Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Megújult a Zugligeti Bölcsőde konyhája

Valamennyi kerületi bölcsődében saját konyhában készülnek az ételek, az óvodák ellátásáról pedig egy közétkeztető cég gondoskodik. Csupán egyetlen kivétel van, mégpedig a Zugliget Óvoda, amely a földszinten működő bölcsődéből kapja mindennap a friss ételt – hangzott el a Zugligeti Bölcsődében tartott bejáráson, amin Pokorni Zoltán polgármester és Fonti Krisztina alpolgármester tájékozódott a nyáron teljesen átalakított konyha működéséről.
„A konyhát részben a Pénzügyminisztérium segítségével sikerült felújítanunk. Korábban már indultunk hasonló pályázatokon, de sajnos eredménytelenül, most viszont megkaptuk a támogatást. Eredetileg 2019-ben valósult volna meg a fejlesztés, ám a vírushelyzetre és a szülők kifejezett kérésére való tekintettel az építkezést áttettük az idei évre. A munkálatok a vakáció idején zajlottak, szeptembertől pedig már működik a konyha” – szólt az előzményekről Pokorni Zoltán, kitérve arra is, hogy nagy értékű beruházást végzett el a Hegyvidéki Önkormányzat. A rendkívül szigorú előírások miatt egyebek közt egy szinte az űrállomásokéra emlékeztető, hőszivattyús légtechnikai rendszert is be kellett építeni.Megujult_a_Zugligeti_Bolcsode_konyhajaUgyancsak megújult a hűtés és a fűtés, a kivitelezők kicserélték a padló- és a falburkolatokat, a szerelvényeket, a víz- és csatornavezetékeket, az elektromos hálózatot, a nyílászárókat, valamint rozsdamentes asztalokat vásároltak. A világítást energiatakarékos LED-fényforrásokkal oldották meg, a főzőkonyha mellett egy új diétás konyhát, továbbá a húsok és zöldségek tárolására szolgáló fagyasztóhelyiségeket alakítottak ki a bölcsődei részen. Az ételallergiás gyerekek számára szakképzett dietetikus állítja össze a menüt. Nem maradt ki a fejlesztésből az óvoda sem, ahol átépült a tálalókonyha.
„Az új főzőkonyhából egy lift viszi fel a fogásokat az emeletre, ahol a tálalókonyhában adják ki ezeket az óvodásoknak. Ez azért jó, mert így ők is élvezhetik a finomságokat, méghozzá frissen, nincs szükség melegítésre” – mondta a polgármester.
Az alkalmazottak mellett a bölcsődében 156, míg az óvodában 134 gyerekre főznek jelenleg. A konyha kapacitása azonban ennél is nagyobb, mintegy 400 fő kiszolgálására képes.

mm.