Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Sikeres példák alapján folytatódhat a hegyvidéki városközpont fejlesztése

A Hegyvidék főutcája néven olyan városfejlesztési stratégia megvalósításába fogott bele az önkormányzat néhány évvel ezelőtt, ami a Böszörményi út és közvetlen környezete városközponti szerepének erősítését tűzte ki célul. A program néhány eleme már megvalósult a polgármesteri hivatal épülete körüli területen, és megfelel annak az alapvető elvárásnak, hogy vonzó, gyalogosbarát helyszínné váljon, ahol az emberek szívesen töltik az idejüket. A kedvező tapasztalatok alapján folytatódik a projekt, a további lépésekről Pokorni Zoltán polgármester és Hapszné Tarcsafalvi Eszter főépítész beszélt lapunknak.

– Az önkormányzat már évekkel ezelőtt maga elé tűzte azt a célt, hogy a Böszörményi út legyen a „Hegyvidék főutcája”, a kerület központi, sétálásra csábító területe. Mi volt a baj a meglévő állapotokkal?

Pokorni Zoltán: Történelmi okai vannak annak, hogy a Hegyvidéken nem alakult ki egy olyan főutca, ami teljes mértékben betölti a kerület központjától elvárt funkciókat. A XII. kerület csak 1930-ban jött létre az I. kerületről való leválással, sokáig azonban nem volt igazi központja. Az ezredforduló táján a Magyar Optikai Művek egykori gyártelepén létrehozott bevásárlóközpont, majd a szomszédságában felépített új sportközpont, valamint a megújult MOMkult és az előtte kialakított Sirály sétány együttese egy laza beépítésű, modern városközponttá formálódott. Azt szeretnénk, ha ez az új központ összeérne a Böszörményi úttal, ahol részben szintén megtalálhatók a kereskedelmi, szolgáltató és szabadidős funkciók, ám ezek eddig nem tudtak olyan együttest alkotni, hogy itt is egy jól működő, kisvárosias alközpont jöjjön létre.

– A polgármesteri hivatal környezetének átalakulása már végbement az elmúlt években...

P. Z.: Itt tettük meg a Böszörményi út és környezete életre keltéséhez szükséges első, fontos lépéseket. Először a Margaréta játszótér újult meg, aztán az önkormányzat előtti járdaszakasz szélesítésével, a villamosperonnal való összevonásával, valamint a Kiss János altábornagy utca egy rövid szakaszának lezárásával, új gyalogos- és zöld felületek, szökőkutak kialakításával létrehoztuk a Városháza teret. Három évvel ezelőtt adtuk át a Hegyvidéki Kulturális Szalon új otthonát, 2019-ben pedig az önkormányzat épületét is bekapcsoltuk a környék vérkeringésébe azáltal, hogy – a szalon földszinti kávézójához hasonlóan, amely állandó, élő kapcsolatban van a térrel – megnyílt a tavasztól őszig nagy terasszal működő, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Hegyvidéki Ízlelő étterem. Az önkormányzat körül megújuló területek az eredeti szándéknak megfelelően közösségi térré alakultak, ahol nemcsak keresztülvágnak az emberek, hanem megállnak, leülnek, beszélgetnek egymással. Úgy látjuk, hogy a Városháza tér kialakításának megtermékenyítő, pozitív hatása van, hiszen a környéken elkezdtek átalakulni az üzletek, egyre többen sétálnak errefelé.Sikeres_peldak_alapjan_folytatodhat_a_hegyvideki_varoskozpont_fejlesztese

– Először 2016-ban mutattuk be lapunkban a Böszörményi út megújításának terveit. Akkor még szó volt az út „faltól falig” történő átépítéséről, egy idei képviselő-testületi ülésen viszont, amin a projekt aktuális helyzetét ismertették, már nem tettek erről említést. Változott a koncepció?

Hapszné Tarcsafalvi Eszter: Megmaradt az a fejlesztési célunk, hogy erősítsük a Böszörményi út gyalogos szerepét, bővüljenek a járdafelületek, azonban egyelőre nincs lehetőség az átfogó közlekedésfejlesztési tervek megvalósítására. Az út gazdája ugyanis a főváros, amely hátrébb sorolta ezt a fejlesztési célt, és most nem biztosít rá forrást. Bízunk abban, hogy a későbbiekben azért meglesz a szükséges pénzügyi fedezet. A fővárossal való együttműködés jelenleg nem erről szól: a TÉR_KÖZ pályázat keretében biztosított forrás a földszinti homlokzat- és portálfelújításokra ad lehetőséget. Emellett, a helyi identitás erősítésének jegyében, a terület múltját bemutató, digitális helytörténeti séta kialakítását tervezzük, mivel sok értékes épület található a környéken, és ezekhez számtalan helytörténeti érdekesség kötődik.Sikeres_peldak_alapjan_folytatodhat_a_hegyvideki_varoskozpont_fejlesztese2

– Miért tartják fontosnak a kirakatok megújítását?

H. T. E.: A kirakatok épületenként egységes megjelenésével színvonalas utcakép jöhet létre, ami hozzájárul a kereskedelem élénkítéséhez, a Böszörményi út alközponti szerepének erősítéséhez. Sok éve foglalkozunk az üzletportálok minőségi átalakításának lehetőségével, ennek keretében, az üzlettulajdonosokkal egyeztetve, részletes tanulmánytervet készíttettünk arra vonatkozóan, hogy milyen változásokon kellene keresztülmenniük a kirakatoknak, cégtábláknak, cégfeliratoknak.

– A környéken élők – ahogy ez egy korábban rendezett lakossági fórumon is elhangzott – nem szeretnék, ha „bulinegyeddé” változna az átalakuló Böszörményi út. Ki lehet zárni, hogy a későbbekben olyan egységek jelenjenek meg itt, amik zavarják a lakók nyugalmát?

P. Z.: Igen, a terület mostani képét, karakterét, identitását, a kis üzleteket, kereskedelmi egységeket szeretnénk megőrizni, és a szolgáltatások színvonalának javításához járulnánk hozzá, mert a környéken lakók ezt igénylik. Ha a Böszörményi út jól betölti az alközponti szerepét, akkor az itt élők a lakóhelyükhöz közel találhatják meg a fontos üzleteket és szolgáltatásokat, nem kell más kerületekbe, vagy az agglomerációba utazniuk ezekért. Úgy látjuk, hogy azok a helyszínek, ahol az eddigi fejlesztéseink megtörténtek, megteltek élettel, szeretik és használják az emberek. Bízunk abban, hogy jó úton járunk, ezért néhány újabb elem megvalósításával folytatnánk a „Hegyvidék főutcájának” megújítását.Sikeres_peldak_alapjan_folytatodhat_a_hegyvideki_varoskozpont_fejlesztese3

n.