniben a negyeddöntőig jutottam, párosban Kálmán Lucával megszereztük az aranyérmet. Vele az idei téli korosztályos országos bajnokságon is elsők lettünk, úgyhogy mondhatom, sikeres párost alkotunk.

– Van olyan meccsed, amire különösen szívesen emlékszel vissza?

– Szerencsére több is! Talán a leginkább emlékezetes a Kardos Lora elleni egy „lány 10” korosztályos versenyen. Óriási küzdelem után győztem. Játékvezető nélkül játszottunk, sok vita volt, de végül enyém lett a győztes pont.Az_a_celom_hogy_Grand_Slam-tornakat_nyerjek_es_vilagelso_legyek3

– Mik az erősségeid, és mi az, amiben úgy érzed, fejlődnöd kell?

– Azt mondják az edzőim, és én is úgy érzem, hogy jól mozgok a pályán. Szeretek támadni és agresszívan játszani, irányítani a játékot, ezek az erényeim. No, meg a tenyeresek és a nyesés, amikkel hozni tudom a meccseket. Stabilitásban és ütőerőben kell fejlődnöm, és persze minden másban is, ha előre akarok lépni. Márpedig az a célom, hogy Grand Slam-tornákat nyerjek, és világelső legyek!

– Ha valaki megkérdezné, miért jó teniszezni, mit mondanál?

– Azért, mert használhatod az eszedet és az erődet is. És bármilyen korban meg lehet tanulni.

sm.