Arcok és képek – a digitális térben

Az óvatosságot szem előtt tartva a digitális térbe került át a Galéria 12 Egyesület művészeinek új kiállítása, az Arc – Kép. Az alkotók – Aknay Tibor, Borza Teréz, Hupján Attila, Kádár Katalin, Kecskeméti Kálmán, Maczkó Erzsébet, Németh Andrea, Orient Enikő, Pató Károly, Rainer Péter, Simon Csilla, Szamos Iván, Szél Ágnes, Tahin Gyula, Tóth József Füles és Vida Zsuzsa – fotográfiái a honlapon tekinthetők meg, amelyen Feledy Balázs gondolatai is elolvashatók.

A művészeti író mindenekelőtt egy közelmúltbeli eseményt idéz fel: Toldi Miklós holdudvara címmel október 27-én emlékest volt a Magyar Művészeti Akadémia Makovecz Szalonok rendezvénysorozata részeként. A nemrégiben elhunyt művésznek emlékoldal nyílt a Galéria 12 Egyesület honlapján, ám Feledy Balázs fontosnak tartotta megemlíteni, hogy az alkotótársakkal együtt az emlékesten egy emelkedett beszélgetés keretében idézték meg Toldi Miklós személyiségét, életútját, szellemét. Mint hozzáfűzte, lehetségesnek tartja, hogy Toldi erre a tárlatra is beadott volna művet, hiszen az általa feldolgozott jellemzően dokumentumfotók között az arcnak, arcoknak mindig jelentőségük volt.

Az új kiállítás egy-két általános jellemzőjére felhívva figyelmünket a művészeti író kiemeli: „Érdekes körülmény, hogy nemcsak a kifejezetten fotográfus tagok adtak be munkát, hanem olyanok is, akik jellemzően más területen alkotnak, vagy más területeken is működnek, de most indokolt a részvételük, mert van mondandójuk. Különös érzékelnünk, hogy vannak újonnan készült képek, s vannak sok évtizedesek, s ehhez kapcsolódóan: vannak fekete-fehérek és színesek.” Meglátása szerint ezek a körülmények jelképes értelemben igényesen színesítik a kiállítási anyagot.

Aknay Tiborról, a közismerten több műfajú alkotóról Feledy Balázs megjegyzi, hogy irodalmi érzékenység és kreativitás fedezhető fel képein, amelyek közül a Fekete – fehérben a szójátékon túl látványában is izgalmasan jelenik meg. Borza Teréz érzékeny szemmel látja bele a háborút egy megtépett (letépett?) falragaszba, és rokonszenves, vállaltan szubjektív elfogultsággal mutatja be egy nemrég felavatott szoboregyüttes fő figurájának átszellemült fejportréját.

Bonyolultan beállított kompozíció Hupján Attila képe: „A legendás leonardói ábrába háttal építi be feltehetően saját figuráját, amely nemcsak nekünk, hanem a figura mögött lévő Műcsarnok épületének is hátraarcot mutat, viszont szemben áll a Hősök terével és a Szépművészeti Múzeummal…”

A sokfelé kiterjeszkedő, vizuális érdeklődésű Kádár Katalin három képe háromféle megoldást mutat. Nagy öröm újra látni Kecskeméti Kálmán sok-sok évtizedes portréit Bálint Endréről és Kemény Henrikről. A kiállítás kurátora, Maczkó Erzsébet egy feszesre hangolt önarcképével van jelen, amely inkább öntestkép, és amin igénybe veszi a pixelek némiképp módosító hatását. Pató Károly, a fekete-fehér grafika művésze három alkotását mutatja be, köztük egy saját magáról készített expresszív önarcképet. Rainer Péter szintén önarcképet állított ki, de a magára jellemző rejtőzöttségével, áttételezettségével.

Feledy Balázs a csoportos kiállításokon néha személyes díjakat szokott „adományozni”. Az egyik ilyet most Németh Andrea érdemelte ki, aki egy megragadott pillanattal Szkok Iván szemüvegén keresztül adja vissza Bráda Tibor dunaújvárosi üvegablak-avatásának emelkedettségét. A második díjat Simon Csilla kapta, aki ugyan régi képeket hozott, de azok nagyon is emlékezetesek: „Lossonczy Tamás lépcsőházi beállítása messze ívelő, megható, s így vagyunk Gulyás Gyula műtermi portréjával is. Faludy György arcképe pedig az elmúlt évtizedekben szinte ikonikussá vált.” A harmadik „díjazott” Szamos Iván, aki homokóra-kompozíciójával azt mutatja be, hogy milyen az, amikor a digitális technika nagyon is megemeli egy mű erejét, szimbolikáját. Ez jellemzi párjával közös, lépcsőházi miliőbe helyezett önportréját is.

Szél Ágnes ikonikus képe mellé szervesen társulnak költői ihletettségű sorai. Tahin Gyula szintén egy legendás személyiség portréját adta a közösbe: Édeske, alias Haraszty István szobrász burkolódzik be a maga által „előállított” füstködbe.

Tóth József Füles művészetének egyik fő éltető eleme az ötlet, a gag. Az önéletírást és az önarcképet egy fotográfiába sűríti, ráadásul úgy, hogy tulajdonképpen az arca még csak nem is látható… Fejbenjárás című műve pedig kivételes fotótechnikai leleményességét, felkészültségét jelzi. Vida Zsuzsa egy szép tondóval van jelen, amely ezúttal nem üvegmunka, hanem egy szimbolikus tartalmat is hordozó fénykép.

„Ha tehát a kiállítást a Galéria 12 falain most nem is láthatjuk – zárja szavait Feledy Balázs –, legyen vigaszunk, hogy a honlapon maszk és szorongás nélkül élvezhetjük ezt a széles tartalmiságú, sokfelé ágazó fotográfiaanyagot, amelynek minden darabján jelentőséget kap az Arc és a Kép.”

SzD

A képek itt tekinthetők meg: galeria12.hu/arc-kep-fotokiallitas/