Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

„Most még a Fradinál vannak céljaim”

Nemrégiben írta alá élete első profi szerződését a Ferencvárosban futballozó Zsélyi Milán. A Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium érettségi előtt álló diákja mindent annak rendel alá, hogy idővel bemutatkozhasson a Fradi felnőttcsapatában.

  • A legtöbb kisfiú focista akar lenni. Veled is így volt ez?
  • Igen, már kiskoromban is magával ragadott ez a sportág, olyan közösségi élményt nyújt, amit az ember az egész életében újra és újra szeretne átélni. Nem beszélve arról, ha ezt több tízezer néző előtt, a legjobbakkal teheti meg. Régóta ábrándozom arról, hogy részt vehessek világbajnokságon vagy Európa-bajnokságon.
  • Hol kezdtél focizni, és hogyan kerültél a Ferencvárosba?
  • Budaörsön, a Liverben ismerkedtem meg az alapokkal, négy-öt évet töltöttem el ott. Szerettem edzésekre járni a barátokkal, közben pedig párhuzamosan futsaloztam az Aramis SE-ben, amely szintén budaörsi klub. Mindkét helyen nagyszerű képzést kaptam. Vasárnaponként pedig általában különedzésekre jártam. Körülbelül tizenegy éves koromban kerültem át a Fradiba, ahol azóta is játszom. Sajnos a futsalt abbahagytam, mivel az időegybeesés és az iskola miatt nem maradt rá időm. Jártam több alkalommal Hollandiában, a Brabant United csapatánál, ahová vissza is hívtak, és a PSV Eindhovenben is volt szerencsém edzeni, de végül itthon maradtam.Most_meg_a_Fradinal_vannak_celjaim1
  • Melyik a posztod?
  • Mindig középpályás voltam, ezen a poszton tudok a legjobban teljesíteni, itt szeretek a legszívesebben játszani. Rengeteg példaképem van, köztük Xavi, Iniesta, vagy éppen Andrea Pirlo. Kiskoromban sokat néztem Pirlo játékát.
  • Mit gondolsz, mik az erényeid, és miben kell még fejlődni?
  • Sokpasszos játékos vagyok, aki csapatban gondolkodik. Szeretem felépíteni a játékot, és kombinatív, gyors passzokkal az ellenfél mögé kerülni. Nagy munkabírású, képzett játékosnak tartom magam, szeretem a váratlan megoldásokat. Fizikálisan viszont sokat kell még fejlődnöm.Most_meg_a_Fradinal_vannak_celjaim2
  • Eddigi pályafutásod legkedvesebb és legjobb eredménye?
  • Bár nyertem érmeket és kupákat, mégis egy két évvel ezelőtti Újpest elleni meccset emelnék ki, ahol góllal és gólpasszal tudtam győzelemhez segíteni a csapatot. Egyébként nemrég játszottunk velük megint, de ezúttal meg kellett elégednünk egy döntetlennel.
  • A legnépszerűbb magyar csapatban játszol. Mindig is oda vágytál?
  • Mondhatni, igen. Ez egy nagy múltú klub, ahol minden adott ahhoz, hogy profi labdarúgó lehessek. Kötődöm az egyesülethez, és az elmúlt években kitűztem magam elé számos célt, amit itt szeretnék elérni.
  • Az egyik ilyen a profi szerződés, amit meg is kaptál nemrég.
  • Nagyszerű érzés volt aláírni a profi szerződést, ez is egy visszaigazolása annak, hogy jó úton járok. Lehet szó bármilyen eredményről az életben, azt elérni mindig nehéz, ez most sem volt kivétel. Kitartónak és elszántnak kellett maradnom mindvégig, főként a nehéz periódusaimban. Az elmúlt egy évben sok sérülés és betegség hátráltatott, egyebek mellett a koronavírust is igencsak megszenvedtem, most már azonban előre tekintek, és szeretnék még jobbá válni.Most_meg_a_Fradinal_vannak_celjaim3
  • Mennyi edzéssel jár a profi státusz, és mit szólnak ehhez az iskolád, a tanáraid, az osztálytársaid?
  • Fontosnak tartom az érettségire való alapos felkészülést, mivel szeretnék egyetemen továbbtanulni, azt azonban még nem tudom, hogy hol. Heti hatszor edzek, szombatonként meccsre járok. Az iskolám teljes mértékben támogat, amiért nagyon hálás vagyok. A tanáraim – főként az osztályfőnököm – nagyon megértők és segítőkészek. Nem egyszerű összeegyeztetni a tanulást a sporttal, már csak azért sem, mert a közlekedés napi három órát, vagy akár többet is elvesz az életemből.
  • Azt mondják, a Fradiban nehéz a fiataloknak továbblépni a nagycsapatba. Mit gondolsz erről?
  • A felnőttcsapat most olyan szintet képvisel, ami Európában is megállja a helyét. Szerintem türelmetlenség azt várni, hogy tizenkilenc-húsz évesen már meghatározó magyar játékosok szerepeljenek benne, legalábbis ezen a színvonalon. Az egyesület gondoskodik arról, hogy a fiatal játékosok akár itt, akár máshol állandó játéklehetőséghez jussanak, ahonnan pár év múlva akár vissza is térhetnek. Türelmesnek kell lenni, és keményen dolgozni, ha valaki ebben a csapatban akar játszani.
  • Az U19-es csapat tagjaként mi lehet számodra a következő lépés?
  • Mindenképpen a klubban szeretnék maradni, és a második csapatban játszani, vagy pedig valamelyik felnőttcsapatnál kölcsönben szerepelni. Olyan döntést kell hozni, ami a fejlődésemet segíti.
  • Szóba került már nálad a külföldi szerződés lehetősége?
  • Természetesen szívesen játszanék külföldön. Főként Spanyolországban és Olaszországban tudnám elképzelni magam, vagy Németországban. Az utóbbi két országban jártam már, és nagyon jó benyomást tett rám. Később talán az Egyesült Államokban is kipróbálnám magam. Nekem azonban most még a Fradinál vannak céljaim, és bármilyen külföldi lehetőségről szívesen lemondok, ha a felnőttcsapatban meghatározó játékossá válhatok.

sm.