Gyertyagyujtassal_emlekeztunk_56_hoseire_2

Gyertyagyújtással emlékeztünk ’56 hőseire

A szabadságharc hőseire emlékezünk minden évben november 4-én. Azokra a férfiakra, nőkre és gyerekekre, akik életük kockáztatásával is szembeszálltak a szovjetekkel. A világ akkori legnagyobb hadseregével vették fel a küzdelmet a rosszul felszerelt magyar katonák és a fegyvertelen polgárok. Öngyilkos küldetés volt, mégis megtették, amit megkövetelt a haza.

Hiába hangzott el Nagy Imre magyar miniszterelnök híres rádiós beszéde 1956. november 4-én, sehonnan sem érkezett segítség. A végtelen túlerővel küzdő magyarokat magára hagyta a világ.
A szovjetek hajnalban átlépték a határt, és megtámadták a szuverenitását kinyilatkoztató Magyarországot. Sorra vették be a katonai létesítményeket, a vidéki városokat és Budapestet, hogy aztán a véres harcok után még véresebb megtorlás következzék. Hiteles adatok szerint október 23-a és január 16-a között legalább 2600-an vesztették életüket, a sebesültek száma megközelítette a 20 000-et, a koncepciós perekben kivégzettek számát pedig a különböző források 200-300-ra becsülik.
A nemzeti gyásznapon a hősök előtt tisztelgett a Hegyvidéki Önkormányzat a polgármesteri hivatalnál megtartott gyertyagyújtással. Elsőként Hajduk Károly színművész olvasott fel részleteket Márai Sándor műveiből, majd Nóvé Soma adta elő az Elmegyek, elmegyek című népdalt. A műsort követően az épület lépcsőjén Fonti Krisztina hegyvidéki alpolgármester és Fürjes Balázs államtitkár gyújtotta meg az első gyertyákat.Gyertyagyujtassal_emlekeztunk_56_hoseire_1Mint Fonti Krisztina fogalmazott, ezen a napon nem csak a hősi halottak előtt tisztelgünk: „Azokra is emlékezünk, akik megsebesültek, akiket igazságtalanul bebörtönöztek, akik kényszerűségből elmenekültek az országból. Mindenki előtt meghajlunk, aki veszteségeket szenvedett el. Ahogyan október 23-a a dicsőségé, úgy november 4-e a tragédiánk napja, és ezt soha nem szabad elfelejtenünk!”
Fürjes Balázs arra emlékeztetett, hogy ’56 megmutatta: a magyarok az életük árán is megvédik a szabadságukat. Ehhez akkor fegyverre volt szükség, ma már azonban szerencsére más világot élünk. Párbeszéd, tárgyalások útján tudjuk megőrizni hazánk függetlenségét, a V4 országaival közösen, és nem kell attól félnünk, hogy eltipornak minket.
Ahogy a megemlékezésen idézett Márai Sándor fogalmazott: „Nevelhetünk-e valakit hazaszeretetre? Mintha azt mondanám: »Korbáccsal és szöges ostorral kényszerítlek, hogy szeresd önmagadat.« A haza nemcsak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv, őseink csontjai a temetőkben, kenyér és táj, nem. A haza te vagy, szőröstül-bőröstül, testi és lelki mivoltodban; ő szült, ő temet el, őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összesége életed alkotja. S életed a haza életének egy pillanata is. Hazaszeretetre nem tudlak megtanítani: őrült az, aki önmagát tagadja. Hazád a történelmi méretekben megnagyított és időtlenített személyiség. A haza a végzet, személyesen is. Nem fontos, »szereted«-e, vagy sem. Egyek vagytok.”Gyertyagyujtassal_emlekeztunk_56_hoseire_3

sm.