Új rektorral újul tovább a Testnevelési Egyetem

A modellváltás miatt megújuló keretek között, új rektorral kezdte meg az őszi szemesztert a Testnevelési Egyetem. Dr. habil. Sterbenz Tamással, a nemrég kinevezett vezetővel szakmai célkitűzéseiről, a kampuszfejlesztés eddigi és további lépéseiről, valamint az intézmény bővülő szolgáltatásairól, a Hegyvidéken betöltött szerepéről beszélgettünk.

  • Miért döntött úgy, hogy megpályázza az egyetem rektori posztját?
  • Elsősorban azért, mert a modellváltás lehetőséget ad arra, hogy mostantól másképp működjünk. Azokat a célokat, amiket 2014-ben, a Semmelweis Egyetemről történő leválás idején kitűztünk, nem sikerült úgy megvalósítani, ahogy szerettük volna. Akkor azt hittük, hogy az önállóság magával hozza a szükséges szakmai megújulást, aminek az elérését sok külső tényező hátráltatta.
  • Azért a felsőoktatási intézmények jó része irigyelheti önöket amiatt, hogy lehetőséget kaptak a teljes kampuszuk megújítására…
  • Igen, de ez a folyamat öt-hat évvel ezelőtt indult, ami azt jelenti, hogy ha valaki beiratkozott az önállóvá váló egyetem osztatlan tanárképzésére, úgy ment el innen, hogy a sportinfrastruktúránk még mindig a múlt századot idézte. Tény ugyanakkor, hogy ami a következő négy-öt évben elkészül itt, az bőven elég ahhoz, hogy megfelelő körülmények között oktassunk, kutassunk, és az egyetemi sport is a legmagasabb szintre kerüljön.Uj_rektorral_ujul_tovabb_a_Testnevelesi_Egyetem2
  • Senki sem vitatja, hogy elodázhatatlanná vált a Testnevelési Egyetem fejlesztése, de azért a környéken élők jobbnak látták volna, ha ez máshol, kevésbé sűrűn beépített környezetben történik meg. Miért döntöttek úgy, hogy maradnak a régi helyükön?
  • Nagyon fontos, hogy az ország sportegyetemeként könnyen megközelíthetők legyünk. Aki itt tanul, oktat, benne tud maradni a sport vérkeringésében, el tud menni napközben a sportklubokba és a sportszövetségekhez, és a kluboktól, szövetségektől is el tudnak jönni hozzánk. Mindehhez nélkülözhetetlen, hogy a központban maradjunk.
  • Ha már a központban maradtak, aktívabb párbeszédet is folytathattak volna a környékbeli lakókkal, akik a Csörsz utcai építkezés kapcsán nemcsak a zajhatárérték-túllépés, az időkorláton túli munkavégzés, vagy épp a fakivágások miatt tiltakoztak, hanem a tájékoztatás hiányát is kifogásolták az egyetem részéről. Lesznek változások e téren?
  • A rektori pályázatomban is megemlítettem, hogy sokkal kezdeményezőbbnek kell lennünk, ami a kommunikációra is igaz. Korábban az egyetem vezetése is csak követte az eseményeket, mostantól azonban az építkezés lebonyolítását végző Beruházási Programiroda működéséért is a rektor felelős. Így az építkezésekkel kapcsolatban első kézből lesznek naprakész információim, amiket megosztok a környékbéliekkel. Ahogy most, a Hegyvidék lap hasábjain, a későbbiekben is szívesen elmondom, hol tartunk éppen, és mik a következő időszakra vonatkozó terveink.Uj_rektorral_ujul_tovabb_a_Testnevelesi_Egyetem3
  • A lehetőséggel élve tolmácsolunk is egy kérdést, ami gyakran felmerül a lakók részéről: elképzelhető, hogy a leendő Csörsz utcai csarnokot zajos bulik, rendezvények számára is bérbe adják, mert csak így tudják majd fenntartani a létesítményt?
  • Arra készülünk, hogy a sportlétesítményeket sportlétesítményként használjuk. Azt szeretnénk, hogy oktatási vagy sportcélból a hallgatóink és a TFSE csapatai töltsék meg a csarnokainkat.
  • Úgy tudjuk, hogy a Csörsz utcai építkezés miatt ideiglenesen elköltöztetik a területen található mentőállomást. Ez hol működik addig, és mikor kerül vissza az eredeti helyére?
  • A mentőállomás ideiglenesen a Győri útra, a kampuszunk területére kerül. Várhatóan november 5-től állomásoznak itt a mentők – most zajlik az átadás, eddig minden rendben ment –, és 2023 tavaszán, a Csörsz utcai sportcsarnok átadásával egy időben költöznek vissza a korábbi helyükre.
  • Mikor kezdik el építeni az új sportcsarnokaikat az Alkotás utca és a Győri út közötti központi területükön?
  • Jövő év januárjában, februárjában kezdődnek a bontások a Kiss János altábornagy utcai oldalon, ami az uszodát is érinti. A Győri úti kollégium épületének bontása április előtt indul. Az egykori, leégett atlétikai csarnok helyén egy hasonló méretű, 200 méteres belső futópályával rendelkező, fedett atlétikapálya épül, valamint lesz mellette egy 50 méteres uszoda is. Az Alkotás utcai „Új épület” helyén sportszálló készül. A Kiss János altábornagy utca felőli oldalon új torna- és labdajátéktermek kapnak helyet. Az új kollégium a Győri úti „D” épületünk helyén, továbbá a mellette lévő, jelenleg üres, murvával borított területen valósul meg. Az Alkotás utcai és a Kiss János altábornagy utcai részek a tervek szerint 2024-ben készülnek el, míg a Győri úti oldalon 2025 végére fejeződhet be az építkezés.
  • Hogyan pótolják az elbontandó sportlétesítményeket az építkezés idejére?
  • A Győri út melletti murvás parkolóban lesz egy acélvázas sátor, amit novemberben szerettünk volna átadni – ez valószínűleg csúszik egy kicsit. A sátor 2023 elejéig lesz itt, főként a röplabdázók játszanak majd benne. Más ideiglenes sportlétesítményt nem építünk, a hiányzó kapacitásokat máshol béreljük a következő két-három évben. Ebben az átmeneti időszakban az érintett lakossági szolgáltatások is szünetelnek, például nem lesz úszásoktatás.
  • A fejlesztések során új parkolóhelyek is létesülnek. Lesz rá lehetőség, hogy a környéken élők kedvezményesen parkolhassanak a kampuszon belül?
  • Elképzelhető, hogy ezt biztosítani tudjuk majd azokban az időszakokban, amikor kisebb a forgalom az egyetemen. A felmerülő igények alapján annak a lehetőségét is vizsgáljuk, hogy a délutáni edzésekre érkező szülők autóval hozhassák be gyermekeiket a kampusz területére.
  • A kampusz szabadtéri részein nemcsak parkolóhelyek, hanem sportolásra, pihenésre alkalmas területek is vannak. Ezeket szabadon használhatják a környékbeliek?
  • Természetesen! Sétálókat, kocogókat már most is látni, de talán jobban is ki lehetne használni a kampuszunkat. Vannak szabadtéri teqballasztalaink, amiket bárki kipróbálhat, és más nyilvános sportlehetőségek megteremtésén is gondolkodunk. Elfogult módon a lelki szemeimmel már mindenhol kosárpalánkot látok, de például az idősek körében népszerű golyójátékhoz, a pétanque-hoz is kialakítanánk egy pályát.Uj_rektorral_ujul_tovabb_a_Testnevelesi_Egyetem4
  • Régóta együttműködik az egyetem a Hegyvidéki Önkormányzattal az Aktív Hegyvidék program megvalósításában. Terveznek-e más programokat is a szabadidősport területén?
  • Az egyetemen biztosított foglalkozásokon túl az önkormányzat munkájával megújuló Normafánál is számos olyan szabadidős program szervezhető, aminek a megvalósításában részt tudna venni a Rekreáció Tanszékünk. Emellett szeretnénk összehangolni a Hegyvidék SE és a TFSE tevékenységét. Egyetemünk sportegyesülete elsősorban a hallgatói sport színtere, de bizonyos sportágakban – például tornában, vívásban és egyes labdajátékokban – jelenleg is számítunk a környékbeli gyerekek jelentkezésére. Ezekben a sportágakban nem akarunk akadémiai szintre törni, inkább az a cél, hogy a hallgatóink gyakorlatot szerezhessenek az oktatásban.
  • Intézményük sportegészségüggyel is foglalkozik. Vannak olyan egészségügyi szolgáltatásaik, amiket a hallgatóik mellett bárki más is igénybe vehet?
  • Ez az egyik olyan jelentős terület, amiben az egyetem szintet akar lépni: nemcsak oktatni szeretnénk, hanem szolgáltatásokat is nyújtanánk minden sportolónak. Régi hagyománya van az egyetemen a sportegészségügyi ellátásnak, ami sajnálatos módon több mint egy évtizede megszűnt. A hagyomány mostantól újra él, a Sport- és Egészségtudományi Intézet rendelőiben a sportolók számára – nem betegellátás, hanem például sportteljesítmény-javítás céljából, vagy egyéb, a sportolással kapcsolatban felvetődő probléma megoldása érdekében – hamarosan teljeskörűen elérhető lesz a kardiológiai és az ortopédiai ellátás. Ezek fizetős szolgáltatásként működnek, de orvosaink tárgyalnak az állami egészségbiztosítóval, hogy bizonyos ellátásokat társadalombiztosítási alapon is igénybe lehessen majd venni.Uj_rektorral_ujul_tovabb_a_Testnevelesi_Egyetem5

n.

Uj_rektorral_ujul_tovabb_a_Testnevelesi_Egyetem1Sterbenz Tamás 2014-ben, amikor a Semmelweis Egyetemről való leválással a Testnevelési Egyetem visszanyerte az önállóságát, négy hónapig ideiglenes vezetője volt az intézménynek. Ezután hét évig általános rektorhelyettesként dolgozott. Az idén augusztusban pályázta meg a rektori tisztséget, azt követően, hogy elődje, Mocsai Lajos lemondott, mivel az egyetem fenntartására alakult alapítvány kuratóriumi elnöke lett.

Az új rektor, aki végzettségét tekintve matematikatanár, kosárlabda-szakedző és okleveles közgazdász, továbbá doktori fokozatot szerzett a közgazdaság-tudomány területén, 1968-ban Sopronban született. Válogatott kosárlabdázó volt, később a női válogatott szakmai munkáját irányította szövetségi kapitányként. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkáraként dolgozott 2007 és 2013 között. Az egyetemen 2003-ban kezdett oktatni tanársegédként, 2009-től egyetemi docens, 2011-től pedig a Sportmenedzsment és Rekreáció Tanszék vezetője volt. Általános rektorhelyettesi munkája mellett a Gazdasági és Társadalomtudományi Intézetet igazgatta.

Nős – felesége a korábbi válogatott kosárlabdázó, Nagy Viktória –, három gyermek édesapja. A 14, 12 és 10 éves lányok – szüleik példáját követve – szabad idejükben főként kosárlabdáznak. Sterbenz Tamás bátyja, László is kiváló kosárlabdázó, majd edző lett, női vonalon bajnok és kupagyőztes a Sopron Basket együttesével, jelenleg a Soproni KC férficsapatának szakmai igazgatója. Ő is intézményvezető – egy szakképző iskolát vezet Sopronban –, emellett kéthetente sporttörténetet oktat a Testnevelési Egyetemen.