A zenei fúzió szépségei
Az utóbbi évtizedekben felgyorsult az a korábban elinduló zenei folyamat, ami a megszilárdult műfaji határok lazulását hozta. A jazz-rock, a cross-over vagy a jobb híján világzenének elkeresztelt stílus korábban soha nem tapasztalt módon szélesítette ki a zenei univerzumot. Októberben két telt házas MOMkult-beli koncert bizonyította be számunkra is, hogy a fúzió több irányból is működőképes: az egyik a jazz és a progresszív rock, a másik a jazz és a klasszikus arab zene ötvözésével mutatott fel új hangot, hangulatokat.
A Mike Stern & Bill Evans Group két névadója hangszereik első számú mesterei, karrierjük ismertetése oldalakra rúgna. Tehetségükre Miles Davis is felfigyelt, a nagy jazzguru számos formációjában szerepeltek koncerteken és lemezeken is az 1980-as években, majd szólóban folytatták, nem kevesebb sikerrel. Évtizedek óta a jazzvilág élvonalbeli képviselői, albumok, díjak, koncert- és fesztiválfellépések, Grammy-jelölések és neves partnerek sokasága fémjelzi útjukat.
A nálunk fellépő supergroupban Mike Stern gitározott és énekelt, Bill Evans tenor- és szopránszaxofonon játszott, olykor a zongora mellé is leült, sőt énekelt is, Tom Kennedy basszusgitározott, míg a francia Nicolas Viccaro „működtette” a hatalmas dobarzenált. A rég nem tapasztalt forró hangulat ékes bizonyítékául szolgált annak, hogy a hosszú kényszerszünet után mennyire jólesett mindannyiunknak ismét átélni egy kollektív koncertélményt.
Egymást követték Stern és Evans régebbi és újabb szerzeményei, amelyek a progresszív fúziós zene aranykorszakát idézték fel. Eklektikus, innovatív zenéjükben számos stílus egyesült, amelyek a jazzben és a legértékesebb rockhagyományokban gyökereznek. A jazz-rock olyan klasszikusa is elhangzott, mint a szemlátomást Mike Sternt is felkavaró, szívhez szóló Wishing Well. A virtuóz szólók mellett lenyűgöző volt hallgatni négyük összecsiszolt játékát.
A koncert számos ráadással tudott csak véget érni, közte a hatalmas ovációval fogadott bluesklasszikussal, Jimi Hendrix Red House-ával. A közönség legnagyobb örömére a fáradt zenészek néhány perc pihenő után kijöttek a nézőtérre, így véget nem érő beszélgetés, barátkozás, szelfikészítés, dedikálás zárta az estet.
Néhány nappal később ugyanazon a színpadon a jazz és a klasszikus arab zene ötvözetének lehettünk szem- és fültanúi. Az Anouar Brahem Quartetből a névadó tunéziai művész az oud (ejtsd: úd), az arab lant legnagyobb mestere, míg a bejrúti Khaled Yassine a ritmushangszerek mágusa. Az oud pengetős, húros, rövid nyakú, domború hátú, fogólapos instrumentum, varázslatos a hangzása, igazi „keleti csemege”. A libanoni dobművész többnyire a kézzel ütött, az indiai tablára emlékeztető darbukát és a kör alakú fakeretre feszített bőr kézidobot használta. A jazz világából érkezett a négyesbe a német Klaus Geising, aki basszusklarinéton és (ritkábban) szopránszaxofonon játszott, valamint a svéd basszusgitáros, Björn Meyer.
A repertoárban a rendkívül termékeny zenekarvezető-komponista tucatnyi albumának gyöngyszemei szerepeltek. A csodás zenefolyamot semmilyen konferálás, vagy más egyéb nem szakította meg. A szebbnél szebb, akusztikus, intim dallamok felváltva idézték meg az Ezeregyéjszaka egzotikus világát és a modern kort. A négy művész teljes összhangban előadott, érzelemmel teli, visszafogott, mégis izzó játéka hatalmas sikert aratott. A program ezúttal is sok-sok ráadással, majd „időn túli” barátságos tereferével, dedikálással zárult.
Az őszi koncertszezon novemberben is folytatódik: a Rymden, a Koppel Colley Blade Collective, az Ambrose Akinmusire Quartet, valamint a Jan Garbarek Group (Trilok Gurtuval) lép fel a MOM Kulturális Központban.
Márton Attila